Utolsó idegenbeli alapszakasz-meccsén a SMAFC otthonában vendégeskedik együttesünk.

 

Az Ughy-legénység az NB I/B Zöld-csoportjának legutóbbi fordulójában hazai pályán magabiztosan fektette két vállra a Sopron KC-Sportiskola együttesét, amivel csapatunk immár végérvényesen bebiztosította a maga számára az alapszakasz harmadik helyét.

– A mérkőzés nagyjából igazolta a várakozásokat, bár messze voltunk a tökéletes játéktól, viszont magabiztosan gyűjtöttük be a kötelező győzelmet – pillantott vissza a 92–67-es sikerrel zárult nagypénteki találkozóra Dániel Tamás klubmenedzser. – Ráadásul megint volt kedvünk játszani, bár ez most leginkább abban nyilvánult meg, hogy támadtunk, támadtunk, támadtunk. Nem is olyan rosszul, ezért a gyengébb védekezés ellenére mindvégig tartani tudtunk egy viszonylag magabiztos előnyt. Az egész meccset azért nem így akartuk lejátszani, úgyhogy Ughy Albert többször és nyomatékosan elmagyarázta a fiúknak, hogy mit várt tőlük, és ez a magyarázat a második félidőre nagyjából le is csapódott. Továbbra is kedvvel kosárlabdáztunk, törekedtünk a látványos megoldásokra, de már egy picivel jobban figyeltünk a védekezésre is. Mivel az ellenfél fiataljai korántsem voltak elég élesek egy ilyen csatához, hamar eldőlt az összecsapás és könnyed játékkal nyertük az alapszakasz huszonnegyedik találkozóját. A folytatásban viszont hétről-hétre jobb teljesítményt kell nyújtanunk, mert egyrészt lesz egy idegenbeli meccsünk, illetve az utolsó fordulóban a hibátlan mutatóval rendelkező Szigetszentmiklós látogat hozzánk. Nyilván nem mindegy, hogy milyen lendülettel, milyen formában, és milyen akarattal érkezünk a rájátszásba.

– Az alapszakasz utolsó előtti játéknapján az egyik potenciális negyeddöntős ellenfél otthonába látogat csapatunk. Mire számít a Krasznai Sportcsarnokban pénteken 17.30-kor kezdődő SMAFC elleni összecsapáson?

– A soproni csapat hozzánk hasonlóan rendkívül hullámzó teljesítményt mutatott ez idáig. A bajnokság elején úgy látszott, hogy mindenkire veszélyesek lehetnek, aztán viszont egy sor indokolatlannak tűnő vereséget is elszenvedtek. Otthon azért jóval erősebbek, mint idegenben, biztos vagyok abban, hogy kemény dió lesz nyerni Sopronban. A jó hír, hogy Olasz Ádám elkezdett edzeni, úgy néz ki, hogy teljesen rendben van, de még utol kell érnie magát az egy hónapos kihagyást követően. Mivel egy harcos, csupaszív játékosról van szó, sokat fog jelenteni nekünk, elsősorban a palánk alatt, a bajnokság hátralévő részében. Persze ez nem azt jelenti, hogy a SMAFC otthonában tőle várjuk a megváltó pontokat, de kétségtelen, hogy könnyebb lesz Ughy Albert dolga. Fegyelmezettnek kell maradnunk, úgy látom, hogy mindenki tudja a feladatát, a játékosok azonosultak a közös célokkal, tehát ha határozottak és kemények maradunk, akkor hozható ez a mérkőzés is. Most viszont ismét kulcsfontosságú lesz a védekezés, mert arra lehet építeni.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

BKG Príma Akadémia

2024. október 4., péntek, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .