Ismét nem termett babér a pécsi akadémisták ellen, de a hátrány ledolgozható.
 
Mindkét gárda idei első rájátszásbeli sikeréért szállt harcba szombaton kora este, hiszen a play-off negyeddöntőjében a vendéglátó pécsi akadémistákat a Nyíregyháza, míg az SKSE együttesét a Vasas egyaránt három-nullás összesítéssel söpörte le. A családi gyászeset miatt hiányzó Nshimba nélkül pályára lépő piros-feketéknek ugyanakkor siralmas mérlegük kozmetikázása mellett némi plusz motivációt az is adhatott, hogy az alapszakaszban, nagy meglepetésre, a felek mindkét összecsapása NKA-sikert hozott. A mostani randevú első húsz-huszonöt perce viszont jobbára a tarjániak elképzelései szerint alakult: a főként Karanfilovszki, Herendic, Sömenek és Molnár kosaraival lépegető Szabó-legénység a találkozó ezen szakaszában nem csak hogy előnyben játszott, de helyenként hat-nyolc ponttal is elhúzott. A mieink, főként szellős védekezésük okán, mindazonáltal ekkor sem tudták huzamosabban leszakítani magukról a szokásos lendületes, erőszakos játékukat bemutató vendéglátókat, a harmadik felvonás közepétől pedig szép lassan szerepet is cserélt a két alakulat. Az utolsó negyedórában a Kollár-Karavdic páros vezette Mavrenszki-tanítványok már csupán közjátéknyi időre adták ki kezükből a vezetést, s végül szoros küzdelemben meg is nyerték a párharcnyitó mérkőzést. Habár, ahogy ahhoz az utóbbi időben kénytelenek voltak hozzászokni, fontos pillanatokban a játékvezetők is meglökték picit a rivális szekerét, mindent összevetve elmondható, hogy a mieink ezen a találkozón sem tudták hozni a tőlük elvárható teljesítményt. A hátrány mindenesetre korántsem jelentős, tulajdonképpen egyetlen dobással is ledolgozható, mindazonáltal teljesen egyértelmű, hogy az SKSE számára egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek a szerdai visszavágó.
 
NB I/B, Piros-csoport, rájátszás az 5-8. helyért, 1. mérkőzés
NKA Pécs – Salgótarjáni KSE 86–83 (22–25, 17–15, 28–28, 19–15)
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia, zárt kapuk mögött, vezette: Hervay, Kruk, Polonkai.
NKA Pécs: Fülöp Z. 3/3, Benke K. 8/6, Kocsis Z. 11, Rosic 12/6, Karavdic 21/3. Csere: Gáspár M. 10/6, Kollár B. 15, Váits 4, Molnár Mátyás 2. Edző: Ivica Mavrenszki.
Salgótarján: Herendic 15, Karanfilovszki 17/6, Boinitzer 13/3, Joó 1, Sömenek 13/3. Csere: Molnár Marcell 14, Bán 6/3, Hajdu 4. Edző: Szabó Zoltán.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–6, 8. perc: 12–18, 14. perc: 24–31, 17. perc: 28–36, 20. perc: 39–40, 24. perc: 52–55, 27. perc: 61–57, 33. perc: 71–74, 37. perc: 83–77.
Kipontozódott: Herendic (40.).
 
Ivica Mavrenszki: – Gratulálok a játékosainknak a győzelemhez! Az első és a harmadik negyedben túl sok pontot kaptunk, az utolsó felvonásban azonban visszajöttünk és végül megnyertük a mérkőzést. Ez még csak a párharc első félideje volt, szerdán jön a második!
Szabó Zoltán: – Gratulálok a pécsieknek, három ponttal ők kerültek közelebb a továbbjutáshoz. Szerdán, hazai pályán adott a feladat…

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .