Jó játékkal, magabiztosan győzte le együttesünk a pécsi fiatalokat.
 
Sorrendben harmadik győzelmük megszerzésének szándékával léptek pályára vasárnap este a piros-feketék, akik a nyeretlenül a tabella végén szerénykedő pécsi fiatalok ellen ismét valamennyi kulcsjátékosukat harcba vethették. Noha a feldobás után pár percig még felváltva potyogtak a kosarak, a nyitó negyed derekán a Herendic-Sömenek páros által felpörgetett tarjániak egy ragyogó, 15–2-es rohammal máris komoly nyomatékot adtak fenti elhatározásuknak. A védekezésén szigorító, támadásban pedig helyenként szemre is tetszetős megoldásokat bemutató Csupics-csapat a korábbi társai ellen szereplő Berkics Bence tripláját követően immár tizenöt ponttal járt előbbre, s nem úgy tűnt, hogy erőtől duzzadó játékára a vendéggárdának lenne bármilyen ellenszere. Juhász Olivér azért természetesen próbálta felrázni együttesét, s a teljes sorcserét végrehajtó mecsekieknek a kisszünethez közeledve némileg sikerült is megakasztaniuk az ekkortájt szintén sokat „variáló” SKSE lendületét. Mindez persze csupán a különbség átmeneti szinten tartására bizonyult elegendőnek, a mieink ugyanis a második felvonás közepén ismét a gázra léptek. Piukovics Bálint triplája és Kovács Martin öt pontja egy 14–3-as hazai szériát foglalt keretbe, aminek eredményeként a felek végül 51–27-es állással vonulhattak az öltözőbe.
A játék menetében a fordulás sem hozott különösebb fordulatot, így azután a harmadik periódusban főként Sömenek centertalálataira, valamint a Piukovics-Kovács Martin páros távoli kosaraira építő SKSE előnye szép lassan immár harminc pontra hízott. A hazai szakvezetés, a jelentős előny birtokában, a záró tíz percben már mindenkinek lehetőséget adott, a felnőttek között most debütáló Monye Martin bemutatkozásként például rögtön egy „csarnokrobbantó” triplával nyitott. A finisre ezáltal, a mieink korábbi fellépéseitől eltérően, tulajdonképpen semmilyen izgalom sem maradt, a két gárda addigra már réges-régen eldöntötte a legfontosabb dolgokat. Összességében a csapatként ezúttal is remekül funkcionáló, sok jó, s az ismét masszív dupla-duplát elérő Sömenek Martin révén (19 pont, 16 lepattanó) egy kiemelkedő egyéni teljesítményt is felvonultató piros-feketék ilyen különbséggel is megérdemelten diadalmaskodtak, s jó formában futhatnak neki a két bajnoki-, valamint egy Hepp Kupa találkozót felölelő idegenbeli túrasorozatuknak.
 
NB I/B, Piros-csoport, felnőttek, 5. forduló
Salgótarjáni KSE – Pécsi VSK-Cargate 89–63 (29–14, 22–13, 18–14, 20–22)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 400 néző, vezette: Jurák, Varga-Záray, Németh P.
Salgótarján: Herendic 15, Karanfilovszki 5/3, Berkics B. 7/3, Boinitzer 2, SÖMENEK 19. Csere: Kovács M. 12/6, Szanyi 4, Csabák 2, Hajdu 8, Piukovics B. 12/12, Szőke, Monye M. 3/3. Edző: Sztevan Csupics.
Pécs: Bíró O. 8, Dragasevics 10, Popadic 13/6, Riskó 8, Kocsis Z. 5/3. Csere: Mándity M. 2, Kovacsics 2, Laufer 6/3, Erdei 1, Futó 8/3. Edző: Juhász Olivér.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–8, 7. perc: 23–8, 14. perc: 35–21, 18. perc: 44–24, 24. perc: 62–34, 28. perc: 69–39, 34. perc: 77–46, 38. perc: 87–56.
 
Sztevan Csupics: – Örülök, hogy kellő komolysággal álltunk a mérkőzéshez, és már az első félidőben megalapoztuk győzelmünket. Ennek köszönhetően mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, s különösen nagy boldogsággal tölt el, hogy a fiatal Monye Martin bemutatkozása ilyen jól sikerült. A pécsieknek sok sikert kívánok a továbbiakban, mi pedig dolgozunk tovább, s bízunk benne, hogy fejlődésünk a folytatásban is töretlen marad. Csak a Tarján!
Juhász Olivér: – A mérkőzés egyharmadában fejetlenség uralkodott a játékunkban, egyharmadában pontatlanság, a maradék egyharmadban ugyanakkor egészen szép dolgokat csináltunk. Mindez ma ennyire volt elég. Gratulálok a Salgótarjánnak!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .