Három negyeden át szorongattak, de a végére elfáradtak a fővárosiak.
 
Nem a legjobb formában, három vereséggel a háta mögött érkezett Salgótarjánba a tavalyi, csonka szezont a Piros-csoport élén záró, ám az új idényre némileg meggyengült MAFC együttese, melynek kulcsjátékosai ráadásul szombat este sem állhattak teljes létszámban a régi-új tréner, Garai Péter rendelkezésére. S bár Szabó Zoltán legénysége így sem számíthatott könnyű mérkőzésre, a mieinknek azért kifejezetten jó esélyeik mutatkoztak a múlt heti, nyíregyházi fiaskó feledtetésére.
A kezdésre mindenesetre egyáltalán nem lehetett panasz, Csapai meccsnyitó triplájára ugyanis hazai részről egy, főként Molnár Marcell két triplájára, valamint a közelről, s távolról egyaránt hibátlanul célzó Sömenek kilenc pontjára alapozott, 15–4-es roham volt a válasz. Csakhogy, miként az a korábbi fellépéseiken is gyakorta megesett, a mieink játékában a remek rajt után ezúttal is erős visszaesés következett. A következő hatperces szakasz össztermését egyetlen Karanfilovszki dupla jelentette, amit kihasználva a Polgárdy-Csapai kettős az első rövid pihenőt egy fordítást eredményező, 16–2-es futással foglalta keretbe. Noha 19–25 után, Sömenek és Molnár révén, az egyenlítés gyorsan összejött, az előny visszaszerzése a folytatásban már komolyabb nehézségekbe ütközött. Csupán a játékrész legvégén, Herendic néhány bravúros megoldásának köszönhetően vágtak ismét riválisuk elébe a nagyszünetre végül 38–37-es vezetéssel vonuló tarjániak, akiket a harmadik negyedben is tovább szorongattak a szívósan küzdő, s leszakadni sehogyan sem akaró újbudaiak. Bordács, Polgárdy és Csapai helyenként bántóan könnyedén felelgettek az ekkortájt főként Bán és Boinizer által szállított hazai kosarakra, így a záró felvonás kezdetéig hat pontnál jobban egyszer sem tudott meglógni ellenfelétől az SKSE csapata. Érezhető volt azonban, hogy a vendégek szinte pihenő nélkül játszó vezéregyéniségei aligha bírják majd szuflával a végső etapot, s ennek megfelelően ez a tíz perc már kevés izgalmat hozott. A mezőny legjobbjának bizonyuló Herendic (28 pont, 10/13 mezőnyből, 8/9 büntető, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 8 kiharcolt fault) hamar tíz pont fölé tornázta a különbséget, a szintén jó napot kifogó Boinizer és Sömenek triplái pedig a hajrához közeledve immár a látogatók minden reményének véget vetettek. A vége egy felettébb magabiztosnak tűnő, húszpontos hazai siker lett, ami azért némiképp csalóka, hiszen játékban korántsem választotta el egymástól ekkora különbség a feleket.
 
NB I/B, Piros-csoport, 5. forduló
Salgótarjáni KSE – MAFC 94–74 (17–17, 21–20, 27–24, 29–13)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: Fodor, Gál J., Földi.
Salgótarján: HERENDIC 28, MOLNÁR M. 11/6, Karanfilovszki 9, Nshimba, SÖMENEK 21/9. Csere: Bán 9/6, BOINITZER 14/6, Joó, Bogatin, Hajdu 2. Edző: Szabó Zoltán.
MAFC: POLGÁRDY 23, Misek 3, BORDÁCS 14, CSAPAI 16/3, Biber 10. Csere: Herló 6/3, Vantai, Bősze, Pfandler 2, Szilágyi. Edző: Garai Péter.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–5, 7. perc: 17–11, 12. perc: 17–23, 17. perc: 28–29, 22. perc: 45–40, 27. perc: 54–50, 33. perc: 71–61, 37. perc: 85–70.
 
Szabó Zoltán: – Gratulálok mindkét csapatnak, szerintem helyenként magas színvonalú játék zajlott a pályán. A mérkőzés első három negyedében a MAFC mellett kicsit mi is nehezítettük a saját dolgunkat, ebben az időszakban sokszor nem voltunk elég pontosak támadásban, nem játszottunk kellő sebességgel, nem védekeztünk elég agresszíven. A végére sikerült, elsősorban fizikálisan, felőrölnünk ellenfelünket. Sok sikert a MAFC csapatának a bajnokságban.
Garai Péter: – Gratulálok a Salgótarjánnak, végig nyomás alatt tartottak minket a hazaiak, s bár három negyeden át partiban voltunk velük, az utolsó tíz percre összeestünk és ekkor alakult ki egy viszonylag nagyobb különbség. Sajnos egyelőre kevesen vagyunk, várjuk, hogy visszatérjenek hiányzóink. Viszont annak örülök, hogy ma is sok fiatalunk lehetőséghez jutott.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .