Szörnyű véget ért a mieink tizenöt meccses győzelmi sorozata...
Az egy héttel korábban sorrendben tizenötödik bajnoki sikerét begyűjtő SKSE rekorddöntésre készült a listavezető elleni péntek esti meccsen, hiszen tizenhatos veretlenségi szériát korábban még sohasem produkált tarjáni együttes az NB I/B-ben. Ami azt illeti az idén komoly célokat kitűző, s ennek megfelelően erősítő budafokiak egyéként sem nyerni járnak erre a vidékre, hisz’ korábbi nyolc nógrádi látogatásuknak kivétel nélkül kisebb, de inkább nagyobb vereség lett a vége. Persze, mint tudjuk, nincs olyan sorozat, melynek egyszer ne szakadna vége…
A feldobás után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét fél alaposan kivesézte a másik játékát. Ennek megfelelően eleinte nem is nagyon potyogtak a kosarak, az első három percben a felek mindössze egy-egy alkalommal zörgették meg a hálókat. A folytatásban azután a fiatal Lados vezette vendégek kaptak hamarabb lábra, s 4–9-nél Ughy Albert máris magához kérette tanítványait egy röpke eligazításra. Noha időkérésüket követően a Joó és Csapai találataival lépegető tarjániak gyorsan ott termettek ellenfelük sarkában, a rivális által rendre könnyű gólokkal büntetett védelmi megingásaik, illetve a hajrában elszórakozott ajtó-ablak ziccereik a kisszünetig megakadályozták őket a fordításban (14–16). A második felvonást Jakab közeli találata nyitotta, ám Fehér válasz-tripláját követően az SKSE trénerének megint akadt csapata számára némi sürgős mondanivalója. Tanácsai, úgy tűnt, ezúttal értő fülekre találtak, a Surmann Gábor hármasára egy remek, 9–0-ás etapot felépítő házigazdák ugyanis a „fejtágítóról” visszatérve nem csak hogy átvették a vezetést, de a játékrész derekára hat ponttal el is húztak. Ám ekkor megint döcögni-köhögni kezdett a tarjáni gépezet, a támadások pontatlanná váltak, s a mieink által alkalmazott csapdázó védekezésnek is többször megmutatkozott a hátulütője. A sikeres kiszabadítások után ugyanis a látogatók a túloldalon rendre teljesen tiszta dobóhelyzetekhez jutottak, s a remekül beszálló Fehérrel az élen többnyire pontosan is céloztak. A félidőben ezáltal, ha egyetlen pontocskával is, de már ismét a Károly-legénység állt jobban, s teljesen nyilvánvaló volt, hogy a vágyott győzelemhez a hazaiaktól az addig mutatott produkciótól sokkal, de sokkal több kell majd a továbbiakban (35–36).
Ami azt illeti, a harmadik periódusban nem hogy több nem jött, de még annyi se mint a nagyszünetet megelőzően: a mieink első, s mint kiderült, egyben utolsó mezőnykosarukat, Olasz révén, csupán a hatodik percben emelték be! A minősíthetetlen támadójáték (1/14-es mezőnymutató, 5 eladott labdával megspékelve) mellett ráadásul a védekezés is mindinkább szétesett, amit az egyre magabiztosabbá váló budafoki gárda többek között egy 14–2-es szériával büntetett. Miközben a klasszis megoldásaival egykoron a tarjáni drukkereket boldogító Wehner befűzte az oktatófilmet, hazai oldalon egész egyszerűen nem akadt senki, aki képes lett volna újból mozgásba lendíteni a kátyúba ragadt szekeret. Az erre legalkalmasabbnak tűnő Surmann Péter szigorú felvigyázói mellett szinte levegőt is csak engedéllyel vehetett, az ő „eltűnésével” pedig az SKSE játékából gyakorlatilag minden elképzelés és ötlet kiveszett. A tanácstalan, dekoncentrált és hitehagyott játék eredménye tekintélyes, tizenhárom pontos hátrány lett az utolsó kisszünetre, s bár a záró játékrészt két hazai dupla vezette be, 44–53-nál egy (újabb) érthetetlen játékvezetői döntés a mieink sorsát végleg megpecsételte. A ziccerét követően nagyot „zakózó”, s a parketten maradó Jakabot Mészáros sporttárs ugyanis, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag, technikai hibával büntette, ez pedig, egy korábban begyűjtött sportszerűtlen hiba miatt, a bedobó számára a kiállítást jelentette. Wehner és Steier pedig az ellentámadásból négy pontot szereztek, visszaállítva ezzel a kétszámjegyű különbséget. Az SKSE erejéből a hátralévő időben még két bíztatóan induló felzárkózási kísérletre futotta, ám a Wehner-Varga páros, illetve a magára találó Tursics ezeket is nagyon hamar elfojtotta. Az ezen az estén nem csak játékban, de lelkesedésben, harcosságban is ellenfelük fölé kerekedő budafokiak végül tizenhat ponttal nyertek, s a látottak alapján nem vitás, teljesen megérdemelten. Egy misét persze a rangadóhoz méltatlan színvonalon bíráskodó, s ítéleteik többségével a hazaiakat sújtó sípos trió ténykedése is megérne, a vereség fő okát azonban a tarjáni legénységnek egyértelműen önmagában kell keresnie.
NB I/B, Zöld-csoport, 6. forduló
Salgótarjáni KSE – Ford Ivanics-Budafok 60–76 (14–16, 21–20, 5–17, 20–23)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 400 néző, vezette: Mészáros B., Menyhárt, Tóth M.
Salgótarján: Surmann P. 5, Sonyák 6/3, Joó 8, Csapai 9/6, Olasz 11. Csere: Jakab P. 9, Surmann G. 10/3, Kovács D., Mucsibabics 2. Edző: Ughy Albert.
Budafok: LADOS 16/3, TURSICS K. 15/9, WEHNER 16/3, Varga D. 10, Horváth M. 2. Csere: FEHÉR CS. 12/6, Tóth Sz. 2, Kiss M., Steier 3/3. Edző: Károly Máté.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–7, 8. perc: 13–14, 13. perc: 25–19, 17. perc: 30–31, 23. perc: 37–37, 27. perc: 39–51, 33. perc: 48–57, 37. perc: 56–65.
Kipontozódott: Horváth M. (39.). Kiállítva: Jakab P. (egy-egy sportszerűtlen- és technikai hiba után a 32. percben).
Ughy Albert: – Azt kell, hogy mondjam egy ideje „érett” már ez a vereség. Dühös vagyok, mert iszonyatosan fegyelmezetlenül kosárlabdázunk, védekezésben nem kommunikálunk, nem vagyunk kellően agresszívek, támadásainkban pedig rettentően kevés a passz, erőlködünk, nem tudunk csapatkent játszani. Sajnálatos, hogy egy ilyen rangadón bizonyos játékosok ennyire képesek, egy-két embert kivéve nincs tűz senkiben, csapatszinten meg pláne. Szomorú, hogy a bizalomért cserébe egyesek „összecsinálják” magukat, vagy éppen csak kiteszik a cipőjüket a pályára. Ki lehet kapni egy mérkőzésen, de nem így. Elnézést kérek szurkolóinktól, akiknek ezt a szívtelen, lélektelen produkciót végig kellett nézniük.
Károly Máté: – Remek mérkőzést játszottunk egyik nagy riválisunk ellen. Győzelmünk elsősorban annak köszönhető, hogy szinte tökéletesen sikerült megvalósítanunk az előzetesen megbeszélteket, csapatként küzdöttünk, s a hazaiak kulcsjátékosait is jól semlegesítettük. Mindezek alapján, azt gondolom, megérdemelten nyertünk.
