A záró negyed elején még nyolc ponttal vezettünk, ám a hajrában fordított ellenfelünk.
 
Valamivel jobban kezdték a két várakozáson felüli idénykezdést produkáló társulat szombat esti találkozóját a hárommeccses győzelmi sorozatuk meghosszabbításában reménykedő tarjániak, akik a feldobás után Sömenek két centergóljával és Karanfilovszki szép távoli kosarával 7–3-ra megugrottak. A piros-feketéknél a folytatásban is főként a gárda első tizenhárom pontjából tízet magára vállaló Sömenek vitte a prímet, s remeklő középjátékosa vezérletével a Csupics-csapatnak egészen a nyitó negyed hajrájáig sikerült is maga mögött tartania az egyre inkább magára találó hazai legénységet. A kisszünet előtt mindazonáltal két nagyszerűen beszálló csereemberük, a gyors egymásutánban két duplát is elsüllyesztő Czakó, valamint a zsinórban hat büntetőt értékesítő Horváth Barnabás révén fordítani tudtak a törökbálintiak, igaz Boinitzer és Herendic találataival a mieink még a rövid pihenő előtt egalizáltak (22–22).
A második felvonás gyakorlatilag az első fordított tükörképe volt, ezúttal ugyanis az ekkortájt főként Jakab és Takács kosaraival lépegető MTK kapta el jobban a rajtot, a lendületesen kosárlabdázó Boinitzer és az álmoskás kezdés után szép lassan játékba lendülő Herendic viszont négy-öt pontnál jobban nem engedték elhúzni a hazai alakulatot. A játékrész második felében pedig ezúttal is jött a fordulat, 36–32 után ugyanis egy Berkics és Sömenek tripláira, illetve Boinitzer három pontjára épített 9–2-es rohammal pillanatok alatt 38–41-re alakította az állást a szép számú drukkere által űzött tarjáni csapat. Takács, Czakó és Herendic kései villanásainak köszönhetően azonban végül ez az etap is döntetlennel ért véget, s fél távnál szinte lehetetlennek tűnt megjósolni, hogy a két nagyon hasonló tudású gárda közül végül melyik örülhet (43–43).
A harmadik tíz percet Takács és Sömenek gólváltása és Jakab két büntetője vezette be, majd ezeket itt is, ott is egy-egy 8–0-ás sorozat követte. A periódus derekára 54–47-re elhúzó SKSE rohamát főként Boinitzer négy pontja fűtötte, míg az MTK hasonló erősségű válaszcsapásának alapját Farkas és Horváth Barnabás három-három egysége jelentette. Továbbra sem igazán tudtak tehát dűlőre jutni egymással a küzdő felek, amelyek a folytatásban is sikeres büntetőkre sikeres büntetőkkel, duplára duplával, triplára triplával feleltek. Az utolsó rövid pihenő környékén viszont úgy látszott a piros-feketéknek mégis sikerülhet valahogy kibillenteniük egyensúlyi helyzetéből a meccset, Csabákék ugyanis zsinórban nyolc pontot termelve foglalták vendégszempontból igencsak tetszetősnek mondható keretbe a félidőfelező kisszünetet.
Csakhogy 62–70 után vendégoldalon drámai megtorpanás következett, ami azután a mieink szárba szökkeni látszó reményeinek rövid úton véget is vetett. A rivális felkeményedő zónavédekezésével szemben egyik pillanatról a másikra teljesen tanácstalanná váló Csupics-csapat a következő ötperces szakaszban egyetlen kosarat sem szerzett, a távoli helyzeteit változatlanul igen jó százalékkal értékesítő házigazda pedig egy 9–0-ás futással kíméletlenül büntetett. A mélyrepülését nagy sokára Herendic révén lefékező SKSE sokasodó gondjaira ráadásul a végjátékba fordulva a játékvezetők is alaposan rásegítettek, akik 71–72-es állásnál egy teljesen nyilvánvaló visszajátszás szituációt nagyvonalúan „elnéztek” az akcióját ezt követően egy hárompontossal lezáró törökbálinti legénységnek. Kisvártatva ráadásul a mieink „agytrösztje”, Herendic az ötödik személyi hibáját is megkapta, s az utolsó perc kezdetére, a nyerőemberré előlépő Horváth Barnabás újabb trojkájával, öt ponttal ellépett a házigazda. Piukovics sikeres, illetve Takács elhibázott távoli próbálkozását követően nyúlfarnyival a dudaszó előtt a mieink ugyan még egy utolsó kísérletet tehettek, ám Csabák és Sömenek addig-addig „variáltak”, míg a hátralévő másodpercek kíméletlenül leperegtek…
 
NB I/B, Piros-csoport, felnőttek, 6. forduló
MTK-Elite Basket – Salgótarjáni KSE 79–77 (22–22, 21–21, 19–22, 17–12)
Törökbálinti Sportközpont, 100 néző, vezette: Vida, Földi, Drenyovszki. MTK: JAKAB P. 11, Dobos M. 2, Szatmári 2, Nagy Sz. 11/9, TAKÁCS A. 18/6. Csere: HORVÁTH BARNABÁS 21/15, Czakó 8, Farkas D. 3, Bognár 3/3. Edző: Horváth Balázs. Salgótarján: HERENDIC 21, Karanfilovszki 3/3, Kovács M., Berkics B. 3/3, SÖMENEK 18/6. Csere: BOINITZER 17, Piukovics B. 6/3, Hajdu 4, Csabák 5/3, Szanyi. Edző: Sztevan Csupics. Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–7, 8. perc: 18–16, 14. perc: 33–28, 18. perc: 38–41, 25. perc: 47–54, 28. perc: 57–56, 32. perc: 62–70, 37. perc: 71–70. Kipontozódott: Herendic (38.).
 
Horváth Balázs: – Gratulálok mindkét csapatnak, azt gondolom, ez egy nagy taktikai csata volt az edzők, és óriási fizikális harc a játékosok között. Nagyon magas színvonalú mérkőzést láthattak a szurkolók, aminek a végén nekünk sikerült győztesen elhagyni a parkettet. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, hiszen egy igazi egy labdás, végletekig kiélezett, kiemelten fontos mérkőzést nyertünk meg. További sok sikert kívánok a Salgótarján csapatának!
Sztevan Csupics: – Sajnos a záró negyed elején, nyolcpontos vezetésünknél nem sikerült lezárnunk a meccset. A végjátékra ráadásul irányító nélkül maradtunk és fontos pillanatokban nagyon rossz döntéseket hoztunk. Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez! Mi folytatjuk a munkát, csak a Tarján!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .