Legfőbb célját már elérte, de a feljutással még korántsem lakott jól együttesünk.
Az alapszakaszgyőztes Vásárhely otthonában aratott, sokáig emlékezetes múlt hétvégi győzelmét követően szombaton immár az aranycsata első összecsapását is megvívja Ughy Albert legénysége. A bajai Német Művelődési Központban este hat órakor kezdődő derbi előtt Dániel Tamás klubmenedzsertől kértünk röpke hangulatjelentést.
– Kezdjük egy személyes kérdéssel, mit érzett a feljutásról döntő vásárhelyi mérkőzés lefújásakor?
– Azt, hogy ezekért a meccsekért, ezekért a pillanatokért érdemes csinálni ezt az egészet. Ilyenkor az ember, ha rövid időre is, de elfeledkezik a rengeteg munkáról, kínlódásról, harcról, ami mögötte van, mert lát egy csapatot, amelynek tagjai mindent megtesznek a győzelemért, egymásért, azért a sikerért, amivel ismét egy új korszakot nyithatunk a salgótarjáni kosárlabda életében. Nagyon nehéz év áll mögöttünk, rengeteg hullámvölggyel, váratlan szituációval, újratervezéssel, feltámadással. Ez a mérkőzés is pont ilyen volt. Többször megjártuk negyven perc alatt a poklot, hogy a legvégén föl tudjunk kapaszkodni a mennybe. Mert hát úgy éltünk meg ezt az egész sikert akkor, mint a világ legnagyobb dolgát. Sok olyan játékosunk van, akik ez idáig perifériára szorultak, nem kapták meg azt a lehetőséget, ami megillette volna őket, de most kiharcolták, hogy ők legyenek a sztárok. Pontosabban egy sztárcsapat részei, mert ott Hódmezővásárhelyen igenis egy csupa nagybetűvel írandó CSAPAT tudott nyerni és kiharcolni a feljutást.
– Említette, hogy többször is veszni látszott már a mindent eldöntő csata, mégsem adták fel. Ez a töretlen küzdőszellem volt a siker kulcsa?
– Nagyon nehéz meccs volt, még a padról sem volt könnyű követnünk az eseményeket és reagálni minden mozzanatra. Ez nem is sikerült százszázalékosan, de a fiúk valóban nem adták fel egy pillanatra sem, mentek, daráltak, mert el sem tudták képzelni, hogy nem fogunk nyerni. Külön kiemelem Ughy Albert munkáját is, aki szintén felnőtt a feladathoz és végig, ha nem is higgadtan, de kontrollálni tudta az eseményeket. Mert volt itt kérem minden, tizenegynéhány pontos hazai vezetés, aztán mi jártunk jóval előrébb, néha-néha belenyúltak a játékvezetők is a meccsbe, hogy hadd érezzük a törődést, de ezen a napon semmi sem számított. Mentünk előre még akkor is, mikor a vége előtt két perccel még 73–65-re vezetett az ellenfél, de ezt is kibírtuk. Szinte hihetetlen, hogy 5,5 másodperccel a vége előtt még mi vezetünk két ponttal, aztán igen rövid idő alatt kiegyenlített a Vásárhely, de az utolsó 1,7 másodperc a miénk volt. Fogalmam sincs honnan vették a srácok azt a higgadtságot, azt a rutint, amivel szétzilálták a hazaiak védelmét, hogy aztán Csabák Bazsi egy nyúlfarknyi előnnyel kosárra törhessen és bedobja a mindent eldöntő kosarat.
– Amit aztán annak rendje-módja szerint alaposan meg is ünnepeltek…
– Szinte el se lehet mondani, hogy mennyire jó volt látni azt a kirobbanó örömet, azt a rengeteg felszabadult érzelmet, ami a játékosainkból előtört. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy voltak olyanok, akik még egy fél óra múlva is az öltözőben ültek és sírdogáltak. Ez egy nagyon fiatal és szerethető csapat, sokat verítékeztek az elmúlt egy évben azért, hogy most örülhessünk ennek az óriási sikernek. Ne feledjük az alapszakasz győzteseinek otthonában tudtuk kivívni a feljutást, akik ebben az évben még egyszer sem kaptak ki odahaza. Azt gondolom, erőt kell, hogy adjon ez a siker, mert a környezetünkben tapasztalható tendenciákkal ellentétben mi előre tudunk jutni, s építkezni szeretnénk tovább és újabb sikereket szerezni Salgótarjánnak, Nógrád megyének. Egyrészről sajnálom, hogy most nagy fejtörést okoztunk városunk vezetésének, mert a nagyobb feladat nyilván erősebb hátteret igényel, de annak kifejezetten örülünk, hogy azon már nem kell gondolkodniuk, hogy melyik legyen az idei év csapata.
– Pláne, ha a feljutás esetleg még egy aranyéremmel is párosulna…
– Természetesen elégedettek vagyunk a feljutással, de korántsem laktunk jól ezzel a sikerrel. A teher ugyan már nem nyomja a vállunkat, de komoly céljaink vannak a döntőben is, s egyértelmű, hogy az aranyért lépünk pályára az elkövetkezendő mérkőzéseken. Ez sem lesz könnyű feladat, de mi szeretjük a kihívásokat, és ebben az évben mindig inkább a nehezebb utat választva tudtunk feljebb és feljebb jutni. Remélem így lesz most is, bár semmivel nem könnyebb ellenfél a Baja, mint volt a Vásárhely. Jó játékosok, jó csapat, ők is teljesítették az elsődleges célkitűzésüket, hisz’ velünk együtt a Piros-csoportban, vagy, ahogy kosárberkekben nevezik, a magyarok A-csoportjában folytathatják ősszel, de nyilván ők is szeretnék megnyerni azt az aranymedált. Csak a hét második felében tudtunk teljes csapattal készülni, mert két játékosunk is érdekelt volt az egyetemi bajnokság négyes döntőjében. Piukovics Bálint harmadik lett a Miskolccal, míg Boinitzer Dávid nem csak, hogy megnyerte a bajnokságot a TF csapatával, de őt választották a döntő legjobbjának is. Ez is egy óriási siker, ami egy kicsit Salgótarjánhoz is köthető, bár egyszer jó lenne helyi egyetem, vagy főiskola csapatával eljutni egy ilyen versenyre. No, de ez már egy külön történet. Most az a feladatunk, hogy szombaton elutazzunk Bajára, és ott is véghezvigyük a salgótarjáni csodát.
