Visszatérő centere vezérletével fájó vereséget mért a mieinkre a sereghajtó Nagykőrös.

 
A kéthetes bajnoki szünetet követően a tabella utolsó helyén szerénykedő, legutóbbi tíz mérkőzését kivétel nélkül elbukó Nagykőrös otthonába látogattak az előző találkozójukhoz képest Sömenek Martinnal kiegészülő tarjániak, akik a papírforma alapján a szombat koraesti összecsapás egyértelmű esélyeseinek számítottak. Biztosra mindazonáltal mégsem mehettek a piros-feketék, lévén gyenge formájuk dacára a Sólymok saját „fészkükben” a mezőny legjobbjait is rendre megcsipkedték. Hogy mást ne mondjunk az éllovas Nyíregyháza például hosszabbításba bonyolódott, de az ugyancsak a bajnoki címre aspiráló MAFC és a friss Hepp Kupa győztes Budafok is csak kínkeserves küzdelemben, két-két pontos különbségű sikerrel fektette két vállra az őszi odavágón a mieinknek is sok gondot okozó Lakosa-alakulatot. Amely ráadásul ezúttal egy titkos fegyverét is előrántotta, a kondiján azért láthatóan komoly nyomokat hagyó, másfél éves kihagyás után ugyanis a 220 centis középjátékos, Dobos László éppen ezen az összecsapáson tért vissza a hazai csapatba. Az érezhetően alaposan felspannolt vendéglátók mindenesetre eleinte jegenyetermetű centerük nélkül is meglehetősen jól elboldogultak, a kezdeti gólváltások után ugyanis, Lakosa Ákos és Fehér találataival, hamar négy-ötegységnyi előnyhöz jutottak. Riválisukkal ellentétben a tarjániak ekkortájt igencsak lagymatag tempóban, ritmustalanul kosarazgattak, Dobos beállásával ráadásul a palánk környékéről is teljesen kiszorultak. Mivel pedig középtávoli és távoli dobásaik rendre kimaradtak, a kisszünethez közeledve már több mint tízpontos lemaradásban voltak (23–12). Ekkor azonban alaposan megemberelték magukat, s Piukovics, valamint a dudaszó pillanatában saját térfele közepéről betaláló Sömenek tripláira, valamint Berkics négy pontjára alapozott 12–2-es negyedzáró-negyednyitó rohamukkal egykettőre ledolgozták hátrányukat. Csakhogy 29–28 után vendégoldalon megint egy nagyobbacska hullámvölgy következett, amit kihasználva a Dobos magasságát továbbra is remekül kamatoztató, s a javukra sorozatosan megítélt büntetőket is jó százalékkal értékesítő nagykőrösiek ismét megerősítették vezetésüket.
A mieink meglehetősen vérszegény első félidei produkciója – melyre a koronát az utolsó másodpercekben Nshimba tette fel, egy látványosan elbénázott zsákolási kísérlettel – végül 42–35-ös hazai részsikert eredményezett, ám a fordulás után úgy tűnt a szakvezetésnek a nagyszünetben sikerült felszítania a tarjáni legénységben az első húsz percben csak pislákoló tüzet. Bár egy súlyosnak tűnő térdsérülés miatt egyik fontos játékosát, Berkics Bencét hamar elveszítette, az SKSE feszesebbé váló védekezésének és a gárda produkcióját alapvetően meghatározó Herendic-Sömenek páros feljavulásának köszönhetően a harmadik felvonás első felében riválisát fokozatosan megközelítette, majd a játékrész hajrájában, hosszú idő után, szépen meg is előzte. Sömenek két mutatós triplája nyomán, kevéssel az utolsó rövid pihenő előtt, már 57–53-ra is vezetett Szabó Zoltán együttese, ám ekkor, némileg váratlanul, ismét kátyúba futott a gárda szekere. A magukra találó nagykőrösiek a lendületesen játszó Lakosa Ákos és a védői számára elérhetetlen magasságban belöbbölt labdákat rendre a gyűrűbe pottyantó Dobos vezérletével a kisszünetet egy 10–3-as futással foglalták keretbe, s bár Piukovics révén még egyszer utolérték vendéglátójukat, 63–63 után a meccsdöntő „tényezőnek” bizonyuló Dobos sokadik centergólja, valamint Fehér gyors egymásutánban bevarázsolt két triplája a mieink sorsát immár végképp megpecsételte. A 73–66-ról induló végjátékban ugyanis a tarjáni játékosok nagy igyekezete már jobbára idegeskedésbe, kapkodásba csapatott át, s érthetetlen labdaeladásaik, illetve sorozatosan elhibázott büntetőik és távoli dobásaik miatt esélyük sem volt rá, hogy befogják a győzelemre kétségtelenül jobban rászolgáló hazai gárdát. Nagy kár érte, annál is inkább, mivel az alapszakasz utolsó öt fordulójában ettől a nagykőrösi alakulattól sokkalta magasabbra taksált ellenfelek sora (a gyengélkedő, ám komoly potenciállal rendelkező BKG, majd a három dobogós együttes, a Budafok, a MAFC és a Nyíregyháza, illetve az ugyancsak a négy közé igyekvő Baja) vár a mieinkre…
 
NB I/B, Piros-csoport, felnőttek, 21. forduló
Nagykőrösi Sólymok KE – Salgótarjáni KSE 78–69 (25–20, 17–15, 15–22, 21–12)
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola, 200 néző, vezette: Fodor, dr. Szakáll, dr. Varga Z.
Nagykőrös: LAKOSA Á. 20, Molnár M. 5/3, FEHÉR P. 15/6, Lakatos P. 4, Mácsai 3. Csere: Bartos 4, DOBOS 23, Mester, Csukás, Jókai 4, Petrás, Kónya. Edző: Lakosa Zsolt.
Salgótarján: Herendic 13, Karanfilovszki 5, Berkics 6, Boinitzer 4, Nshimba 10. Csere: Sömenek 13/9, Szanyi, Csabák 5/3, Hajdu 2, Piukovics B. 9/3, Kovács M. 2. Edző: Szabó Zoltán.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 11–7, 9. perc: 23–12, 13. perc: 29–28, 18. perc: 39–33, 23. perc: 47–39, 28. perc: 49–51, 34. perc: 63–63, 38. perc: 73–66.
Kipontozódott: Nshimba (38.).
 
Lakosa Zsolt: – Két hete mondtam, hogy a jövőben egy új összetételű csapat fog pályára lépni, igaz abban bíztam, hogy nemcsak Dobos László kerül vissza a keretbe, hanem mások is. A majd másfél év után visszatérő centerünk debütálása mindenesetre nagyon jól sikerült, az ellenfél nem volt rá felkészülve, nem is volt olyan magas emberük, akit tudtak volna használni ellene. Végre tudtunk nyerni, reméljük, hogy hasonló folytatás következik!
Szabó Zoltán: – Gratulálok a nagykőrösieknek, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Sajnos, valamiért idegenben nem tudunk olyan teljesítményt nyújtani, mint amilyet hazai pályán szoktunk. Ma egyáltalán nem működtünk csapatként, öt gólpasszunk volt egész mérkőzésen, ami mellé ráadásul egy meglehetősen gyenge dobóteljesítmény társult. Úgy gondolom, ez elég volt a kilencpontos vereséghez.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

MAFC

2020. március 14., szombat, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2019/2020)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Medves körút 86.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .