A kupasiker akkor lesz igazán értékes, ha Baján is begyűjtjük a két pontot.

 

Nagyszerű sikert ért el múlt pénteken Ughy Albert alakulata, amely a tavaly még élvonalbeli Vasas Akadémia bravúros idegenbeli legyőzésével bejutott az amatőr csapatok legnagyobb hazai seregszemléjének számító Hepp Kupa négyes döntőjébe.

– Az elején eléggé megilletődöttek voltunk, ráadásul a fővárosi fiatalok egy nem túl ízletes letámadással is szolgáltak, ezért az első percekben úgy nézett ki, hogy nagy pofonba szaladhatunk bele – tekintett vissza a 78–58-as vendégsikerrel zárult fővárosi derbire Dániel Tamás klubmenedzser. – Persze nyilván készültünk a Vasasból, meg a mérkőzésre is, így egy kis időkérés és védekezésváltás mindjárt más színt adott a meccsnek. Összeszedtük magunkat hátul, így könnyebben tudtunk pontokat szerezni, és hamar utolértük a vendéglátókat. Aztán, mivel a Vasas nem tudott reagálni a változtatásainkra, szép lassan el is lépdeltünk tőlük, amikor pedig a fiúk megérezték a vérszagot, akkor már az is bement, amit nem is gondoltunk. A második félidő már szinte örömjáték volt, de kontrolált örömjáték, ezért tudott hatékony és eredményes lenni. Itt már nem volt kérdés, hogy ki nyeri a meccset, csak az, hogy mennyivel. Ahhoz képest, hogy a Vasasnál, idegenben szerepeltünk, én azt gondolom, igen magabiztosnak mondható ez a győzelem, amivel a legjobb négy csapat közé kerültünk a Hepp Kupában. Méghozzá történetünk során harmadszor, ráadásul az első, 2012-es szereplésünk alkalmával meg is nyertük ezt az országos kupasorozatot, ami még egyetlen nógrádi labdajáték csapatnak sem sikerült.

– Milyen reményekkel várják a debreceni négyes döntőt?

– Ez egy más rendezvény lesz, mint amelyeken korábban részt vettünk, mert a szövetség ennek is meg kívánja adni a kellő rangot, ezért a finálét a Magyar Kupa döntővel együtt, egy helyszínen, kamerák előtt, sok néző szeme láttára rendezik meg. Természetesen nagy megtiszteltetés, hogy ilyen rangos eseményen képviselhetjük Salgótarjánt, Nógrád megyét, ezért készülünk is rá rendesen. Már megvolt a sorsolás is, így azt is tudjuk, hogy február 17-én 10.30-tól az elődöntőben az oroszlányi oroszlánokkal kerülünk szembe. Ők nyilván magabiztosak, könnyű ellenfélnek vélnek minket, de azért ez valóban egy elég pikáns összecsapás lesz. Helyzetünk azonban egyáltalán nem rózsás, mert elég sok a betegünk, sérültünk, ezért mindenféleképpen még további erősítéseken is gondolkodnunk kell. Piukovics Patrik egy szerencsétlen baleset miatt kidőlt a sorból, méghozzá hosszú időre. Szerintem rá hetekig, hónapokig nem számíthatunk. A hónap végén műtik Dániel Peti térdét, remélem végre sikeresen, de ebben a bajnokságban ő sem valószínű, hogy pályára tud már lépni. A napokban szintén kés alá fekszik Olasz Ádám is, ám ő várhatóan egy-két hét alatt ismét a rendelkezésünkre áll majd. Szóval vannak gondjaink, de vannak sikereink is, úgyhogy dolgozunk és megyünk előre.

– A hét végén a remek formában lévő Baja otthonában játszik bajnoki rangadót az együttes. Mire számít a szombat esti találkozón?

– Szerintem ez tipikusan az az összecsapás lesz, ahol szívvel tudunk nyerni. Vannak sebeink, nyilván azokat nyalogatni kell, de nem most. Ha csak a fele olyan elszántan és tudatosan játszunk, mint a Vasas ellenében, akkor Baján is begyűjthetjük a két pontot. Nagyon fontos meccs, kell a győzelem, mert nem mindegy, hogy melyik helyen megyünk be a rájátszásba. Nyilván nagy dicséretet kaptak a fiúk a Hepp Kupa negyeddöntőt követően, de azt is mondtam nekik, hogy mit sem ér az egész, ha Baján nem tudunk nyerni. Úgyhogy a feladat adott, s ha tényleg eredményeket akarunk elérni az elkövetkezendő hónapokban, akkor az az irány a célravezető, amit múlt hét végén mutattunk.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .