A Pápa ellen hosszú idő után ismét nézők előtt léphet a hazai parkettre csapatunk.
 
A nyitányon az újonc Óbudai Kaszások otthonában hosszabbítást követően maradt alul Szabó Zoltán alakulata, amely a Piros-csoport második fordulójában az NB I/B alsóházának előző évi bajnokát, a Conoil Pápa KC együttesét fogadja. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban szombaton este hat órakor kezdődő összecsapás kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.
– Szoros küzdelemben veszített együttesünk a múlt szombati, óbudai idénynyitón. Ön milyen okoknak tulajdonítja a Kaszások elleni fiaskót?
– Azzal tisztában voltunk a mérkőzés előtt is, hogy még nem a legacélosabb formánkban vagyunk, ami sajnos a kezdéstől látszott is. Túl nagy teret adtunk a vendéglátóknak, könnyű kosarakat kaptunk, ráadásul igen nagy számban. Ezekre nagyrészt tudtunk válaszolni, de egyértelmű volt, ha nem szigorítunk a védekezésen, akkor esélyünk sincs a győzelemre. Ez viszont azért volt viszonylag nehéz, mert a kettes számú játékvezető egyértelműen kimutatta a mérkőzés folyamán, hogy számára a Kaszások csapata a „szimpi”. Mivel olyan szituációkban fújtak ellenünk faultokat, amik nem voltak azok, míg a másik oldalon a legdurvább dolgokat is megtorlatlanul hagyták, ezért egy kissé elbizonytalanodtunk és nem voltunk eléggé élesek. Ennek ellenére végig látótávolságon belül tudtunk maradni, folyamatosan az ellenfelünk nyakán lihegtünk és azt gondolom, ez meg is hozta az eredményét a végjátékban, ahol egálra hoztuk az eredményt, jöhetett a hosszabbítás. Az általános forgatókönyvek szerint ilyenkor az a csapat van inkább előnyben, amelyik ledolgozza a hátrányát, így reméltük, hogy egy nyugodt játékkal megnyerjük a ráadást. Nem így lett, mert csapatjáték helyett az egyénieskedést, a biztos benti kosarak helyett pedig a távoli lövöldözést választottuk. Így ismét ellépett a házigazda és ez az öt perc nagyon rövid ahhoz, hogy újabb feltámadást lehessen produkálni. Nem is támadtunk föl, így egy fájó vereséget szenvedtünk a csoport egyik újoncától, akik azért, mondjuk meg, igen jó játékosokkal erősítettek. Összességében úgy látom, hogy remek játékosaink vannak, de még nincs csapatunk, ezen pedig dolgozni kell tovább.
– A hazai bemutatkozás alkalmával a Pápa legénységét látjuk vendégül. Milyen várakozásokkal tekint a szombati összecsapás elé?
– Semmivel nem lesz könnyebb, mint az előző mérkőzés, mert a változatosság kedvéért most is egy frissen feljutott gárda az ellenfelünk. Amely ráadásul szintén győzelemmel kezdett és biztos, hogy Salgótarjánba is vérmes reményekkel érkezik. A pápaiak a tavalyi Zöld-csoportos bajnokság nagy meglepetését okozták azzal, hogy gyakorlatilag végig verték az ellenfeleket a rájátszásban és óriási bravúrral feljutottak az elitcsoportba. A játékosaikat ismerjük, többen megfordultak nálunk is, így egy rutinos magról és lelkes fiatalokról beszélhetünk. Nem szólva arról, hogy az újkori magyar kosárlabda egyik legjobb játékosa a trénerük, Kálmán Laci személyében, tehát egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk. A hetet egy tetemrehívással kezdtük, miszerint Szabó Zoliék ismét megnézették a Kaszások elleni összecsapást a játékosokkal és megpróbálták minden hibára felhívni a figyelmet. Ezek elsősorban rossz helyezkedésből, túlzott lelkesedésből eredő problémák, mert ha mindenki azt csinálja, ami a feladata, akkor van egység és akkor van csapatmunka. Ha ezt megértjük, akkor rendben leszünk, ha nem, akkor kaotikusabb meccsre számíthatunk. Amit viszont ki kell emelnem pozitívumként, hogy igen látványosan, óriási sebességet tudunk diktálni, ami azért hosszú távon, főleg egy idősebb játékosokból álló ellenfélnek, nem szokott tetszeni. Ezt a fegyverünket most is be kell vetni és egy jobb koncentrációval meg lehet nyerni ezt a találkozót. Amit nem engedhetünk meg magunknak, az a rossz büntetőzés, mert az előző fordulóban ez volt a kudarcunk egyik oka. Hosszú hónapok után ismét nézőink előtt játszhatunk és ez biztos plusz erőt ad majd a társaságnak. Remélem sok kosárlabdára és hazai győzelemre éhes szurkolót köszönthetünk szombaton és ugyanilyen étvágyat remélek a játékosainktól is.
 
Fontos: A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének érvényben lévő rendelkezése alapján felnőtt bajnoki mérkőzéseken nézőként csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személy vagy felügyelete alatt álló 18 év alatti személy vehet részt!
 
A mérkőzés élőben követhető a Sport Salgó Kft. YouTube csatornáján, az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=lYLat61OkSM

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .