Megkezdte felkészülését a szeptember közepén rajtoló új idényre együttesünk.

 

A rövid megbeszéléssel egybekötött ráhangoló, állapotfelmérő foglalkozás előtt a klubvezetés részéről Orbay Csaba technikai vezető köszöntötte, s látta el néhány hasznos információval a megjelenteket, majd a gárda újdonsült vezetőedzője, a Molnár Istvánt váltó Ughy Albert tartott rövid eligazítást az új idényben a második vonal Zöld-csoportjában vitézkedő legénységnek.

A program protokolláris része után az edzőként első komolyabb próbatétele előtt álló korábbi remek tarjáni „spíler” a városi sportcsarnok küzdőterére vezényelte játékosait, akik között ott volt az elmúlt szezonban is a piros-feketéket erősítő Csapai Péter, Dániel Péter, Jakab Péter és Mucsibabics Momcilo, valamint a helyi utánpótlás képviseletében Benedek Dávid, Czikora Márk, Dudoma Tamás, Nagy Balázs és Szőke Szabolcs. Hiányzott viszont a MEAFC együttesének hívására szülővárosába hazatérő Béres Dávid, a Debrecenből ismert dr. Nagy Ágoston vezetésével komoly terveket szövögető újonc Szigetszentmiklóshoz igazoló Debreceni Gergő, illetve az előző évad végére parádés formába lendülő, s a folytatásban minden bizonnyal magasabb szinten próbálkozó tengerentúli klasszis, Dash Harris.

Az említett távozók pótlására hivatott, egyelőre négyfős kontingens két tagját is jó ismerősként köszönthetjük ismét a nógrádi megyeszékhelyen, Surmann Péter és Surmann Gábor ugyanis 2011 és 2013 között két – nem is akármilyen – szezont már lehúzott piros-fekete színekben. Az SKSE „aranycsapatának” kulcsembereiként a klub dicsőséglistáját egyebek mellett egy-egy NB I/B-s bajnoki címmel, valamint Hepp Kupa győzelemmel gazdagító testvérpár a közelmúltban belekóstolt a légióskodásba is, németországi kitérőjét követően pedig az utóbbi két idényt a Vasas különböző osztályú csapataiban játszotta végig. A pasarétiekkel 2015/2016-ban az NB I/B-ben és a Hepp Kupában – előbbi sorozatban, mint emlékezhetünk rá, éppen a mieink „testén keresztül” – egyaránt a végső győzelemig meneteltek, míg tavaly a piros-kékek NB II-es alakulatát vezették veretlenül, harmincötből harmincöt összecsapást megnyerve, bajnoki címre, mellesleg pedig a kupasorozatban is újból „becsusszantak” a döntőbe. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy az ő személyük gyakorlatilag garancia a sikerre.

A másik két új fiú egyaránt az 2016/2017-es NB I/B-s pontvadászat bronzérmesétől, az OSE Lions csapatától érkezett: a korábban Szolnokon és Körmenden is megforduló huszonnyolc éves, 195 centiméteres Sonyák Béla az 1-3-as, míg a tiszaújvárosi nevelésű, tizenkilenc esztendős, közel két méter magas Joó Tamás a 3-4-es posztokon lehet a tarjáni együttes segítségére. A gárda kerete a rajtig még további játékosokkal bővülhet, a klubvezetés a hírek szerint az egyelőre igencsak foghíjasnak tűnő centersort egy-egy hazai és külföldi játékossal erősítené meg, s egy tizennyolc esztendős, utánpótlás válogatott fiatallal is folynak az egyeztetések.

A tarjáni legények egyébként a következő hetekben naponta kétszer-háromszor tréningeznek, a délutáni labdás foglalkozásokat délelőttönként atlétikai- és a konditermi edzések egészítik ki. A hónap második felétől azután már előkészületi találkozók is szerepelnek a programban, melyek lekötése jelenleg is folyamatban van. A kosárlabda szövetség előzetes tájékoztatása alapján a szeptember 16-17-i hétvégén esedékes első bajnoki fordulóban majd a Tiszaújváros érkezik vendégségbe, egy héttel később pedig Egerben vár rangadó a mieinkre.

 

Az NB I/B Zöld csoportjának 2017/2018. évi mezőnye

Alba Fehérvár II., Bajai Bácska FKE, BKG-Príma SE Szigetszentmiklós, Debreceni EAC U23, EKE Eger KOK, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely II., Ford Ivanics-Budafok, MAFC II., Motax KC Pápa, Óbudai Kaszások, Salgótarjáni KSE, Sopron KC Sportiskola, Soproni MAFC-NYME, Tiszaújvárosi Phoenix KK.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .