Az egész meccsen futott az eredmény után gyengélkedő együttesünk.
 
A koronavírus-megbetegedések miatti, év eleji kényszerszünetünket követő kilenc mérkőzésük közül nyolcat elbukó, s ezzel az idény első felében még biztosnak látszó playoff-szereplésről is nagy valószínűséggel lemaradó házigazdák kezdték határozottabban a szombat koraesti összecsapást: Nagy Dániel, illetve az ex-tarjáni Jakab öt-öt pontja adta meg a dobogó alsó fokáért harcban álló SKSE Sugovica-parti vendégjátékának alaphangját. Noha a mieinknek Sömenek centertalálataival a nyitó negyed derekára némi üggyel-bajjal sikerült ledolgozniuk kezdeti lemaradásukat, 10–10 után ismét beleerősítettek, s az ekkortájt abszolút megállíthatatlannak bizonyuló Vukicsevics és a továbbra is igen aktív Jakab dupláival az első kisszünet táján hét pont körül állandósították vezetésüket a némileg meglepő módon jóval motiváltabbnak tűnő bajaiak. A második játékrész utolsó öt percébe fordulva mindazonáltal egy Molnár Marcell által levezényelt 9–3-as sorozattal pillanatok alatt riválisunk sarkában termettek az éledezni látszó piros-feketék, akik Karanfilovszki hármasával, kevéssel a dudaszó előtt, hátrányukat immár egyetlen pontra csökkentették. A nagyszünetig hátralévő nyúlfarknyi időbe azonban, az ártalmatlan szituációban súlyosnak tűnő lábsérülést szenvedő Vukicsevics kiválása mellett, még egy Goldring Bence-féle tripla is belefért, kialakítva a perdöntőnek egyáltalán nem mondható 45–41-es félidei részeredményt.
A harmadik felvonást Pongó Martin és a Boinitzer-Sömenek kettős gólváltásai nyitották, ám a folytatásban valósággal állva hagyták az SKSE együttesét az elképesztő dobóformába lendülő házigazdák. A kintről és bentről egyarát eredményes Goldring Gergő találataira, valamint az Ágfalvi-Jakab duó tripláira egy 17–4-es rohamot építő délvidékiek egykettőre tizennyolc egységnyire hizlalták előnyüket, egy újabb komoly bajai nekibuzdulás eredményeként pedig a vendégszempontból tragikusan alakuló periódus végén immár kerek húsz pont választotta el egymástól a feleket (78–58). Csakhogy az utolsó rövid pihenő gyökeres fordulatot hozott a mérkőzés menetébe, az addig védekezés címszó alatt jobbára csak alibiző tarjániak végre rendezték hátsó soraikat, olyannyira, hogy a fáradni látszó Cservék-csapat bő öt perc leforgása alatt csupán egyszer talált a gyűrűbe. Mivel azonban támadásban maguk sem igazán remekeltek, sőt, helyenként kimondottan tanácstalannak tűntek, a mieink csak módjával közelítettek. Mindössze egyszer, 80–69-nél adódott lehetőségük rá, hogy a lélektani tízpontos határ alá szorítsák a különbséget, ám képtelenek voltak élni az eséllyel, amit a még épp idejében kapcsoló Bácska, a nyerőemberré előlépő dr. Ágfalvi vezérletével, egy minden nyitott kérdést végleg lezáró 8–0-ás etappal büntetett. Az egységesebb csapatjátékot bemutató, s lényegesen több jó egyéni teljesítményt felvonultató bajaiak összességében teljesen megérdemelten győzték le a gyengélkedő piros-feketéket, akik vereségükkel egérutat adtak közvetlen riválisaiknak az első négy pozíció megkaparintásáért folytatott küzdelemben.
 
NB I/B, Piros-csoport, 24. forduló
Bajai Bácska FKE – Salgótarjáni KSE 91–76 (19–16, 26–25, 33–17, 13–18)
Baja, dr. Pósta Sándor Sportcsarnok, zárt kapuk mögött, vezette: Hervay, Gaál I., Reisz.
Baja: Nagy D. 5/3, GOLDRING G. 13/3, PONGÓ MARTIN 16/12, JAKAB P. 25/12, VUKICSEVICS 11. Csere: Weidinger, Fehér Á., Goldring B. 9/9, DR. ÁGFAVI 12/9. Edző: Cservék Csaba.
Salgótarján: Herendic 3, Karanfilovszki 7/3, Boinitzer 18/6, Nshimba 10, SÖMENEK 20. Csere: Molnár M. 9/3, Joó 4, Hajdu, Bán 5/3. Edző: Szabó Zoltán.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–6, 8. perc: 19–12, 14. perc: 30–22, 20. perc: 42–41, 25. perc: 61–46, 30. perc: 78–58, 36. perc: 80–69, 38. perc: 88–69.
 
Cservék Csaba: – Végre összeállt a védekezésünk, a támadójátékunkban pedig bíztam. Mérkőzések óta remek dobóformát mutattunk, ezt bizonyítja a ma szerzett tizenhat hárompontosunk is. Tiszta helyzeteket találtunk és e mellé egy szorosabb védekezés is párosult. Ha ezen az úton tudunk továbbhaladni, akkor újra visszatérhetünk a régi kerékvágásba.
Szabó Zoltán: – Gratulálok a Bajának! A hazaiak jobbak voltak nálunk a játék valamennyi szegmensében, illetve minden egyéb dologban is, ami a kosárlabdához szükséges.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Vasas Akadémia

2021. április 10., szombat, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2020/2021)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .