Dániel Tamás klubmezsedzser: „Biztos vagyok benne, hogy jó kis meccs lesz!” 

 

– Ughy Albert vezetőedző mérkőzés utáni értékelésében szürreális élménynek nevezte a legutóbbi, MAFC II. elleni hazai találkozót. Ön miként értékeli a múlt pénteken történteket? - faggattuk Dániel Tamás klubmenedzsert. 

– Ganyé’ munka volt! Hogy röviden és tömören összefoglaljam azt, amit a MAFC csinált, méghozzá sokadszorra. Nem elég, hogy évek óta lélegeztetőgéppel szerepelnek az NB I/A-ban, még tisztelet sincs bennük. „Az egyetlen pesti csapat” titulussal úgy gondolják, hogy bármit megtehetnek és semmibe vesznek ellenfeleket, nézőket, szövetséget. Hazudoznak, kínlódnak és másokkal itatják meg mindezek levét. Látszik rajtuk, hogy az U23-as csapat szerepeltetése az NB I/B-ben csak nyűg számukra, de hát a TAO pénzt költeni kell. Most is megtették, hogy péntek délután késve indultak Budáról, aztán nyilván beleszaladtak a csúcsforgalomba, balesetekbe, és ezáltal két órával később kezdtük a mérkőzésünket. Köszönjük Garai Péter, köszönjük MAFC! Talán tényleg ideje lenne már elgondolkodni azon, hogy az ország leggazdagabb városában miért nem képes senki az alapjaitól a csúcsig mutató rendes kosárlabdát csinálni. Meg azon is morfondírozhatnának a szövetségben, hogy meddig engedik ezt a vergődést.

– Maga a mérkőzés mennyire nyerte meg a tetszését?

– A mérkőzésről az előbbiek fényében, azt gondolom, teljesen fölösleges bármit is mondani, hisz’ több mint két órát melegítettünk, ezért örülök, hogy nem sérült meg senki. A pesti kissrácok kb. annyit is mutattak, mint ahogy fölkészültek és érkeztek erre a mérkőzésre.

– Ezúttal viszont egy lényegesen komolyabb, sőt nyugodtan kijelenthetjük, az egész alapszakasz egyik legkomolyabb feladata vár az együttesre. Milyen összecsapásra számít pénteken este a szintén a felsőház felé kacsingató budafoki gárda ellen?

– A fentiekben leírtak miatt sem lesz egyszerű ez a mérkőzés, hiszen nyilván jobb lett volna, ha egy jó kis ráhangolással készülhetünk a rangadóra. Ezt ugyan elvették tőlünk, de vannak annyira intelligensek játékosaink, hogy tudják, most tényleg meg kell mutatnunk. Nem mintha egy világverő csapat érkezne hozzánk, de tény, hogy találtak egy kis pénzt, aztán valaki vett egy nagy levegőt, hogy no, uzsgyi, csináljunk egy jó csapatot. Ami nyilván nem így működik, de kétségtelen, hogy magabiztosan hozták az eddigi mérkőzéseiket. Számunkra éppen ezért kiemelkedően fontos ez a találkozó, mert ahogy mondani szokták, most válik el a „szőr” a májtól, most láthatjuk meg, hogy jó irányba haladunk-e, esetleg milyen posztra kell még erősítés. A Budafoknak van négy-öt NB I/B-s szinten jó játékosa, akik közül mindig akad olyan, aki nyerőember tud lenni. Ők is, mi is gyengébb ellenfelekkel játszottunk ez idáig, úgyhogy én kifejezetten kíváncsian várom ezt az összecsapást. Hazai pályán játszunk, egyre erősebb a szurkolóink támogatása és ez plusz erőt adhat. A csapatban rend van, mindenki végzi a munkáját, Dániel Petin kívül mindenki harcra kész. Nagyon-nagyon szeretném, ha megvillantanánk valamit abból az erőből, ami bennünk van és megmutatnánk a mezőnynek, hogy hol is a mi valós helyünk. Biztos vagyok benne, hogy jó kis meccs lesz, s érdemes lesz kilátogatni a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokba péntek este.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .