Utolsó felkészülési találkozóját is megnyerte Ughy Albert együttese.

A bajnoki főpróbán a második vonal felsőházában érdekelt Miskolci EAFC volt csapatunk ellenfele, s Ughy Albert alakulata gyakorlatilag végig vezetve gyűrte le a többek között a mieink korábbi kapitányával, a szülővárosába a holtszezonban visszatérő Béres Dáviddal felálló vendégeket. Tarjáni oldalon az első két negyedben főként a gárda játékát ezúttal is kiválóan szervező Surmann testvérek, valamint a mind a hat dobását célba juttató Csapai jeleskedtek, míg a fordulást követően a rövid idő alatt négy triplát is „besuvasztó”, a második húsz percet összességében huszonegy ponttal záró Jakab vindikált magának vezető szerepet. Miskolci részről leginkább Kopasz és Béres próbálták taszigálni a szekeret, ám erőfeszítéseik végeredményben csupán a kiütéses vereség elkerüléséhez bizonyultak elegendőnek.

Az SKSE legénysége a bajnoki rivális Eger kétszeri elkalapálását, valamint a nemrégiben még az élvonalban vitézkedő Vasas és Nyíregyháza elleni figyelemre méltó sikereket követően tehát egy újabb értékes győzelemmel hangolt a jövő szombati bajnoki idénynyitóra, amikor is a Tiszaújvárosi Phoenix KK csapata látogat majd a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokba.

– Utolsó felkészülési meccsünkön már próbáltuk „élesben” gyakorolni játékainkat, illetve a különböző védekezési formációkat. Az eredménytől függetlenül ezúttal is elég sok hibával kosárlabdáztunk, védekezésben továbbra is nagyon hiányolom a kommunikációt, s támadásban is sokszor csúsztak még be pontatlanságok. Az első bajnoki találkozóig hátralévő egy hétben is bőven van tehát min dolgoznunk, az ugyanakkor mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy az utóbbi napokban az „erősebb” NB I/B-s csoport három élcsapatát is sikerült legyőznünk, s ezeken a találkozókon a játékosaink nagyobb része azért elég megbízhatóan teljesített, amikor pályára került – értékelt a péntek délutáni összecsapást követően Ughy Albert.

 

Salgótarjáni KSE – Miskolci EAFC 83–64 (20–15, 20–15, 22–17, 21–17)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 150 néző, vezette: Nagy V., Gaál I.

Salgótarján: Surmann P. 9/3, Kovács D., Surmann G. 12/3, Jakab P. 24/12, Olasz 10. Csere: Joó 7/6, Sonyák 5, Csapai 13, Mucsibabics 2, Szőke Sz. 1, Nagy B. Edző: Ughy Albert. 

Miskolc: Drahos 3, Orosz 9/3, Máté B. 2, Galló 6, Béres D. 14. Csere: Szögi 4, Lippai 4, Kopasz 18/3, Orliczki B. 2, Homoki 2, Szepesi, Szőke G. Edző: Hajdu Roland. 

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Budapesti Honvéd SE

2021. május 7., péntek, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2020/2021)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .