Minőségi változásokat hozhat a salgótarjáni kosárlabdasport számára a felsőházba jutás.
Gyengébb kezdés után az szezon második felére följavulva ezüstérmesként zárta az NB I/B Zöld-csoportjának 2018-2019-es kiírását a Salgótarjáni KSE felnőtt csapata. Együttesünk szereplését Dániel Tamás klubmenedzser segítségével elemeztük.
– Rendhagyó módon kezdjük a mögöttünk hagyott idény értékelését a végén, nevezetesen a Baja elleni finálénál. Mit gondol, néhány hét elteltével a feljutás kivívása felett érzett öröm, vagy az aranyérem elvesztése miatti csalódottság érzése munkál erősebben játékosban, edzőben, egyesületi vezetőben?
– Természetesen nagyon örülünk annak, hogy ilyen zaklatott év után sikerült elérnünk a feljutást, a Piros-csoportot, az NB I/B elitjét. Ez a legfontosabb, mert ezáltal rengeteg új lehetőség nyílt meg számunkra az elkövetkezendőkben. De a magam részéről egy picit azért fanyalgok is, mert igenis volt esélyünk arra, hogy az ezüstből aranyat fabrikáljunk. A legtöbben azt mondják az ilyen párharcoknál, hogy az első idegenbeli mérkőzésen lehet meglepni az ellenfelet. Jól játszottunk akkor is, de nem éreztem a csapatban azt a tüzet, ami a győzelemhez kellett volna. A hazai visszavágóra viszont nagyon felkészültünk, nagyrészt kézben tartottuk a találkozót és megmutattuk a Bajának, hogy van mitől tartania a mindent eldöntő harmadik összecsapáson is. Tartottak is, ez látszott a kezdésen, az első negyedben, amikor igencsak dadogott a hazaiak gépezete, mi pedig szinte azt csináltunk, amit akartunk. De nem voltunk elég pontosak, vagy inkább azt is mondhatom, hogy a tiszta fej hiányzott, elsősorban a támadások befejezésénél. Minden lehetőségünk megvolt arra, hogy akár 10-15 pontos előnyre is szert tegyünk az első tíz perc végére, amit utána könnyedén növelhettünk volna. E helyett az ajtó-ablak helyzeteket is kihagytuk, nem tudtuk megrendíteni a bajaiakat, akik aztán, közönségük segítségével, visszajöttek a meccsbe és kézbe vették az irányítást. A második negyed közepétől gyakorlatilag már nem volt esélyünk arra, hogy megújuljunk, hatványozottan jött ki az elsősorban szellemi fáradtság a játékosainkon és egy könnyű második félidővel megnyerte a döntőt és a bajnokságot ellenfelünk. Tehát maradt hiányérzetünk, de az egész bajnokságot figyelembe véve szerencsésnek tartom magunkat, hogy most ott lehetünk, ahol vagyunk.
– Kétségtelen, hogy nem igazán diadalmenetnek indult a szezon…
– Alapjában véve más koncepcióval vágtunk neki a pontvadászatnak, mint ahogy végül is befejeztük azt. Más játékosállománnyal, két külföldi kosarassal, más játékstílussal, taktikával. Aztán az élet átírta a dolgainkat, el kellett engednünk az egyik horvát játékosunkat, lelépett első számú centerünk, Nárai Bence is, így nemhogy újra kellett gombolni a kabátot, hanem gyakorlatilag az egész öltözetünket újraszabhattuk. Játékosokat kellett keresnünk, méghozzá menet közben, ami egyáltalán nem volt egyszerű, hiszen mellette ment a bajnokság, kaptuk a pofonokat és nemhogy a feljutás, de még a rájátszásbeli szereplés is nehezen kivívható célnak tűnt. Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy voltunk mi a tabella vége felé, aztán sokáig a középmezőnyben szenvedtünk, viszont mellettünk szóljon, hogy nem adtuk föl, nem mondtuk, hogy ez az év most már kuka, hanem erősítettünk, edzettünk, fogat csikorgattunk.
– És a nagy akarásnak ezúttal nem nyögés lett a vége, habár a siker felé vezető út azért a szezon második felében is eléggé kacskaringósnak bizonyult…
– Erre mondják, hogy az élet igazságos, mert amit a bajnokság első felében elvett a sors, azt azért tavasszal bőven visszakaptuk. Voltak jócskán olyan meccseink, melyeket az utolsó pillanatban tudtunk a magunk javára fordítani, és az alapszakasz vége előtt már arról beszélhettünk, hogyha nyerni tudunk a Baja elleni hazai- és az Újpest elleni idegenbeli meccseken, akkor akár az első két pozíció egyikét is megcsíphetjük. Aztán megint nem így lett. Jött egy újabb csavar, mert mindkétszer kikaptunk, negyedikként végeztük, így a negyeddöntőben azzal az Újpesttel kellett szembenéznünk, amelyik ebben az évben tényleg mindent elkövetett azért, hogy az életünket megkeserítse. Ha nehezen is, de három meccsből megoldottuk a likvidálásukat, utána azonban ott volt a még nagyobb feladat, hiszen a döntőbe jutásért azt a Vásárhelyt kellett legyűrnünk, amelyik megnyerte az alapszakaszt és hazai pályán még nem talált legyőzőre. Az első összecsapást, ha nehezen is, de behúzták a vásárhelyiek, a másodikon viszont, amire szintén nagyon készültünk, tudtunk adni egy méretes sallert nekik, aminek hatása biztosan érződött a harmadik meccsen is. Többször úgy nézett ki ezen a találkozón, hogy ellenfelünk hozni tudja az úgymond kötelezőt, de valahogy mindig ott lihegtünk a nyakukban, és a legjobbkor sikerült átvennünk a vezetést, illetve a legvégén egy remek és a helyzethez képest rendkívül higgadt megoldással meg is szereztük a győzelmet. Ezzel elértük a legfőbb célt, a feljutást, ami egyértelműen minőségi változások sorozatát jelenti és egy remek pályára állíthatja az amúgy is húzóágazatként aposztrofált helyi kosárlabdát.
– Pontosan miben lesz más a folytatás?
– Azzal, hogy feljutottunk, az elit csoportba, ismét visszakerültünk arra a térképre, amit hivatalosan is jegyeznek a kosárlabda sportban. A Piros-csoportban nem lesz félvállról vehető meccsünk, minden összecsapás kőkemény rangadó lesz. Ehhez olyan csapat kell, amelyik bírja a terhelést, tud meccseket nyerni és beleszól a bajnokság menetébe is, ugyanis aki ismer, az tudja, hogy elképzelhetetlen számomra úgy nekivágni az új szezonnak, hogy majd nyerünk néhány meccset, aztán valahogy bennmaradunk. Persze az is botorság lenne, ha azt gondolnánk, hogy majd rögtön a legjobbak közé fogunk tartozni, de fejlődést, előrelépést, biztos pozíciót elvárok a társaságtól. Aztán meglátjuk, hogy milyenek az ellenfelek, ki hogy erősített, illetve nekünk hogy sikerül az építkezés a holtszezonban. Ez a munka nagy hatással lesz az utánpótlásunkra is, ami így is rendkívül szépen fejlődik. Szeretnénk még népszerűbbek, még szórakoztatóbbak lenni, mert ezek után tényleg ünnepet kell varázsolnunk kéthetente a sportcsarnokba. Felelősség van rajtunk a város irányába is, mert egyedül mi vagyunk azok, akik előre akarnak és tudnak is lépni. Remélem, mindazok, akiknek látniuk kell, látják is, hogy fölösleges szétforgácsolni azt a pici erőt is, ami Salgótarjánban van, mert érdemesebb egy olyan sportágra koncentrálni, ami tényleg működik, és tényleg sikereket hoz. Egy ismerősöm, miután meghallotta, hogy feljutottunk, azt mondta, lehet, hogy mégsem költözik el a városból, mert van egy jó kosárcsapat, meg itt koncertezett az Ismerős arcok. Örülök, hogy máris megmentettünk egy bizonytalankodó lelket. Szeretnénk többet is. Tartást, erőt, hitet kívánunk adni ennek a sokat szenvedett helynek, hogy tényleg jobb és szerethetőbb legyen, mint volt eddig.
– Milyen változások várhatóak a játékoskeretben?
– Mivel nagy eredményt értünk el, ezért egyértelmű, hogy a lehetőségekhez képest minél több mindenkit szeretnénk megtartani a csapatból. Ennek a feladatnak a megoldásával jó úton is haladunk, így három, maximum négy új igazolást tervezünk a következő szezonra. Ezekről az igazolásokról tárgyalunk, konkrétumokat, remélem, hamarosan tudok mondani. Természetesen vannak remek hazai nevelésű fiataljaink is, akik elsősorban a Soós Gábor-Szabó Zoltán edzőpáros keze alatt az elmúlt hat-hét évben nevelkedtek, mostanra pedig elérték azt a szintet, hogy a felnőtt csapat bő keretében is szerepet kaphatnak. Persze nyilván ésszel kell gazdálkodnunk az értékeinkkel, de jó úton haladunk afelé, hogy a csapat nem kis része hazai nevelésű lehet az elkövetkezendőkben. De mindezekről bővebben egy későbbi beszélgetéskor tudok szólni.
Út a felsőházba…
Együttesünk a 2018-2019-es idényben összesen harminchárom bajnoki találkozót játszott, melyek közül húszat zárt győzelemmel, tizenhármat pedig vereséggel. Hazai pályán remek, 14-2-es, idegenben viszont jóval kevésbé veretes, 6-11-es mérleget produkált Ughy Albert vezetőedző legénysége.
Mérkőzésről-mérkőzésre. Alapszakasz. 1.: Vásárhely (o) 70–85. 2.: Tiszaújváros (o) 101–88. 3.: Óbuda (i) 64–81. 4.: Győr (o) 115–84. 5.: Eger (i) 85–100. 6.: Kecskemét U23 (o) 94–59. 7.: Pápa (o) 96–94. 8.: DEAC U23 (i) 96–102. 9.: SMAFC (o) 85–57. 10.: Fehérvár II. (o) 86–83. 11.: Baja (i) 87–94. 12.: Újpest (o) 114–92. 13.: Vásárhely (i) 83–104. 14.: Tiszaújváros (i) 86–77. 15.: Óbuda (o) 93–67. 16.: Győr (i) 104–90. 17.: Eger (o) 97–74. 18.: SMAFC (i) 84–83. 19.: Kecskemét U23 (i) 87–85. 20.: Pápa (i) 66–77. 21.: DEAC U23 (o) 92–64. 22.: Fehérvár II. (i) 88–85. 23.: Baja (o) 62–72. 24.: Újpest (i) 69–73. Rájátszás. 1.: Újpest (o) 80–69. 2.: Újpest (i) 67–74. 3.: Újpest (o) 90–84. 4.: Vásárhely (i) 74–82. 5.: Vásárhely (o) 96–81. 6.: Vásárhely (i) 80–78. 7.: Baja (i) 87–89. 8.: Baja (o) 82–76. 9.: Baja (i) 61–82.
2. SKSE 33 20 13 2821–2685 53
hazai pályán 16 14 2 1453–1229 30
idegenben 17 6 11 1368–1456 23
Akik a feljutást kivívták
Az SKSE színeiben a nemrég véget ért pontvadászatban összesen tizenhét játékos kapott kisebb-nagyobb szerepet. Az alábbiakban Dániel Tamás értékeli kosarasaink idei teljesítményét.
Csabák Balázs (19 mérkőzés/125 pont/6,6-os pontátlag): Azért is kiemelten kedves számomra a fickó, mert egyrészt tarjáni csávó, másrészt pedig egy olyan küzdő, akiből nagyon kevés van a mezőnyben. Az egyik nyerőemberünk lett a tavaszi sorozatban.
Dániel Péter (10/65/6,5): Nagyon sajnálom a gyereket, hogy ismét kés alá kellett feküdnie, de reméljük, hogy most már úgy sikerül minden a felépülésében, ahogy azt elterveztük. Mivel szintén csupaszív játékosról van szó, meg szintén hazai, ezért nagyon hiányzott a hozzáállása, a mentalitása a társaságból.
Piukovics Patrik (17/112/6,6): Két éve van nálunk, de sérülései miatt viszonylag keveset szerepelt a csapatban. Sejtjük, hogy nagyon tehetséges, de most már jó lenne látni is ezt.
Joó Tamás (31/482/15,5): Olyan dolgokat tud a kosárlabdában, amit nem lehet tanítani és olyan dolgokat nem, amiket meg meg kéne tanulni. Kétségtelenül húzó- és meghatározó játékosa volt az együttesnek ebben a bajnokságban, de akkor lehet belőle igazán nagy kosaras, ha kilép a saját árnyékából.
Zábó Dániel (30/61/2): Egyértelmű, hogy többet vártam a szereplésétől, bár védekezésben hasznos dolgokat csinált és sokszor kisegített minket, de a támadásoknál kevésbé volt ambiciózus, mint ahogy kellett volna.
Piukovics Bálint (31/410/13,2): Kicsit nehezen indult az éve, de aztán kijött belőle a nomád, lóról nyilazó vére és egy olyan küzdőt ismertünk meg benne, aki tényleg soha nem adja föl.
Hajdu Márton (24/290/12,1): Egy viszonylag rossz békési időszak után felszabadult, kinyílt és megpróbálta egyedül megoldani az ötös poszt feladatait, ami nagyrészt sikerült is, de több vért kell innia ahhoz, hogy a felsőbb osztályban is meghatározó magasember legyen.
Dominik Herendic (31/613/19,8): A bajnokság elején eljárt horvát kettős című néptánc legnagyobb felfedezettje egyértelműen Dominik, aki munkamoráljával, hozzáállásával, teljesítményével végig példaképe tudott lenni a játékosoknak és óriási szerepe van abban, hogy ide jutottunk.
Kovács Martin (32/337/10,5): Kifejezetten jót tett neki a környezetváltozás, hogy lehetőséget kapott a bizonyításra, amivel élt is és fejlődni is tudott az itt töltött hónapok alatt. Jegyzett játékos lett az NB I/B-ben.
Kovács Dénes (20/27/1,4): Igazi csapatemberként dolgozta végig az évet és a rá háruló, nem mindig hálás, feladatokat szó nélkül és a tudásához mérten a legjobban végezte el.
Póczos Mátyás (13/19/1,5): Az utóbbi évek egyik legnagyobb hazai tehetsége, a baj csak az, hogy okos is, így nagy valószínűséggel főiskolán folytatja majd, tehát nem valószínű, hogy számíthatunk rá. Ő is igazi közösségi ember és volt néhány olyan felejthetetlen fellépése, amivel sokat tett hozzá sikerünkhöz.
Boinitzer Dávid (14/147/10,5): Se Dávid, se mi nem így képzeltük a váltást, mikor decemberben hozzánk igazolt, hisz' gyakorlatilag csak március végétől tudott érdemi munkát végezni, de viszonylag rövid idő alatt az egyik legmegbízhatóbb és legnyerőbb kosarasunk lett. Kivételes tehetség.
Szőke Szabolcs (5/3/0,6): A szakvezetés nagyon nehezen találta meg helyét a csapatban, de ennek ellenére rendkívül fegyelmezetten és nagy odaadással végezte munkáját.
Holló Bence (3/0/0): A bajnokság elején elszenvedett vállsérülése gyakorlatilag megpecsételte a sorsát ebben a bajnokságban, pedig az ő mentalitásával sokat tudott volna hozzátenni a csapat munkájához.
Póczos Sándor (2/0/0): Nagyon az út elején jár, mert viszonylag későn kezdte el pattogtatni a lasztit, de olyan adottságai vannak, hogy kár lenne őt nem komolyan foglalkoztatni.
Pályára lépett még a szezonban: Ivan Cubela (3/59/19,7) és Nárai Bence (3/71/23,7).
