Végletekig kiélezett meccsen tartottuk itthon a két pontot a pécsi fiatalok ellen.
 
Történelmi mélypontokkal tarkított hatmeccses kudarcsorozatának szeretett volna véget vetni szombat este az utóbbi napokban létszámában is megfogyatkozott tarjáni gárda, ám nem volt kérdéses, hogy mindehhez azért a  figyelemreméltó idénykezdést produkáló riválisának is lesz néhány keresetlen szava. A nyitány mindenesetre hazai szempontból igazán reménykeltőre sikeredett: gyors egymásutánban Takács, majd Dragasevics is betalált, így, bár még egyetlen perc sem telt el a találkozóból, Andrija Csiricsnek máris időt kellett kérnie. Az eligazítást követően, ha nem is azon nyomban, de szép lassan azért a vendégek is megérkeztek a meccsbe, olyannyira, hogy a védekezésben is feljavuló PVSK, 7–0 után megszakítás nélkül tíz pontot szerezve, a nyitó negyed derekára immár a vezetést is átvette. A folytatásban ráadásul az utóbbi években a mieink kárára már több parádés performanszt bemutató Farkas Dániel is alaposan elkapta a fonalat, s dobógépének zsinórban bevágott tizennégy pontjával a második felvonás közepéig sikerrel meg is tartotta, sőt helyenként öt-hétegységnyire növelte előnyét a pécsi alakulat. A félidő hajrájában viszont ismét a Király-legénység percei következtek, így végül igazságos döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek (32–32).
A küzdelem hevessége a térfélcsere után sem csökkent, ugyanakkor a színvonal sem lett sokkal magasabb, rendkívül elszántan, viszont továbbra is rengeteg hibával tette a dolgát mind a két csapat. A harmadik periódus elején jobbára váltott kosárszerzéssel araszoltak az együttesek, ám a játékrész második felébe fordulva a pécsiek a negyvenpontos határnál jó időre lecövekeltek. A védekezésükön még inkább szigorító, s gyűrűjüket az „illetéktelen behatolásoktól” közel öt percig megóvó piros-feketék Molnár Dániel és Dragasevics két-két duplájával csakhamar 45–40-re elléptek, ám ahelyett, hogy tovább növelték volna a távolságot, a folytatásban támadásban ők is bizonytalankodni kezdtek. Ennek pedig az utolsó negyedfordulón meg is lett a böjtje, a kátyúból Goldring és az újból magára találó Farkas által kimozdított vendégcsapat ugyanis a rövid pihenőt egy 11–2-es rohammal foglalta keretbe. Takács találata 47–51 után hosszú tarjáni gólcsendnek vetett véget, a hasznosan játszó Kuttor és a legjobbkor megvillanó Hargitai pedig a finisbe fordulva már ismét lépéselőnyhöz juttatták a mieinket. S noha Armaghani 58–58-nál egyszer még kiegyenlített, az izgalmasan alakuló végjátékban Takács centergólja és jó védekezése az SKSE javára döntötte el az egyenlő erők küzdelmét hozó, végletekig kiélezett meccset.
 
NB I/B, Piros-csoport, 9. forduló
Salgótarjáni KSE – Pécsi VSK-Cargate 61–59 (14–18, 18–14, 15–12, 14–15)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 70 néző, vezette: Lengyel, Domán, Marton.
Salgótarján: Molnár M. 7, Molnár D. 10, DRAGASEVICS 19/3, KUTTOR 8, TAKÁCS A. 8. Csere: Karanfilovszki 3, Hargitai 4, Monye M. 2. Edző: Király Márió.
PVSK: Mándity M. 4, GOLDRING G. 13, Popadics, Armaghani 7/3, Kalmár 8. Csere: Bor 4/3, Hőgye, FARKAS D. 20/12, Futó 3, Erdei, Gordán. Edző: Andrija Csirics.
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–0, 7. perc: 9–12, 13. perc: 21–26, 17. perc: 28–28, 23. perc: 35–36, 27. perc: 45–40, 34. perc: 47–51, 39. perc: 56–54.
Kipontozódott: Farkas D. (39.).
 
Király Márió: – Kivételesen első körben gratulálok a saját csapatunknak, nagyon fontos volt, hogy mindvégig megőriztük tartásunkat. Elismerés illeti ugyanakkor a pécsi fiatalokat is, akik az egész mérkőzésen elszántan harcoltak. Rendkívül hektikus találkozó volt, s elsősorban javuló védekezésünknek köszönhetjük, hogy a sok egyéni hiba ellenére is győzelemnek örülhettünk. Dolgozunk tovább, hisz a hétvégén egy budapesti túra vár ránk.
Andrija Csirics: – Gratulálok a salgótarjániaknak, jobbak voltak nálunk a hazaiak. Mi katasztrofálisan játszottunk, valami nem működik a csapatunkban. Ha nem változtatunk a hozzáállásunkon és nem koncentrálunk teljes mértékben a kosárlabdára, akkor készülhetünk a kiesés elleni harcra.

Következő mérkőzés

MAFC

Salgótarjáni KSE

2021. november 27., szombat, 17.30 óra

Salgótarjáni KSE (2021/2022)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .