Megfelelő hozzáállással és jó csapatmunkával itthon tartható a fontos két pontot.
 
Az MTK elleni váratlan hazai vereségét követően az NB I/B-s pontvadászat hét végi fordulójában a 9-10-es mérlegével a Piros-csoport kilencedik helyén állomásozó Tehetséges Fiatalok-Budapest csapatát látja vendégül együttesünk. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban szombaton este hat órakor kezdődő összecsapás felvezetésében Dániel Tamás klubmenedzser volt segítségünkre.
– Az MTK elleni hazai találkozót előzetesen egyértelműen a kötelező győzelem kategóriába sorolta, ám a kék-fehéreknek végül sikerült rácáfolniuk a papírformára. Mennyire lepte meg a két gárda múlt csütörtöki produkciója?
– Azt kell mondanom az MTK elleni meccsre, hogy sajnos van ilyen. Aki látta a találkozót, az talán igazolhat annyiban, hogy sok mindent megpróbáltunk, de ezen az estén semmi nem jött össze. Mind védekezésben, mind támadásban borzasztó gyengék és enerváltak voltunk, aminek okát teljes egészében nem látom. Elméletileg mindenki rendben volt, semmi olyan problémát nem tudok mondani, amire foghatnánk ezt a vereséget, úgyhogy egy kicsit tanácstalan vagyok ez ügyben. Azt már az elején is lehetett érezni, hogy nem vagyunk elég élesek, meg azt is láthattuk, hogy az MTK viszont nagyon tudatosan és elszántan szállt harcba ellenünk. Az ok egyértelmű, mert nyilván nyolcba akarnak kerülni, ami felé igen nagy lépést tettek ezzel a győzelmükkel. Az első félidőben azért még voltak olyan momentumok, amikből azt gondolhattuk, hogy egyszer majd beröffen a motor és elkapjuk a fonalat, de a fordulás után már nagyon izzadtságszagú volt a produkciónk. Nem csak taktikailag, nem csak dobásbiztonságban, hanem most valahogy fizikálisan is alul maradtunk, főleg a palánkok környékén. Kisembereink sem hozták azt a dobóformát, azt a kreativitást, amivel nyerni tudtunk volna, így a lagymatagságunkat tökéletesen kihasználva, megérdemelt sikert ért el riválisunk. Ennek ellenére a fiúkat sem, meg mást sem tudtam igazán bántani a mérkőzés végén, csak annyit mondtam nekik, hogy sajnos benne van egy bajnokságban néhány ilyen kisiklás és ilyenkor azt kell tenni, hogy még több energiát fektetünk a munkába, az edzésekbe és ez sikert szokott hozni.
– A hét végén ismét idehaza lépünk pályára, mégpedig a szintén a legjobb nyolc közé igyekvő TF-Budapest csapata ellen. Mit vár a szombati találkozótól?
– Nem érzem, hogy hullámvölgyben lennénk, de megbotlottunk és ezt sürgősen javítanunk kell. Becsülettel dolgoztak a fiúk egész héten, és biztos vagyok abban, hogy feledtetni akarják az MTK elleni fiaskót és le tudjuk győzni a TF-et. Ami megint nem lesz könnyű mutatvány, mert egyrészt simán vertek minket ősszel, másrészt pedig egy klasszis centerrel erősödtek is azóta. Persze se az MTK, se a TF nem jobb csapat, mint a Veszprém, vagy a Baja, éppen ezért azt gondolom, hogy a hozzáállásunkon, megmozgatott energiánkon, az erőszakosságunkon és főleg a védekezésünkön fog múlni ez a meccs. Nagy feladat hárul ismét a magas embereinkre, akiknek főleg a lepattanók terén kell vitézkedniük, de igazából akkor tudunk győzni, ha megint csapatként működünk, mert legutóbb ez is hiányzott. Nagyon nem szeretnénk leszakadni az élbolytól, ott akarunk lenni, hogy a rájátszásban kedvező pozíciónk legyen, ehhez pedig erre a két pontra mindenképpen szükség van. Feltérképeztük a TF-et, bár amúgy is jól ismerjük őket, Szabó Zolinak megvan a taktikai elképzelése, ami azonban bármennyire is lehet jó, ha esetleg nem lesz megfelelő a hozzáállásunk. Ki kell verni a fejekből, hogy mi egy jó csapat vagyunk ebben a mezőnyben, és inkább azt kell gondolnunk, hogy ez egy újonc társaság ebben a bajnokságban, amelyik tisztelettel és alázattal áll a kosárlabda felé és így próbálja legyőzni ellenfeleit. Most véletlenül egy teljes hetet tudtunk készülni, ráadásul meglepetésszerűen szombaton, a szokott időben játszunk. Remélem, ez nem megzavar minket, hanem motivál, és úgy tudunk fejben fölkészülni erre a találkozóra, ahogy kell. Ha vért izzadunk is, de valahogy meg kell nyernünk ezt a meccset.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .