A mieink a játékot csalták el kedd este, a sípmesterek meg a meccset...
Nagyon fontos már a legelején tisztázni, hogy az SKSE együttese kedd esti, tiszaújvárosi játéka és – főként – hozzáállása alapján egyáltalán nem érdemelt győzelmet. Más kérdés, hogy egy átlagos játékvezetői tevékenység mellett minden bizonnyal még így is megnyerte volna a két legjobb pontszerzőjét ezúttal is nélkülöző Phoenix KK elleni meccset, ám amit a Sallai-Gergely-Borgula hármas produkált a bronzcsata második felvonásán, az sok mindennek volt nevezhető, csak éppen átlagosnak nem. A mindkét csapat kárára rengeteget hibázó sípos trió legnagyobb és a meccs végkimenetelét döntően befolyásoló tévedései egyértelműen a mieinket sújtották, mégpedig a záró negyedben, 59–64-es állásnál. „Bűnlajstromukból” csak két kiragadott példa: az emberfórban leforduló tarjániakat az egyik hazai védő jól érzékelhetően lábbal szereli, azonban a síp néma marad, az ellentámadásból az újvárosiak triplát dobnak; majd Rackleyt mészárolják le teljesen nyilvánvalóan ziccerezés közben, a sporttársak továbbot intenek, a vendéglátók pedig újabb hármast hintenek. Mindez alsó hangon is nyolcpontos „kedvezmény” az egyik fél javára, ami egy hárompontos különbséggel záruló találkozón már egyértelműen a „nem mindegy” kategória. Tudatosságot persze senki sem feltételez, épp elég szomorú az is, hogy egy NB I/B-s találkozó közreműködőinek a tudása, felkészültsége csak ilyen, finoman szólva is szerény produkcióra elégséges.
S ha már a szerény produkcióknál tartunk mindjárt vissza is térhetünk a tarjáni játékosok felelősségének a kérdésére, hiszen óriási önbecsapás lenne kizárólag a bírák nyakába varrni ezt a felettébb bosszantó vereséget. Amitől ugyanis a kiütéses SKSE-sikerrel záruló odavágó után tartani lehetett az egyértelműen bekövetkezett: a legtöbb vendégjátékos komolyan elhitte, hogy ezúttal az is elég lesz, ha a mezeket kiviszik a parkettre. Néhányan, gondolhatunk itt elsősorban Csapaira, Rackleyre, vagy Sonyákra, egy ideig ugyan még szívták magukat, ám azután szép lassan ők is beolvadtak a nagy szürke masszába. A harcos házigazdák pedig köszönték szépen a lehetőséget, kiegyenlítették a párharcot, melynek végkimenete így csak a csütörtök esti, salgótarjáni harmadik összecsapáson dől majd el.
Zöld-csoport, 3. helyért, 2. mérkőzés
Tiszaújvárosi Phoenix KK – Salgótarjáni KSE 77–74 (23–23, 23–19, 8–13, 23–19)
Tiszaújvárosi Sportcentrum, 150 néző, vezette: Sallai, Gergely, Borgula.
Tiszaújváros: Kiss B. 14, Szilasi 10/3, Szabó N. 13/3, Gáspár 7, Endrész 12. Csere: Pongrácz 5/3, Pöstényi 4/3, Kovács Z. 10/6, Orosz D. 2, Brúgós. Edző: Szendrey Zsombor.
Salgótarján: Rackley 18/3, Burai 3/3, Kovács D. 7/3, Jakab P. 11/3, Olasz 4. Csere: Sonyák 11/9, Csapai 14, Drevenka 3/3, Holló 3/3, Piukovics P. Edző: Ughy Albert.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–6, 7. perc: 21–8, 13. perc: 28–30, 18. perc: 38–42, 20. perc: 46–42, 23. perc: 46–49, 28. perc: 52–52, 33. perc: 59–64, 38. perc: 74–66.
Szendrey Zsombor: – A mai napon egy rendkívül küzdelmes mérkőzést láthattunk, melyen, azt gondolom, mindkét csapatot érték sérelmek a játékvezetői tévedések által. Nekem úgy tűnt, hogy saját együttesem ezúttal jobban akarta a sikert, a tarjániakat viszont talán túlságosan kényelmessé tette a nagyarányú hazai győzelmük, s ez a két tényező a végén döntőnek bizonyult.
Ughy Albert: – Tudom, hogy már nagyon szezon vége van, de egyszerűen nem lehet kikapni egy olyan csapattól, amelyet pár nappal korábban több mint negyven ponttal megvertünk. Ez semmi más, csak fej kérdése. Teljesen mindegy, hogy milyen meccs volt, hogy fújtak, hányadik helyért játszunk, ez tartás és önbecsülés nélkül nem megy. Néhány játékosnál az ego a csillagos eget verdesi, a valós tudás viszont ennek töredéke. Ezek a találkozók éppen erre „jók”, ha tanulnak belőle az érintettek. Csütörtökön nyernünk kell, és nyerni is fogunk!
