Eheti első idegenbeli mérkőzésén a Vasas Akadémia otthonába látogat csapatunk.
 
Fölényes, több mint harmincpontos győzelemmel folytatta remek újévi szereplését az NB I/B-s pontvadászatban együttesünk, amelyre ugyanakkor ezúttal a tartalékos miskolciak elleni múlt pénteki összecsapástól jóval nehezebb feladat vár, Szabó Zoltán legénysége ugyanis szerdán a gyengébb idénykezdést követően egyre jobb formába lendülő, s hazai pályán már több komoly skalpot is begyűjtő Vasas Akadémia otthonában vizitál. A Sport 11 Sportcentrumban, nem túlságosan szurkolóbarát időpontban, délután négy órakor kezdődő találkozó felvezetésében Dániel Tamás klubmenedzser volt segítségünkre.
– A 80–47-es végeredmény alapján mindenképpen kijelenthető, hogy elmaradt a várt nagy csata a MEAFC elleni északi rangadón, amiben ugyanakkor nyilvánvalóan a miskolciak problémái is közrejátszottak.
– Mivel Drahos Gábor filmesztétákat megszégyenítő tájékozottságról tett tanúbizonyságot mikor legutóbbi MAFC elleni mérkőzésük kapcsán egy Bud Spencer-Terence Hill filmből idézett, ezért nekem is fel kell nőnöm a feladathoz és megpróbálok én is egy ilyen poént elsütni. Szóval nekünk nagyobb volt a virslink, meg lehet, hogy a sörünk is hidegebb, de ez most talán annyira nem számított. Ráadásul jóval többet is tudtunk kínálni, mivel a miskolciak igencsak foghíjas menüvel érkeztek. Minden csapat életében vannak ilyen nehéz helyzetek, amikor egymás után dőlnek ki a kulcsjátékosok, de el kell fogadni, hogy akkor és ott az a csapat, azzal kell a legjobbat elérni a meccsen.
– Bár a kezdés és az utolsó közel másfél negyed kiválóan sikeredett, a mérkőzés közepén azért adódtak nehézségek. Mi volt az oka a hullámzó teljesítménynek?
– Azt gondolom, hogy a felkészülésünk megint rendben volt, s úgy léptünk pályára, ahogy kell, úgy kezdtük a meccset is, így hamar meggyőző fölényünk mutatkozott, ami aztán nagyon, talán túlságosan is megnyugtatott minket. Úgy tűnhetett, hogy a feladatot néhány perc alatt megoldottuk, mindenki játsszon egy kicsit, és szépen menjünk haza. E helyett bő húsz percet kellett kaparnunk, hogy egy kicsit kijjebb másszunk a saját magunk által létrehozott gödörből, de aztán csak sikerült ez is. Néhány tetszetős támadás újra jó irányba terelt minket, bár ehhez kellett az is, hogy a Miskolc nagyon enerváltan játsszon, így a védekezésünk szinte végig stabil tudott maradni. Sebességben, kreativitásban megújultunk, és ezt már nem bírta a tartalékosan felálló ellenfél, és gyakorlatilag az utolsó tizenegynéhány percben átszaladtunk rajtuk. Fontos győzelmet arattunk, ami megerősítette a pozíciónkat, de be kell vallani, hogy sokkal nehezebb lett volna abszolválni ezt a meccset, ha a MEAFC-ban is mindenki egészséges. Ezzel a sikerrel lezártuk a tavaszi alapszakasz első etapját, méghozzá lényegesen jobb mutatóval, mint azt előtte feltételeztük. Ez nem azt jelenti, hogy most elszállunk magunktól, mert egy újabb nagyon nehéz négyes széria következik.
– Az aktuális mini sorozat első epizódja a Vasas Akadémia elleni fővárosi összecsapás lesz. Mire számít a szerda délutáni találkozón?
– Aki emlékszik a fővárosi gárda elleni itthoni meccsünkre, az bizonyára elfogadja, hogy egy lényegesen jobb csapatról van szó, mint amilyenre a tabellán elfoglalt helyükből következtetni lehet. Akkor is egy szikrázó, ki-ki csata volt és most sem lesz más. Ráadásul idegenben kell helytállnunk, ami mindig nehezebb, de szemünk előtt ott kell lebegnie a lehetőségnek, hogy egy esetleges győzelemmel egyre feljebb tudunk kúszni a tabellán és egyre inkább leszakíthatjuk az üldözőinket. Mivel pénteken volt a Miskolc elleni mérkőzés, ezért egy nappal tudtak pihenni a játékosok, de akkor is feszített lesz a program, hisz két idegenbeli mérkőzésünk is lesz ezen a héten. Tudjuk, hogy jó és rutinos játékosai vannak a Vasasnak, régóta és minőségben igen jól dolgoznak együtt, és nyilván tudjuk azt is, hogy a tervük minél közelebb kerülni a középmezőnyhöz, esetleg némi bravúrral akár a legjobb nyolcba is becsusszanni. Tehát mindent el fognak követni, hogy egy újabb értékes skalpot szerezzenek, lévén a hét végén, ha csak egy ponttal, de megverték a Veszprémet is. Ebben egyébként az a jó, hogy immár mi is előléptünk nagyvadnak, a mi elejtésünk, legyőzésünk is komoly fegyvertény minden csapatnak. Ezt tényleg jó kimondani, ez jó érzés, de felelősséget is ró ránk, mert most már meg kell felelni ennek a nehezen kivívott, új státusznak. Szeretném, ha a következő szakaszból is a legtöbbet tudnánk kihozni, és annak lezárultával legalább ugyanott állnánk a tabellán, mint most. Ehhez az első nagy és igen nehéz lépést tehetjük meg a Vasas ellenében.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .