Izgalommentesen hozta a kötelezőt és negyedikként zárt a Szabó-legénység.
 
Míg a némileg foghíjas csapattal kiálló, vendéglátó „Kisvasút” pozícióját érdemben már egyáltalán nem befolyásolta, a negyedik helyért, s az ezzel járó negyeddöntős pályaelőnyért, harcban álló SKSE számára kimondottan nagy jelentőséggel bírt a két gárda vasárnap esti, alapszakasz-záró találkozója. A fentiek dacára az első percekben jóval pontosabb, koncentráltabb játékkal rukkoltak ki a pécsiek, akik Martinez két triplájára építve a feldobás után villámgyorsan 8–2-re elléptek. A meglehetősen lassan belemelegedő piros-feketék a folytatásban azután Boinitzer, illetve a Nshima-Sömenek centerpáros találataival eredtek riválisuk nyomába, ám a Szabó-legénység a kisszünetig hátralévő időben is jobbára csak az ekkortájt leginkább Rátvay és Riskó kosaraival lépegető vendéglátó hátát bámulhatta (23–19). A szusszanást követően viszont komoly fordulatot vettek az események: míg a PVSK alaposan lefékezett, a mieink teljes erőből a gázra léptek. Joó öt- és a remekül beszálló Bogatin négy pontját Sömenek egy duplával toldotta meg, s 11–0-ás rohamuk eredményeként a második felvonás derekán hét egységgel már a tarjániak vezettek. S bár ezek után egy röpke hazai fellángolás következett, a félidő hajrájában a mindhárom távoli kísérletét a helyére küldő Nshimba és hasonlóan pontosan célzó kompániája még egyértelműbben, egy 16–4-es futással hozta ellenfele tudtára, hogy ezen az estén csak egyfajta végeredmény születhet (34–46).
A harmadik periódust ugyan egy-egy pécsi tripla és dupla nyitotta, ám Herendic és Sömenek, egy hasonló etappal, a különbséget egykettőre újra kétszámjegyűre hizlalta. Innentől azután jobbára váltott kosárszerzéssel haladtak a felek, hazai oldalon leginkább a több látványos zsákolást is bemutató Rátvay és a fordulás után alaposan belelendülő Carev, míg vendégrészről a gyors egymásutánban nyolc pontot berámoló Boinitzer, valamint a kintről és bentről egyaránt eredményes Sömenek jeleskedtek. A mieink magabiztos vezetését mindenesetre ekkor igazából már semmilyen veszély sem fenyegette, a két alakulat, Molnár jó büntetőzésének hála, végül 52–68-as állásnál vonulhatott el az utolsó rövid pihenőre. A kevés bevethető játékossal rendelkező Rab-gárdánál a záró tíz percben jól érezhetően nem álltak már rendelkezésre azok az erőtartalékok, melyeket egy végső rohamhoz mozgósítani lehetett volna, így azután alacsonyabb fordulatszámra váltva, s gyakorlatilag komplett kezdő ötösét kiültetve is könnyedén őrizgette húsz pont közelébe srófolt előnyét a SKSE csapata. S noha a tarjáni cseresor a hajrában már leginkább az eredmény tartására rendezkedett be, a Rátvaynak egy méretes „sapkát” kiosztó Bán iránymutatásával néhány látványos megoldást azért még sikerült elővezetnie. A piros-feketék mindet összevetve esélyeshez méltó magabiztossággal gyűjtötték be a számukra oly fontos két bajnoki pontot, aminek köszönhetően hazai pályán kezdhetik (s amennyiben úgy alakul, ott is zárhatják) a Vasas elleni negyeddöntős párharcot.
 
NB I/B, Piros-csoport, 26. forduló
Pécsi VSK-Cargate – Salgótarjáni KSE 65–83 (21–19, 13–27, 18–22, 13–15)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, zárt kapuk mögött, vezette: Vida, dr. Varga Z., Földi.
PVSK-Cargate: Mándity M. 5/3, Lakatos P. 5/3, CAREV 19/3, Martinez 8/6, RÁTVAY B. 15. Csere: Bor 3, Riskó 10. Edző: Rab Gyula.
Salgótarján: Herendic 5, Karanfilovszki 2, BOINITZER 12/6, NSHIMBA 11/9, SÖMENEK 16. Csere: Joó 5/3, Hajdu 6, BOGATIN 7/3, Bán 5/3, MOLNÁR M. 11, Csépányi 3/3. Edző: Szabó Zoltán.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 11–6, 10. perc: 21–15, 14. perc: 23–30, 18. perc: 30–40, 24. perc: 41–53, 28. perc: 50–64, 34. perc: 56–74, 39. perc: 63–83.
Kipontozódott: Joó (40.).
 
Rab Gyula: – Gratulálok a Salgótarjánnak, a vendégek igazolták játékukkal a tabellán elfoglalt helyezésüket. Erősek és gyorsak voltak, de ettől függetlenül három negyeden keresztül egész jól helyt álltunk ellenük. Nagyon kicsi volt a rotációnk, csak hét embert tudtunk használni és ez kiütközött az utolsó negyedben. A vendégek jól játszottak, jól dobták a triplákat, a magas embereik jól szedték a lepattanókat, ezért megérdemelten nyertek. Mi holnaptól a play outra készülünk...
Szabó Zoltán: – Ezzel a győzelemmel sikerült biztosítanunk a pályaelőnyünket a rájátszás első körére, ahol várhatóan egy kiélezett párharcot fogunk vívni a Vasas csapatával. A most hiányzó pécsi fiataloknak mielőbbi felépülést, a csapatuknak pedig sikeres folytatást és bentmaradást kívánok.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Budapesti Honvéd SE

2021. május 7., péntek, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2020/2021)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .