Pocsék első félidőt követően a hajrában átrohantunk a soproniakon.

 

Topmán és rendkívül kapkodóan kezdték a szombat délutáni összecsapást az esélyesként pályára lépő tarjániak, akik Piukovics Bálint gyors vezetőgólját követően csaknem hét percig pont nélkül maradtak. A vendégek zónavédekezése a találkozó e korai szakaszában igen komoly fejtörést okozott számukra, a felállt fal ellen statikusan, különösebb elképzelés nélkül adogattak, s dobásaik is mindenfelé szálltak, kivéve a kosárba. Szerencséjükre úgy istenigazából a szezonbéli első idegenbeli győzelmükre hajtó soproniak sem parádéztak, igaz Molnár József tanítványai a nyitó negyed hajrájára még így is 10–3-ra elhúztak. Ughy Albertnek a kisszünet előtt azután Piukovics Patrik beállításával végre sikerült némi lendületet csempésznie csapata játékába, s a remek triplával bemutatkozó fiatal hátvéd vezényletével a piros-feketék a rövid pihenőre fel is zárkóztak egyetlen pontra (12–13). Az újrakezdést követően pedig, Joó sorozatos találataival, hamar meg is fordították a gyerekmeccseket idéző színvonalon csordogáló találkozó állását, csakhogy 21–17 után újból megállni látszott a tudomány. Az ismét rendkívül kapkodóvá váló tarjániak ezúttal egy ötperces ponttalan szakaszt produkáltak, aminek következtében a félidő finisére megint hátrányban találtál magukat. S bár Joó és Herendic a nagyszünetre végül minimális vezetéshez jutatták övéiket, teljesen nyilvánvaló volt, hogy az első húsz percben mutatott játék még egy ilyen, viszonylag szerényebb képességű rivális ellen is könnyen kevés lehet (27–24).

Eleinte a folytatásban sem sokat emeltek a csapásszámon a felek: a harmadik felvonás első bő három percében a mieink kettő, míg a látogatók mindössze egyetlen kosarat jegyeztek. Már ekkor is érezhető volt mindazonáltal, hogy az öltözőben vélhetően alapos fejmosásban részesített tarjániak az addigiaknál jóval komolyabban veszik a feladatot, ami kisvártatva immár az eredmény alakulásában is megmutatkozott. A rohamra ezúttal is a hasznosan játszó Piukovics Patrik triplája adta meg a jelet, s mire a soproniak felocsúdtak, a lendületbe jövő SKSE, Piukovics Patrik újabb kosaraival, illetve Joó és Herendic találataival, már 45–32-re vezetett. Az egyre magabiztosabbá váló piros-feketék ugyan az utolsó rövid szünet előtt még egyszer utoljára tízen belülre engedték a főként Kovács Benedek (18 pont, 20 lepattanó) hatékony centerjátékára építő ellenfelüket, a záró periódus elején azonban minden ellenállást könyörtelenül elsöpörtek. A tőle megszokott szorgos iparos munkát ezúttal is briliáns megoldásokkal fűszerező Herendic (18 pont, 15 lepattanó, 9 gólpassz, 6 labdaszerzés) vezérelte Ughy-legénység a végső etapot egy lehengerlő, 18–1-es futással nyitotta, amivel a hajrát puszta formalitássá változtatta. A vége így egy magabiztos, huszonnyolc pontos siker lett, ami önmagában megsüvegelendő, mégsem szabad, hogy teljesen elfeledtesse a játékosokkal az első húsz percben történteket. Komolyabb riválisok ellen ugyanis egy „lyukas” félidő biztosan nem fér majd bele…

NB I/B, Zöld-csoport, a 7. fordulóból pótolt mérkőzés

Salgótarjáni KSE – Soproni MAFC 85–57 (12–13, 15–11, 21–15, 37–18)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 150 néző, vezette: Hervey, Lövei, Horváth Cs.

Salgótarján: HERENDIC 18, PIUKOVICS B. 16/6, Kovács M. 9/3, Dániel P. 2, JOÓ 21/9. Csere: PIUKOVICS P. 14/9, Póczos M., Zábó 5/3, Póczos S. Edző: Ughy Albert.

SMAFC: Soós B. 10/3, Németh L. 6/6, Füzi 4, Szegedi 3, KOVÁCS B. 18. Csere: GARAB 10/6, Karsai 6, Telek, Pongrácz L. Edző: Molnár József.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–6, 8. perc: 7–10, 13. perc: 21–17, 17. perc: 21–24, 24. perc: 34–26, 28. perc: 45–32, 34. perc: 68–42, 38. perc: 76–51.

Kipontozódott: Kovács B. (37.), Dániel P. (38.).

 

Ughy Albert: – Nagyon szégyelltem magam az első félidőben, amikor semmit sem láttam abból a lelkesedésből, ami ezt a csapatot jellemzi. Egyelőre még nem tartunk ott, hogy bárki ellen is nagy mellénnyel léphetnénk pályára. Tisztelet, alázat és szív nélkül nem lehet kosárlabdázni! Remélem, mindenki okul ebből az esetből és többet ilyen nem fordul elő. A győzelemhez és a második félidei játékhoz viszont gratulálok a fiúknak!

Molnár József: – Gratulálok a Salgótarjánnak!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .