Kiütéses győzelemmel kezdte meg szereplését a tiszaújvárosi tornán csapatunk.

 
A négycsapatos felkészülési viadal péntek esti második elődöntőjében némileg tartalékosan, a betegeskedő Gáspár Balázs és a térdbántalmakkal küszködő Dániel Péter-Kovács Dénes páros nélkül lépett pályára Stevan Csupics együttese, amely a feldobás után, a visszatérő Sömenek Martin közeli találatainak köszönhetően, gyorsan faképnél hagyta az „ősi rivális” egrieket. Máté Balázsék ugyanakkor, főként sorozatos, s olykor bizony a szerencsét sem nélkülöző távoli kosaraikkal, egészen a második felvonás közepéig lőtávolban maradtak, igaz egy Hajdu Márton és Szanyi Róbert által levezényelt huszáros, 11–0-ás félidőzáró SKSE-rohamnak hála a nagyszünetre immár csaknem húsz pontra nőtt a differencia (43–25). A második húsz perc azután már lényegesen egyoldalúbb játékot hozott, a „fű alatt” ismét parádés számsorokat produkáló Dominik Herendic (15 pont, 15 lepattanó, 13 gólpassz, 8 labdaszerzés, 50 VAL) vezérelte piros-feketék valósággal szétfutották az egyre inkább fáradni látszó egyetemi csapatot. Végeredményben a mieink kettő híján félszáz ponttal bizonyultak jobbnak, még úgy is, hogy huszonöt triplakísérletükből mindössze három talált a kosárba (12%), s a büntetővonalról sem bizonyultak túlságosan hatékonynak.
A Phoenix Kupa szombat este hat órakor kezdődő fináléjában a házigazdákat magabiztosan két vállra fektető Miskolci EAFC lesz csapatunk ellenfele.   
 
Phoenix Kupa, elődöntő
EKE Eger KOK – Salgótarjáni KSE 46–94 (17–21, 8–22, 16–26, 5–25)
Tiszaújváros, vezette: dr. Mészáros, Domán, Sörlei. Eger: Szatmári 3/3, Papp B. 12/6, Máté B. 11/6, Illés B. 6, Ungi 3. Csere: Steier 3/3, Szicsák 2, Kis B. 1, Pomázi 3/3, Horváth R. 2, Kátai. Edző: Váczi Péter. Salgótarján: Herendic 15, Karanfilovszki 8, Szanyi 7/3, Berkics 8, Sömenek 20. Csere: Kovács M. 6, Hajdu 12, Boinitzer 4, Csabák 3, Piukovics B. 9/6, Szőke 2. Edző: Stevan Csupics.
 
A másik elődöntőben: Tiszaújvárosi Phoenix KK – Miskolci EAFC 70–98

Következő mérkőzés

Jászberényi KSE

Salgótarjáni KSE

2024. április 17., szerda, 19:00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .