Olasz Ádám és Kovács Dénes érkezésével teljessé vált csapatunk hazai kontingense.

 

– Második hetéhez érkeztünk a felkészülésnek, s örömmel tapasztaltam, hogy a játékosok nagy része jó fizikai állapotban állt munkába – tudtuk meg Ughy Albert vezetőedzőtől. – Mindenki becsülettel dolgozik, kisebb sérülések ugyan vannak, illetve a sérülésből felépült játékosok sokszor más jellegű munkát végeznek még, de a műtét után visszatérők közül Sonyák Béla gyakorlatilag már teljes értékű harcos, s Dániel Péter rehabilitációja is nagyon jól halad.

A napokban ráadásul tovább bővült az SKSE kerete, Surmann Péter, Surmann Gábor, Sonyák Béla és Joó Tamás után ugyanis a hét elején újabb két kosaras kanyarintotta oda nevét az egyesületünk által kínált szerződésre. A húsz esztendős és kereken két méter magas, zalaegerszegi nevelésű Olasz Ádám főként a 4-5 poszton bevethető, s tavaly nyáron még az U20-as válogatott alapembere volt. Az elmúlt fél évet Oroszlányban töltötte, onnan érkezik most a nógrádi megyeszékhelyre. A másik friss szerzemény az 1999-es születésű, 190 centis Kovács Dénes, aki a pécsi Rátgéber Akadémián kezdte a kosárlabdát, majd megfordult a PVSK és a ZTE együtteseinél is, míg legutóbb a Kozármisleny NB II-es csapatát erősítette.

– Ádám egy nagyon jó szellemű és rettentően erős játékos, nagy segítségünkre lesz a palánkok alatt, és biztos vagyok benne, hogy kiváló szezonja lesz a mostani. Dénes szintén rendkívül jó fizikumú srác, aki rengeteget fejlődhet idén, remek lehetőség neki, hogy nálunk folytathatja – adott rövid jellemzést újdonsült tanítványairól Ughy Albert, akitől azt is megtudtuk, hogy a két új fiú érkezésével immár komplettnek mondható a csapat hazai kontingense, amely a pontvadászat indulásáig még egy, főként a palánk alatt otthonosan mozgó, külföldi kosárlabdázóval egészülhet ki.

A mieink egyébként a jövő héten immár első tesztmérkőzéseket is lejátsszák: Jakab Péterék szerdán Egerben, szombaton pedig Losoncon adhatnak majd számot pillanatnyi felkészültségi állapotukról.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .