A Phoenix Kupa döntőjét követően ismét alul maradtunk a miskolciakkal szemben.
 
 
Az NB I/B októberi eleji rajtjára készülő felnőtt csapatunk pénteken Miskolcon, a bajnoki rivális MEAFC vendégeként lépett pályára. A Szaniszló Sándor emléktorna keretében rendezett összecsapáson az arcsérüléséből lábadozó Bogatin Ádámot nélkülöző és faultproblémák miatt Dominik Herendicet is hamar elveszítő Szabó-tanítványok egy 3–10-es etappal nyitottak, s a folytatásban is jobbára csak az eredmény után futottak. A mieink oldalán nagyon sok hiba csúszott a játékba, így, bár négy-hat pontnál nagyobb különbség csupán elvétve alakult ki a felek között, gyakorlatilag végig kontroll alatt tartotta a meccset a szép számú közönség által támogatott egyetemi gárda. Két perccel a lefújás előtt ugyan az ismét nagyszerű teljesítménnyel kirukkoló Sömenek Martin mindössze három pontra faragta hátrányunkat, de 82–79 után a szintén remek napot kifogó Kozák Márton triplájával végleg bebiztosították győzelmüket a miskolciak.
A két együttes szerdán ismét összecsap egymással, ezúttal a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban.
 
Szaniszló Sándor emléktorna
MEAFC-Miskolc – Salgótarjáni KSE 88–82 (21–16, 18–20, 25–22, 24–24)
Miskolc, Egyetemi körcsarnok, vezette: Lengyel, Sörlei, Sallai.
Miskolc: Kozák M. 27/12, Sándor B. 3/3, Kozák B. 6/3, Lippai 15, Homoki 15. Csere: Tóth V. 10/3, Montai 6, Béres D. 4, Orliczki 2, Gadus. Edző: Szollár Gergő.
Salgótarján: Herendic 3, Molnár M. 14/3, Karanfilovszki 12/6, Sömenek 28, Nshimba 2. Csere: Bán 7/3, Joó 8, Hajdu 6, Monye J. 2, Monye M., Csépányi. Edző: Szabó Zoltán.
Kipontozódott: Herendic (27.).
 
Szabó Zoltán: – Nagyon rosszul álltunk a meccs elejéhez, így hamar komoly hátrányba kerültünk. Sok gyermeteg hibát vétettünk a negyven perc során, a gyorsindításainkból többször még dobásig sem jutottunk el, elmaradtak a kizárások, tizennyolc labdát ajándékoztunk az ellenfélnek, támadásban még nem mindig találjuk meg egymást a pályán. A mérkőzés mindazonáltal jól szolgálta a felkészülésünket, hiszen rávilágított azokra a hibákra, amelyeket a bajnokság kezdetéig még ki kell javítanunk.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

NKA Pécs

2020. október 28., szerda, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2019/2020)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .