Az Ughy-gárda gyenge kezdést követően fokozatosan őrölte fel a Vasas fiataljait.

 

Nem kisebb rivális, mint a sorozat két esztendővel korábbi győztese, és előző évi ezüstérmese várt a négycsapatos fináléba legutóbb 2015-ben bejutó tarjániakra a Hepp Kupa péntek esti, fővárosi negyeddöntőjében, melynek első néhány perce egyértelműen úgy alakult, ahogyan azt a hazaiak idény közben kinevezett fiatal szakvezetője, Faragó Péter eltervezte. Noha a találkozó első kosarát Joó révén még az SKSE szerezte, a gyenge szezonkezdést követően az utóbbi időszakban kiváló formába lendülő, igaz Moravcsik és Katona Róbert személyében ezúttal több kulcsjátékosát is nélkülöző piros-kék gárda ezt a „szemtelenséget” legott egy tekintélyt parancsoló, 17–2-es rohammal büntette. A lendületesen kosárlabdázó hazai fiatalok egész pályás letámadása sehogyan sem ízlett Sonyákéknak, akik elhagyott, elpasszolt labdáikból egyre-másra szedték be a könnyű kosarakat. Így azután a nyitó negyed hajrájához közeledve máris tizenhárom pont választotta el egymástól az együtteseket, s nyilvánvaló volt, ha nem sikerül valamiképp lefékezniük ellenfelüket, aligha fog túl sok babér teremni a mieinknek.

Mindezt persze Ughy Albert is érzékelte, s csapatát a gyengén működő emberfogás helyett a folytatásban zónavédekezésre vezényelte. Ezzel pedig nem csak lelassította, de szinte megállásra kényszerítette a hazai támadógépezet, amely a félidőből hátralévő szűk negyedórában már mindössze tizenkét pontra volt képes. Az első rövid pihenőig 21–20-ra felzárkózó piros-feketék a második felvonásban sem igazán hagyták levegőhöz jutni vendéglátóikat, s a palánk alatti területeket korlátlanul uraló Olasz-Csapai páros találatainak köszönhetően kisvártatva már ismét ők álltak jobban. Noha ekkor pár percig még tartani tudták az egál közeli eredményt az újbudaiak, Burai és Sonyák kosarainak hála, a nagyszünetre végül 39–31-es vezetéssel vonulhatott el a nagy akarással és rendkívül koncentráltan kosárlabdázó tarjáni gárda.

Amely a térfélcserét követően nem sokat teketóriázott, Jakab, Rackley és Sonyák vezetésével azonnal egy mindent eldöntő rohamra indult. A harmadik játékrész közepén, 37–53-as állásnál már érezhető volt, hogy a továbbra is pocsékul triplázó (1/20-as mutató a félköríven túlról), demoralizált akadémisták számára innen már nem lesz visszaút, az irányítást stabilan kézben tartó Ughy-legénység ennek ellenére egy pillanatra sem engedett a szorításból. A záró periódus elején immár húsz pontra nőtt a differencia, a remek napot kifogó, időről-időre bravúros kosarakkal jelentkező Burai pedig tett róla, hogy a lefújásig ettől közelebb már ne is tudjon kerülni övéihez a házigazda. Az SKSE együttese a látottak alapján ilyen különbséggel is rászolgált a sikerre, és teljesen megérdemelten jutott a Hepp Kupa február 17-18-án esedékes debreceni négyes döntőjébe. Ott pedig, különösen ehhez hasonló produkcióval, már bármi megtörténhet…

 

Dr. Hepp Ferenc amatőr kupa, negyeddöntő

Vasas Akadémia – Salgótarjáni KSE 58–78 (21–20, 10–19, 13–22, 14–17)

Kánai út, 150 néző, vezette: Tőzsér, Varga-Záray, Nagy V.

Vasas Akadémia: Kozma 2, Boros M. 4, KISS B. 13, Sólyom 7, Andrássy 8. Csere: VÖLGYI 13, Csík Richárd 2, Steier B. 5/3, Kovács B. 4, Barócsi, Bencsik. Edző: Faragó Péter.

Salgótarján: RACKLEY 9, SONYÁK 11, BURAI 19/6, JAKAB P. 12/6, Joó 4. Csere: OLASZ 10, Piukovics P. 5, CSAPAI 8, Kovács D. Edző: Ughy Albert.

Az eredmény alakulása. 5. perc: 13–4, 9. perc: 19–17, 15. perc: 27–28, 18. perc: 30–34, 24. perc: 33–48, 28. perc: 39–55, 32. perc: 44–64, 36. perc: 51–72.

Kipontozódott: Csapai (39.).

 

Faragó Péter: – Jól kezdtük a meccset, letámadásunkkal megzavartuk az ellenfelet. A folytatásban azonban a zóna ellen kevés önbizalommal és tudatossággal játszottunk, ami ráadásul egy nagyon rossz triplaszázalékkal párosult. A második félidőben jobban kezdett a Tarján, könnyen jutottak el a „festékünkbe”, mi ugyanakkor nagyon kapkodóvá váltunk, amit elsősorban rutintalanságunk számlájára írok. Sajnálom, hogy nem sikerült bejutnunk a legjobb négy közé, de így van idő alkalmazkodni a játékosoknak az új helyzethez és sérültjeink is időt nyernek. Az első negyedet kivéve nem játszottunk jól, de láttam pár dolgot, amit használhatunk majd a továbbiakban. Gratulálok a Tarjánnak, sok sikert nekik a döntőben!

Ughy Albert: – Először is gratulálok a csapatnak! Nem foglalkoztunk azzal, hogy ellenfelünk milyen összeállításban szerepel, s bár rosszul kezdtünk, de hamar tudtunk korrigálni. Védekezésben szerintem extrát nyújtott a csapat és támadásban is hatékonyak voltunk. Összességében sima győzelmet arattunk, ez volt az idei legjobb tétmeccsünk, igazi csapat voltunk, nagyon büszke vagyok a srácokra! Ebből kell tovább építkeznünk, ez a mi utunk. Készülünk a következő nagy feladatra, Baján is szeretnénk nyerni. Sok sikert kívánok a Vasasnak a bajnokságban!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .