Elrontotta a „középjátékot”, így a végén már hiába kapart, nem tudott fordítani csapatunk.
 
Jobban kezdték a dr. Hepp Ferenc amatőr kupa legjobb tizenhat csapata közé jutásról döntő kedd esti találkozójukat a hárommeccses idegenbeli túrasorozatuk közepén járó piros-feketék, akik korán megszerzett vezetésüket, főként Hajdu és Szanyi kosaraival, a nyitó játékrész hajrájára immár kilenc pontra növelték. Ebből, a házigazdák első komolyabb fellángolásának dacára, nyolcat a 12. percre is megőrzött a Csupics-csapat, ám 25–33 után az addig olajozottan működő tarjáni gépezet igencsak megakadt. Ezt kihasználva pedig a Kozák testvérek által vezetett miskolciak a folytatásban egy 16–2-es szakaszt repesztettek, igaz a Drahos-tanítványok a félidőre, Szanyi újabb triplájának és Herendic hasznos segédpontjainak köszönhetően, végül így is csak minimális előnnyel mehettek (47–46). A fordulást követően azután úgy tűnt ismét magukhoz ragadhatják az irányítást a tarjániak, akik azonban a harmadik felvonás közepén, 53–59-nél újra látványosan megtorpantak. A hullámvölgy ráadásul ezúttal még a korábbinál is mélyebbnek és tartósabbnak bizonyult: a sípmesterek támogatását mindvégig élvező egyetemi gárda egy 30–12-es részsikerrel abszolválta a következő tízperces etapot. Vendégszempontból elúszni látszott tehát a továbbjutás, ám a zónavédekezésével ellenfelét sikeresen lelassító SKSE 83–71 után megnyitotta hosszú hajráját. Herendicék a végjátékra egydobásnyi távolságra közelítették meg riválisukat, s kevéssel a lefújás már az egyenlítésért támadhattak. Ebben a sorsdöntő pillanatban viszont, akárcsak néhány napja Törökbálinton, teljesen lefagytak, s addig-addig passzolgatták egymásnak a játékszert, amíg a hátralévő másodpercek el nem illantak…
 
Dr. Hepp Ferenc amatőr kupa, 2. forduló
MEAFC-Miskolc – Salgótarjáni KSE 95–92 (23–27, 24–19, 31–23, 17–23)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 100 néző, vezette: Pozsonyi, Sallai, Domán.
Miskolc: Takács D. 16/6, Kozák M. 11, Kozák B. 20/3, Lippai 20, Homoki 12. Csere: Béres D. 7, Tóth B. 2, Asszú, Sándor 6/6, Gadus, Szőke G. 1. Edző: Drahos Gábor.
Salgótarján: Csabák 2, Szanyi 10/6, Boinitzer 8/3, Sömenek 16/6, Hajdu 17. Csere: Herendic 24, Karanfilovszki 5, Berkics 6, Piukovics B. 4, Kovács M. Edző: Sztevan Csupics.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–9, 8. perc: 13–19, 12. perc: 25–33, 16. perc: 41–35, 23. perc: 53–59, 28. perc: 71–63, 32. perc: 83–71, 35. perc: 88–85, 40. perc: 94–92.
Kipontozódott: Homoki (40.).
 
Sztevan Csupics: – Nagyon nehéz idegen pályán nyerni akkor, ha a büntetődobások aránya 29-14 a hazai csapat javára. Néhány játékosunk keze ráadásul fontos pillanatokban ezúttal is megremegett, illetve a játékvezetés miatt kicsit idegesebben is játszottunk, mint szoktunk. Mindezen tényezők együttesen okozták vereségünket.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .