Jól jönne egy önbizalomnövelő siker az éllovas Nyíregyháza látogatása előtt.
 
Azon melegében visszavághatnak múlt szombati, bosszantó idegenbeli vereségükért Szabó Zoltán tanítványai, akik szerdán a Piros-csoport 3. fordulójából elhalasztott mérkőzésen látják vendégül a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia (9., 5-7) fiataljait. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban este hat órakor kezdődő (és a Sport Salgó Kft. YouTube csatornáján élőben megtekinthető) összecsapás kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserével beszélgettünk.
– A TF-Budapest elleni meglepő hazai fiaskó után újabb nem kalkulált vereségbe futottunk bele, pedig három negyeden keresztül tulajdonképpen magabiztosan uralta az NKA Pécs elleni találkozót együttesünk…
– Nem mintha eddig nem tudtuk volna, de ez a meccs is bizonyította, hogy a kosárlabda nem egyéni sportág. Harminc-harminchárom percig csapatként működtünk, mindenki tette a dolgát és alárendelte az érdekeit a közös célnak. Aztán az utolsó néhány percre egyes játékosainknak ötletei támadtak, hogy majd ők eldöntik a meccset, ami végül sikerült is. Megbomlott az egység, elillant az a kohéziós erő, ami addig jól tartotta össze a társaságot, a pécsi fiatalság pedig köszönte szépen, és élt is a felkínált lehetőséggel. Mondhatjuk azt, hogy ez a meccs majd nem számít, mert úgysem lesznek a legjobbak között, meg hogy majd a rájátszásban megmutatjuk, de tudjuk jól, hogy ez nem így működik. Az alapszakasz mérkőzései során kell megalapoznod azt a produkciót, amit majd a kieséses részben elő akarsz adni. Láttunk már olyat, hogy valakik megtáltosodtak és a nyolcadik rájátszási helyről is bajnokságot nyertek, de ezek a kevésbé domináns példák. Általában olyan lesz a festmény, ahogy arra a vászonra pingálunk az edzéseken, meg az alapszakaszban. Nem hiszek abban, hogy valami villámcsapás megváltoztat mindent és hirtelen a legyőzhetetlen Armada szerepel majd itt, a salgótarjáni sportcsarnokban. Éppen ezért indítványoztam is egy beszélgetést hétfő délutánra, hogy megosszam a csapattal a meglátásaimat, illetve a meglátásainkat, mert hogy többen is elmondtuk, nagyjából egybehangzóan, a véleményünket. Ennek a lényege pedig az, hogy csak akkor fog haladni a szekerünk, méghozzá a jó irányba, ha mindenki egyszerre és nagyjából egy cél felé rángatja azt. Vannak, akik könnyebben megértik ezt és vannak, akiknek az egyéni szereplésük kicsit fontosabb, de nyilván egy olyan játékoskeretről beszélünk, amelyikben a képesség megvan arra, hogy a legjobbak között szerepeljen. Tovább nem botladozhatunk, mert nem fér bele, ha tényleg ott akarunk lenni a kiemeltek között a playoff-ban.
– Szerdán ismét az NKA Pécs fiataljai következnek, ezúttal hazai környezetben. A fentiek tükrében milyen mérkőzésre, milyen eredményre számít?
– Mivel egyértelmű, hogy Pécsen is nyernünk kellett volna, ezért bennem fel sem merül, hogy idehaza kikaphatunk tőlük. Ehhez valami olyan penetráns játékkal kellene előrukkolni, ami azért talán csak nagyon ritkán szerepel a repertoárunkban. Ráadásul van is mit feledtetnünk, hisz az elmúlt két hétben azért kaptunk három nagy pofont, de nem tudom, hogy milyen haszna lesz majd ezeknek a kijózanító vereségeknek. El kell kezdenünk kapaszkodni fölfelé, vissza a helyünkre, ehhez pedig én azt várom, hogy egyértelmű, magabiztos játékkal verjük meg a Rátgéber Akadémia növendékeit. Ennek most egy felhozó mérkőzésnek kell lennie, mert másképp esélytelenek vagyunk az első helyezett Nyíregyházával szemben. Mert ugye szombaton ők érkeznek majd Salgótarjába. Azt tudom, hogy a játékosaink képesek bárkit legyőzni, de azt nem tudom, hogy meg tudják-e azt tenni, hogy minden önös érdeküket alárendelik a csapatnak és az adott feladatok megoldásának. Választ majd a meccsen kapunk.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Budapesti Honvéd SE

2021. május 7., péntek, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2020/2021)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .