Fölényesen győztük le a vártnál is fiatalabb csapattal kiálló cíviseket.
 
Mivel a debreceniek az NB I/B Zöld-csoportjában dobogós helyen állomásozó, s a szerdai találkozó másnapján Győrben fontos bajnoki mérkőzést játszó U23-as együttesük helyett gyakorlatilag juniorcsapatukat küldték Salgótarjánba, igazából már a feldobás előtt eldőlt, hogy melyik gárda jut majd a dr. Hepp Ferenc amatőr kupa következő fordulójába. Ahogy az várható volt a mieink, a remek dobóformát mutató Dragasevics Veljko vezérletével, egy negyed alatt el is döntötték a meccset, s végül egy híján hatvan ponttal győzték le a tetemes különbség dacára dicséretesen helytálló ellenfelüket.
– Első körben gratulálok a nagyon fiatal csapattal érkező debrecenieknek, helyenként kimondottan szépen játszottak. Számunkra a fő cél az önbizalomszerzés volt, illetve többféle szerkezet kipróbálása. Mindenki kellő időt tudott pályán tölteni és mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez. Védőoldalon sokallom a kapott pontok számát, de támadásban a sebességünkre nem lehetett panasz. Dolgozunk tovább, a hét végén egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk, ugyancsak hazai pályán, a PVSK ellen – nyilatkozta a találkozót követően Király Márió vezetőedző.
 
Hepp Kupa, férfiak, a legjobb 16 közé jutásért
Salgótarjáni KSE – Debreceni EAC U23 U18 109–50 (32–8, 27–9, 28–19, 22–14)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, vezette: Hervay, Ntasis, Káré. Salgótarján: Molnár M. 13, Molnár D. 10/6, Dragasevics 27/15, Kuttor 11, Takács A. 18. Csere: Karanfilovszki 10, Monye M. 9/3, Hargitai 6, Monye J. 5, Kiss Á. Edző: Király Márió. Debrecen: Lovas 8/6, Jankó 5/3, Debreczeni 9, Varga B. 3, Czermann 9/6. Csere: Kurucz 5/3, Madar Kristóf 4, Madar Krisztián 7, Tóth L., Fülep. Edző: Horváth Imre. 

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .