Győzelemmel tisztelegne a klublegenda emléke előtt az Ughy-legénység.

 

Magabiztos óbudai sikerét követően az NB I/B-s pontvadászat Zöld-csoportjának 10. fordulójában a Motax-Pápai KC együttesét látja vendégül együttesünk. A Salgótarjáni Városi sportcsarnokban szombaton este hat órakor kezdődő találkozó előtt Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.

– A várakozásokkal ellentétben tulajdonképpen egészen simán győztek múlt szombaton az odahaza mindenkire veszélyes Kaszások csarnokában.

– A terem nem lett nagyobb, az ellenfél nem lett kevésbé lelkes, de azt gondolom, hogy jól fölkészültünk az óbudai összecsapásra, így szinte végig az történt a pályán, amit mi akartunk. Ez leginkább egyébként az első félidőre igaz, mivel tiszta fejjel, koncentráltan és nagy akarással léptünk pályára. Gyorsan tudtunk előnyhöz jutni, ami meg is nyugtatott minket, és gyakorlatilag az első húsz percben eldöntöttük a meccset. Ha kellett kemények voltunk védekezésben, ha kellett gyorsak és kreatívak támadásban. Aki pályára lépett az hozzá tudott tenni valamit ehhez a produkcióhoz, így nem csoda, hogy ilyen különbség alakult ki a nagyszünetre.

– A második félidő ugyanakkor némileg azért már gyengébbre sikeredett.

– A harmadik negyed elején még növelni tudtuk az előnyünket, de már akkor is látszott, hogy mindenki tudja a teremben, ki a győztese ennek az összecsapásnak. Ráadásul, élve a lehetőséggel, több variációt is kipróbáltunk, amelyek egy része nem igazán működött, de ez sem befolyásolta a meccs menetét. A záró tíz percben aztán nagyon kijött, hogy egy kicsit unjuk ezt a játszadozást, fejben nagyon leengedtünk, amit az is mutat, hogy hét percig még a gyűrű felé se néztünk. Ilyet azért még egy gyengébb csapat ellen sem engedhetünk meg magunknak, egy szorosabb meccsen pedig egészen biztosan végzetes lehet egy ilyen kihagyás. A hajrában azután még megráztuk magunkat és több mint harminc pontos győzelemmel távoztunk a Kaszásoktól. Összességében számomra azt mutatta a meccs, hogy az elmúlt hetekben talán tényleg sikerült megtalálni a jó irányt. A valódi választ majd csak azonban a későbbiekben tudhatjuk meg.

– A hét végén a korábbi sokszoros válogatott Kálmán Lászlót is a soraiban tudó Motax-Pápai KC látogat Salgótarjánba. Mit vár a szombat esti találkozótól?

– Szerintem ezen a mérkőzésen tovább élesíthetjük a körmeinket, gyakorolhatjuk mindazt, amit meccs szituációban érdemes elővenni és tovább készülhetünk a nagyobb feladatokra. Természetesen nem becsüljük le a Pápát, nem vesszük félvállról a találkozót, de az eddigi eredményeik azt mutatták, hogy inkább a mezőny második felében érzik jól magukat. Ha meg ők így gondolják, nekünk kötelességünk segíteni, hogy ott is maradjanak. Félretéve a viccet, egyértelmű győzelmet várok, és jó játékot, mert az idén lesznek még erősebb ellenfeleink és húzósabb összecsapásaink is. Nagyon fontos, hogy mindenki továbbra is a helyén mutassa meg mit is tud, hozza ki magából a legtöbbet, és ismét érződjön, hogy csapatként tudunk játszani. Az új szerzeményünk, Darion Rackley már az előző mérkőzésen is jól mozgott, szerintem nagyon sok pont, gólpassz és gyors indulás van benne, ezért bízom abban, hogy most ezekből is többet tud mutatni. A legfontosabb, hogy csiszolódjunk, finomodjon a játékunk és azonnal tudjunk reagálni éles szituációkban is egy mérkőzés változásaira. Szeretném, ha a Pápa elleni mérkőzés erről is szólna és még valamiről. A napokban volt ugyanis öt éve, hogy korábbi legendás játékosunk, Juhász Béla itt hagyott minket. Ezzel a győzelemmel az ő emléke előtt tisztelgünk és üzenjük neki: „Küzdünk még Öreg, csak hiányzol!”

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .