Szoros küzdelemben, javuló játékkal gyűrtük le a tavaly még A-csoportos Vasast.

 

Jobban kezdte a négycsapatos felkészülési torna első elődöntőjét a Vasas Akadémia: Saeed Armaghani együttese, Katona és Andrássy vezérletével, az első tíz percben nyolc pontot vert a lassan bemelegedő tarjániakra. A rövid pihenőt követően azonban immár a piros-feketék is egyre inkább elkapták a fonalat, olyannyira, hogy Surmann Gábor gyors egymásutánban berámolt négy triplájának köszönhetően a félidő hajrájában fordulva néhány egységgel már a mieink álltak jobban. A 43–43-as állásról startoló harmadik negyedben jobbára fej-fej mellett, váltott vezetéssel lépegettek a felek, emitt főként a tanárian játszó Surmann Péter, míg a túloldalon Kozma és Katona vitték a prímet. Az utolsó kisszünet előtti pillanatokig nem is tudott szabadulni egymástól a két csapat, 58–58 után viszont valósággal állva hagyta riválisát a 12–2-es negyedzáró-negyednyitó rohamot produkáló Ughy-alakulat (70–60). A harcos fővárosiak, enyhe hátszéltől támogatva, a finisre ugyan két pontra még visszaevickéltek, Jakab sikeres büntetője és Surmann Gábor labdaszerzése az utolsó pillanatokban végül az SKSE javára döntötte el a küzdelmes meccset. 

A mieink a szombat délutáni fináléban a házigazda MEAFC-nál egy utolsó másodperces kosárral jobbnak bizonyuló Nyíregyházi Kék Cápákkal találkoznak.

 

Salgótarjáni KSE – Vasas Akadémia 83–80 (13–21, 30–22, 20–16, 20–21)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 50 néző, vezette: Domán I., Lónáth L., ifj. Marton P.

Salgótarján: Surmann P. 22/3, Kovács D., Surmann G. 17/15, Jakab P. 21/9, Olasz 6. Csere: Sonyák 4, Joó 7, Mucsibabics 2, Csapai 4. Edző: Ughy Albert.

Vasas: Kozma 6/3, Katona R. 20/12, Boros, Andrássy 18/3, Völgyi 17. Csere: Steier 8/3, Csík, Kovács B. 11. Edző: Saeed Armaghani.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .