Óriási küzdelemben, drámai végjátékot követően győzte le csapatunk a pápaiakat.

 

Bár az SKSE kerete az előző fordulóban kiállított Joó Tamás eltiltása miatt tovább apadt a Pápa elleni meccsre, mégsem lehet azt mondani, hogy a pontvadászat eddigi szakaszát a mieinkhez hasonlóan ötvenszázalékos mérleggel abszolváló Vajda-legénység a komolyan számításba vehető játékosok számát tekintve fölényben lett volna szombat este. A rutint és az ebben a sportágban hátránynak ugyancsak nem nevezhető centiket illetően ellenben egyaránt óriási előnyt élveztek a vendégek, akiknek „kettőtízes” centere, a korábbi válogatott Grebenár Péter kis túlzással egymaga több felnőtt meccset játszott már pályafutása során, mint az ezúttal is alig több mint húsz év átlagéletkorú tarjáni csapat tagjai együttvéve. A fentiekből is látható tehát, hogy az esélyek ezúttal nem feltétlenül a házigazdák mellett szóltak, ám az Ughy-gárda az utóbbi hetekhez hasonlóan ismét megmutatta, hogy a hit és az akarat még ezen a szinten is sok mindent pótolhat…

A mérkőzés eleje mindenesetre nem egészen úgy alakult, ahogy várni lehetett volna, a vendéggárda ugyanis ekkortájt alig akart, de azt is mondhatjuk tudott, kísérletet tenni arra, hogy a védők közül egy fejjel kimagasló középjátékosait helyzetbe hozza (a feketemezesek első félidei 36 mezőnykísérletéből Grebenár és Keller összesen négyet vállaltak magukra). Persze nem is voltak igazán rászorulva erre, akadt ugyanis valaki, akinek játékára a mieinknek ebben az időszakban egyáltalán nem volt ellenszere. Mindazonáltal hiába szórta a tavalyi szezonban még tarjáni színekben szereplő Sonyák számolatlanul a gólokat, a látogatók az első félidőben rendre a terheken sokkal jobban megosztozó, lendületes, s olykor kifejezetten látványos akciókat vezetető SKSE nyomában kullogtak. Komolyabban lemaradni ugyanakkor sehogyan sem akartak, ennek megfelelően a nagyszünetben is mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a csapatokat (47–46).

A fordulást követően azután egy jó ideig váltott vezetéssel araszoltak a felek, a harmadik negyed finiséhez érve azonban az Ughy-tanítványok egy mindet eldöntőnek szánt rohamba kezdtek. A parádés dobóformát kifogó Piukovics Bálint (húszas plusz/mínusz mutató), az óriási mezőnymunkát végző Dániel (17 pont, 12 lepattanó) és a tőle megszokott elegáns és rendkívül hasznos játékát produkáló Herendic (20 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés) 62–64 után egy 21–6-os futást vezényeltek le, aminek köszönhetően a záró felvonás derekára tizenhárom egységre nőtt a piros-feketék előnye. A tetemes különbség azonban, mintha túlságosan is megnyugtatta volna a mieinket, akik a folytatásban érthetetlen kapkodásba kezdtek. Mindezt pedig a legjobbkor (hazai nézőpontból persze a legrosszabbkor) magára találó Grebenár és Cook kegyetlenül meg is büntette, olyannyira, hogy egyetlen perccel a lefújás előtt már a tizenhét pontos fordítást bemutató pápaiak érezhették magukat nyeregben (90–94). A rendkívül feszült hangulatú végjátékban azonban Fortuna az ezen az estén is hatalmasat küzdő tarjániaknak oldalán avatkozott be, míg ugyanis Piukovics Bálint mind a hat büntetőjét hibátlanul értékesítette, Cook utolsó másodperces, nyerőnek szánt tripláját a hazai gyűrű, némi gondolkodás után, kivetette…

 

NB I/B, Zöld-csoport, 9. forduló

Salgótarjáni KSE – Concordia Motax KC Pápa 96–94 (30–26, 17–20, 28–22, 21–26)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 150 néző, vezette: Gaál I., Győrfy, Kruk.

Salgótarján: HERENDIC 20, DÁNIEL P. 17/3, PIUKOVICS P. 16/12, Kovács M. 8/6, Zábó 2. Csere: PIUKOVICS B. 29/6, Póczos M. 4. Edző: Ughy Albert.

Pápa: MURAI 13, Cook 14/9, SONYÁK 29/12, Horváth A. 15/12, GREBENÁR 18. Csere: Keller V. 2, Márton L. 3/3. Edző: Vajda József.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–9, 8. perc: 25–21, 14. perc: 37–31, 18. perc: 47–40, 24. perc: 55–55, 28. perc: 65–64, 34. perc: 83–70, 39. perc: 90–94.

Kipontozódott: Dániel P. (39.), Grebenár (40.).

 

Ughy Albert: – Mindenekelőtt gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Az első félidőben még nem éreztem a csapaton azt a tüzet, ami az utóbbi találkozókon jellemzett minket, s védekezésben sem igazán sikerült megvalósítanunk, amit szerettünk volna. A harmadik negyedben azután átálltunk zónára, ami annak ellenére is jól sült el, hogy ezt a játékelemet még nem gyakoroltuk túl sokat az edzéseken. Sajnos, tizenhárom pontos vezetésünknél, kicsit korán hittük el, hogy a két pont már zsebben van, ám mint tudjuk minden mérkőzés negyven percig tart. A végjáték így meglehetősen izgalmasra sikeredett, s a nagy küzdelemből végül, azt gondolom, a szerencsésebb gárda került ki győztesen. A következő hetekben azon dolgozunk majd, hogy a már régóta visszatérő hibáinkat kijavítsuk, mert csak így fogunk tudni előbbre lépni, mind egyéni-, mind pedig csapatszinten.

Vajda József: – Gratulálok csapatomnak!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .