Szoros, fordulatos mérkőzésen, a hajrában kerekedett felül ellenfelünk.

 
Szép számú érdeklődő volt kíváncsi az előző hetekben Tiszaújvárosban és Cegléden „tornázó” SKSE első hazai edzőmeccsére, melyen az NB I/B Piros csoportjának egyik favoritja, a Hübner Nyíregyháza Blue Sharks volt a korábbi hiányzói közül Sömenek Martint már bevető, a hátát fájlaló Kovács Martint viszont továbbra is nélkülöző Csupics-legénység ellenfele. A nemrégiben a csoportgyőzelemre törő Veszprémet és a szintén vérmes reményeket dédelgető Budapesti Honvédot is több mint húszpontos verésben részesítő vendégek kezdték jobban a péntek délutáni meccset: a fiatal Dancsecs vezérletével többek között egy 10–0-ás rohamot is kivágó nyírségiek a nyitó negyed derekán már egy híján tíz egységgel vezettek. A folytatásban azonban a piros-feketék is szépen összekapták magukat, s a közelről és távolról egyaránt veszélyes Sömenek révén az első rövid pihenőre felére csökkentették hátrányukat. A második felvonást pedig egy egészen parádés, 13–0-ás etappal nyitotta az agresszív, egészpályás letámadásával riválisát teljesen elbizonytalanító SKSE, igaz 28–20 után ismét fordult a kocka, s a nagyszünetre már döntetlen állással vonulhattak a felek (37–37).
Bár kulcsembereik közül ekkortájt a kézsérülése miatt korán kiváló Piukovics Bálintra és a faultproblémákkal küszködő Dominik Herendicre sem számíthattak, a harmadik periódus elején ismét nagyszerű rajtot vettek a Csabák, Boinitzer és Sömenek révén gyors egymásutánban négy triplát is bepörkölő tarjániak. A magassági fölényüket kíméletlenül érvényre juttató, emellett kintről is egyre gyakrabban betaláló látogatók sem hagyták azonban magukat, így továbbra is szorosan, változatosan alakult a csata. A záró tíz percben előbb a vendégek, majd a mieink tettek szert apró lépéselőnyre, míg a legvégén a kulcspillantokban jobb döntéseket hozó „kék cápák” felé billent a mérleg nyelve. Összességében elmondható viszont, hogy veresége ellenére sem tett rossz benyomást szurkolóira a tartalékos Csupics-csapat, melynek támadó- és védőjátékában egyaránt rengeteg biztató momentum akadt.
Együttesünk legközelebb szerdán délután négy órától a szlovák Extraligában szereplő Losoncot látja vendégül a városi sportcsarnokban.
 
Előkészületi mérkőzés
Salgótarjáni KSE – Hübner Nyíregyháza Blue Sharks 74–78 (15–20, 22–17, 18–17, 19–24)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, vezette: Gaál I., Józsa, Kruk. Salgótarján: Herendic 14, Karanfilovszki 9/9, Piukovics B., Berkics 3, Sömenek 19/9. Csere: Csabák 8/6, Boinitzer 17/3, Szanyi 4, Hajdu. Edző: Stevan Csupics. Nyíregyháza: Dancsecs 11/9, Szobi 9/3, Bazsó 9/9, Sitku M. 9/3, Tóth G. 15. Csere: Bus I. 12/3, Czinger 3, Mokánszki 7/3, Demeter Á. 3/3. Edző: Siska János. Kipontozódott: Herendic (39.), Tóth G. (40.).
 
Stevan Csupics: – Az utóbbi két hétben rengeteg problémával, sérüléssel, betegséggel kellett megküzdenünk, s pechsorozatunk ezen a mérkőzésen is folytatódott, hiszen a kezére komoly ütést kapó Piukovics Bálintra alig öt percig tudtunk csak számítani. Ennek ellenére nagyot küzdöttek a srácok, helyenként jól is játszottunk, s végig egy labdán belül maradtunk a nagyon erős nyíregyházi csapattal szemben. Dolgozunk tovább!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .