A Pápa otthonában nyitja az alapszakasz véghajráját Ughy Albert együttese.

 

A vártnál szorosabb mérkőzésen gyűrte le a sereghajtót az NB I/B-s pontvadászat legutóbbi játéknapján az Ughy-legénység, amely a szimpatikusan küzdő Kaszások ellen, gyengébb csapatjáték mellett, főként néhány kimagasló egyéni teljesítménynek köszönhette sikerét.

– Hoztuk a kötelezőt, bár sok köszönet nem volt benne, mivel se védekezésben, se támadásban nem találtuk a megfelelő ritmust – tekintett vissza a múlt szombati összecsapásra Dániel Tamás klubmenedzser. – Nyilván érződik a sérültjeink és betegeink hiánya, de ezt a csapatot akkor is sokkal markánsabb teljesítménnyel kellett volna legyőznünk. Persze a lényeg, hogy nyertünk, de félek, hogy ez a produkció kevés lesz az elkövetkezendőkben. Egyébként eléggé súlytalanok voltunk a palánk alatt, nagyon kellett volna Olasz Ádám tekintélye, habitusa, illetve a kicsik is rengeteg hibát vétettek, ezért nem tudtunk ellépni az ellenfelünktől. A győzelmünket persze nem fenyegette veszély, de jobb lett volna jobb játékot látni, mert arra lehetne építeni. A maródiakról annyit, hogy a két sérült, Dániel Peti és Piukovics Patrik nagyon jól halad a rehabilitációval, de úgy gondolom, talán csak Patrik az, aki esetleg még ebben a szezonban is pályára tud lépni. Ádám viszont a hónap végén már komolyabban is elkezdheti a mozgást, így ha minden ideális, a rájátszásra akár már teljes értékű lehet.

– A hét végi fordulóban ismét egy alsóházi gárda lesz az ellenfelünk. Mit vár a péntek esti, pápai fellépéstől?

– A feladatunk most az, hogy a hátralévő négy mérkőzésből legalább hármat hozzunk, hisz’ ebben az esetben biztosan, mindenkitől függetlenül, megtartjuk a harmadik helyünket, ami kulcsfontosságú a rájátszás szempontjából. A négyből talán az egyik legnehezebb viszont épp a mostani túra lesz, mert egyrészt idegenben kell helytállnunk, másrészt a pápaiak erősödtek az őszhöz képest, mérkőzéseket nyernek, és nyilván az a céljuk, hogy elkerüljék a kiesést, ezért foggal-körömmel fognak harcolni. A hetünk abszolút nem volt tökéletes, valami nyavalya átrohant a csapaton, így csak szűkített létszámmal tudtunk edzeni. De most sem ezen fog múlni, hanem azon, hogy milyen lesz a hozzáállásunk, mennyire leszünk kemények, határozottak, mennyire akarjuk a sikert, mennyire gondoljuk tényleg komolyan, hogy nekünk még ebben a bajnokságban feladataink vannak. Nyilván átnéztük az ellenfél játékát, tudjuk, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy behúzzuk ezt a meccset is, de ezt meg is kell tenni.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .