Hazai pályán sem ígérkezik könnyű ellenfélnek az eddig remeklő budafoki együttes.

 
Az NB I/B Piros-csoportjának előző játéknapján a BKG-Príma SE vendégeként alul maradó Csupics-legénység a pontvadászat tízedik fordulójában a 7-2-es mutatójával pillanatnyilag a tabella harmadik helyét elfoglaló Budafoki KK együttesét látja vendégül. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban szombaton este hat órakor kezdődő összecsapás kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.
– A mérkőzés összképét tekintve csapatunk az eddigi legsimább vereségét szenvedte el múlt vasárnap Szigetszentmiklóson. Miben látja az újabb, immár sorrendben negyedik idegenbeli fiaskó legfőbb okait?
– Kifejezetten jó érzéseim voltak a mérkőzés előtt, mert azt gondoltam, hogy fölkészültünk a BKG együtteséből, mindenki tudja a feladatát, és ha nem is száz százalékosan, de nagyrészt megvalósítjuk az elképzeléseinket, akkor ezt a mérkőzést megnyerhetjük. Ugye azt tudtuk, említettem a beharangozóban is, hogy ellenfelünk olyan csapat, amelyik amit tud, azt álmából fölkeltve is tudja. Ezzel számoltunk is, ezért próbáltuk elsősorban védekezésben meglepni őket, ami részben sikerült is, mert a Nagy-testvérek nagyon ritkán dobnak ennyire kevés pontot. De sajnos helyettük mások találtak be, így például nagyon gyengén védekeztünk a harmadik Nagy nevű játékosuk ellen, aki ez idáig nem nagyon villogott, most pedig többször is beköszönt az első félidőben. Sajnos gyorsan el tudtak lépni tőlünk, így gyakorlatilag az egész mérkőzésen futottunk az eredmény után. Az első félidő még csak-csak elfogadható volt, de a második elejét, a harmadik negyedet, ami nekünk a legerősebb szokott lenni, azt nagyon elszúrtuk. Egy halom elképzelés és akarat nélküli nyuszi szaladgált a pályán, abszolút nem találtuk a helyünket, a ritmust és olyan puhák voltunk, mint a frissen rágott gitt.
– Ennek ellenére egy nagy hajrával a végjátékra mégis majdnem sikerült „meccset csinálnunk”…
– A negyedik negyed második felére valóban változott kissé a játék képe, még az is elhangzott, hogy ha így játszottunk volna, mennyivel másabb lenne az eredmény, de ez csalóka fordulat volt. Húsz pont körül nem volt már igazán tétje a találkozónak, úgyhogy „feltámadásunk” mindössze az eredmény szépítésére volt jó. Az az igazság, hogy egy extra és másfél jó teljesítmény kevés egy ilyen rangadó idegenbeli megnyeréséhez. Minimum a duplája kell, de ezen a napon csak Berkics Bence nyújtott átlagon felülit, és jónak volt mondható Nshimba, meg egy félidő erejéig Herendic. Ahogy mondtam ez kevés, borzasztóan kevés. Pláne úgy, hogy azon kevés csapatok egyike vagyunk, amelyik akár tíz-tizenkét bevethető játékossal rendelkezik egy mérkőzésen. Számomra érthetetlen, hogy mitől kerültünk ilyen gödörbe, ahonnan sürgősen ki kell másznunk.
– A kapaszkodást némileg könnyítheti, hogy a hét végén ismét az idén egyelőre bevehetetlen salgótarjáni sportcsarnokban léphet pályára Sztevan Csupics együttese. Mit vár a szombati összecsapástól?
– Nem olyan mérkőzések jönnek, amikre azt mondják, hogy felhozó, mert az idén négy olyan összecsapásunk is lesz még, ahol egyaránt papíron erősebb társaságokkal találkozunk. Mindjárt itt van az első ellenfelünk, a Budafok együttese, amelyik számomra mindenféleképpen meglepetéscsapat az idén, mert sokkal jobban szerepelnek, mint ahogy én azt gondoltam. Egyértelmű, hogy jó játékosokból áll az együttesük, de voltak olyan mérkőzéseik, ahol én nem az ő győzelmükre tippeltem. Ebből az következik, hogy marha nehéz lesz ez a meccs is, függetlenül attól, hogy hazai pályán játszunk. Megpróbáltuk a héten megtalálni az enervált játékunk okait, az edzéseken kívül sokat beszélgettünk, és csak remélni tudom, hogy újból megtaláljuk a győzelemhez vezető utat. Ehhez leginkább arra van szükségünk, hogy egyénileg nyújtsunk jobb teljesítményt és igenis legyen két-három olyan játékosunk, aki extrát hoz. Képesek vagyunk rá, mert tényleg nagyon jó a garnitúra, és azt látom, hogy kellően elszántak is vagyunk. Ezen a héten normál menetrendben tudtunk készülni, ami ünnepszámba megy, az idő is kellemesen langyos, így a teremben sem fáztunk, úgyhogy szerintem minden egyben van ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Nagyon sokat jelentene, ha újból felszálló ágra kerülhetnénk, és úgy utaznánk jövő szombaton a MAFC-hoz, hogy végre megszerezhessük majd második idegenbeli győzelmünket is. De most még a Budafokra koncentrálunk, mert őket kell elpáholnunk.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .