Ha „a kép összeáll” nem leszünk esélytelenek a MAFC otthonában sem.
 
A szerdai, Nagykőrös elleni küzdelmes hazai sikerével egy négymeccses negatív széria végére tett pontot Szabó Zoltán legénysége, amely az NB I/B, Piros-csoportjának 18. fordulójában a felfelé ívelő formát mutató, legutóbbi három összecsapását győzelemmel abszolváló MAFC (8., 7-8) otthonában vendégszerepel. A Gabányi László Sportcsarnokban szombaton 17.30 órakor kezdődő összecsapás kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.
– Az elmúlt hetekben sokat korholta a csapat tagjait gyenge teljesítményük, hozzáállásuk miatt, s ha előbbi téren azért még mindig van hová fejlődni, a szerdai mérkőzésen utóbbi tekintetben legalább már nem lehetett különösebb panasz a srácokra. Mennyire volt elégedett a Nagykőrös ellen látottakkal?
– A mérkőzés legfontosabb hozadéka az volt, hogy végre, ha nem is meggyőző fölénnyel, de legyűrtük saját magunkat. Mert számomra egyértelmű, hogy a legnagyobb problémánk az, hogy tudathasadásos állapotban vagyunk és a jobbik énünk viaskodik a rosszabbal. Januárban a rosszabbik részünk vezet, méghozzá nem is kevéssel. Szóval, ha nem is szép játékkal, meg nem is óriási különbséggel, de megnyertük ezt a mérkőzést a „gerillakosárlabdát” játszó Nagykőrös ellen. Amit egyébként mindenféleképpen dicséretnek szánok, mert tényleg egy olyan csapat, hogy bárhol, bárkivel szemben piszok vagányul, szemtelenül, pimaszul tudnak játszani és ez nagyon kellemetlen az esetek többségében. Most is az volt, mert extra gólokat tudtak szerezni, extra pillanatokban, ami nagyon demoralizáló. Ehhez azért hozzátartozik az is, hogy gyakorlatilag egy játékvezető fújta le a mérkőzést, mert a második számú sípmester nem nagyon vett részt a produkcióban, a mosolygós kislány pedig mindig mindennek az ellenkezőjét ítélte. Tippmixben sokat tudna segíteni, hisz egyértelműen látnánk, hogy mire ne fogadjunk. De ezzel együtt, ha nehezen is, csak sikerült megtörnünk a jeget és végre nyertünk egy meccset. Persze nyilván nincs még pánik, mert miért is lenne, nem vagyunk azért annyira messze az első négytől, ám ezzel együtt ez egy nagyon pici lépés volt a felzárkózáshoz. Ahhoz ismét magunkra kell találnunk és hoznunk kell azokat a meccseket, amiket ősszel tudtunk hozni.
– A MAFC elleni például ilyen volt, igaz azóta sok víz lefolyt a Dunán, meg a Tarján patakon…
– Szintén egy borzasztó kellemetlen ellenfélhez utazunk, akiket ugyan az első körben magabiztosan legyőztünk, de azóta azért valóban sok minden történt. Mi sem vagyunk abban a formában, meg ők is kezdik összekapni magukat. Amúgy sem fekszik nekünk a stílusuk, szerintem két ujjam is elég lenne ahhoz, hogy megszámoljam, hányszor győztünk a Hauszmann utcai csarnokban, úgyhogy egyáltalán nem vagyok biztos a dolgomban. A nagy kérdés az, hogy ez a szerdai meccs felszabadítólag hat-e ránk, el tudjuk-e ismét hinni, hogy amit csinálunk, az igenis jó, mert akkor azért csak van esélyünk. Meggyőződésem, hogy akkor tudunk eredményesen szerepelni, ha kihasználjuk a hosszú padunkat, pörgetjük a játékot, sokat cserélünk, sokat futunk, darálunk és agresszívak vagyunk. Ha ez a kép összeáll, akkor úgy gondolom, hogy meg tudjuk nyerni ezt a meccset is. Azon kívül, hogy a fejekben van egy kis bibi, más probléma véleményem szerint nincs, mert tényleg becsülettel és nagy odaadással végzik a srácok a munkájukat, mindenki egészséges, tehát nem látom okát annak, hogy miért ne gyűjthetnénk be a két pontot.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .