A csúnyán elrontott első negyedet követően már csak futottunk az eredmény után.
 
A beharangozott keretátalakítás jegyében a térdműtétét követően régi-új társaihoz nemrégiben csatlakozó Joel Nshimbával, valamint a napokban igazolt amerikai mezőnyemberrel, Charles Cooperrel a soraikban várták a péntek esti találkozót a tarjániak, akik így némileg bizakodóbb hangulatban ugorhattak neki a hagyományaihoz híven idén is a tabella élmezőnyéhez tartozó BKG Príma Akadémia csapatának. Ehhez képest az összecsapás első negyede meglehetősen illúziórombolónak bizonyult, a Dragasevics és Molnár Dániel távoli találataival a rajtot még viszonylag jól elkapó, ám a féket hamar behúzó SKSE ugyanis a feldobást követően csupán néhány percig volt képes tartani a rivális által diktált iramot. A tőlük megszokott átgondolt, pontos, precíz kosárlabdát bemutató vendégeknél a remekül osztogató Nagy Benedek és a valamennyi lehetőségét gólra váltó Allen pároskapcsolata kezdettől fogva kiválóan működött, mivel pedig a játékrész derekán Nagy Botond is röpke ízelítőt adott tripladobó-tudományából, a harminchárom pontjukat 13/15-ös mezőnymutatóval összehozó látogatók előnye a kisszünetre immár tizenöt pontra nőtt. Úgy tűnt azonban, hogy Király Máriónak még éppen időben sikerül ébresztőt fújnia, együttese ugyanis a második felvonást egy felettébb reménykeltő 10–0-ás etappal nyitotta. Csakhogy a félidőhöz közeledve a többször is öt pontra felzárkózó piros-feketék lendülete egyre inkább alábbhagyott, így a fokozatosan magára találó Nagy-legénység a nagyszünetre ismét megnyugtatóbb vezetéshez jutott (37–48).
A fordulást követően azután teljesen kiegyenlítetté vált a csata, a harmadik periódusban, főként Dragasevics, Molnár Marcell és Monye Martin, illetve a Nagy-testvérek és Szeleczki révén, jobbára váltott kosárszerzéssel lépegetett a két gárda. Mindez persze a mieinknek nem igazán kedvezett, mert bár lemaradásuk nem nőtt tovább, az idő fogyott, s ellenfelükhöz egy tapodtat sem kerültek közelebb (56–67). A záró szakaszt Takács és Allen centerpárbaja vezette be, Dragasevics triplájával pedig az utolsó öt percbe fordulva, 65–73-nál, hosszú idő után ismét tíz ponton belülre zárkózott az SKSE együttese. A piros-feketéknek ettől többre azonban ezen az estén már nem futotta, a hajrában higgadt, okos játékkal és szép kosarakkal biztosította be összességében teljesen megérdemeltnek mondható sikerét a BKG csapata. Tarjáni részről tehát a „nagy áttörés” megint csak elmaradt, ám a nyeretlen sereghajtó Baja elleni, szerda esti újabb hazai összecsapáson már egészen biztosan nem hibázhat a Király-alakulat.
 
NB I/B, Piros-csoport, 11. forduló
Salgótarjáni KSE – BKG Príma Akadémia 75–87 (18–33, 19–15, 19–19, 19–20)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 100 néző, vezette: dr. Mészáros, Fodor, Földi.
Salgótarján: Karanfilovszki 2, Molnár D. 16/9, Dragasevics 17/9, Kuttor 2, Takács A. 11. Csere: Molnár M. 6, Cooper 9, Nshimba 4, Monye M. 4, Hargitai 4. Edző: Király Márió.
BKG: Nagy Benedek 11/3, Zsihla 10/3, Nagy Botond 18/18, Buzás B. 9, Allen 30. Csere: Lakatos P., Reizer 3, Szeleczki 6. Edző: dr. Nagy Ágoston.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–7, 7. perc: 10–23, 10. perc: 18–33, 14. perc: 28–33, 20. perc: 37–48, 24. perc: 43–57, 28. perc: 53–64, 36. perc: 65–73, 38. perc: 69–82.
Kipontozódott: Kuttor (40.).
 
Király Márió: – Gratulálok a BKG csapatának a győzelemhez. Az első tíz percben katasztrofálisan játszottunk, ami el is döntötte a meccset. Az utána következő három negyedet három ponttal megnyertük, itt a csapat már a valódi arcát mutatta. Számos egyéni védekezési hiba ellenére van előrelépés, de ezzel a megerősített kerettel, bevallom, szorosabb meccsre számítottam.
dr. Nagy Ágoston: – Alapesetben győzni jöttünk volna, azonban az utóbbi két hétben, a Veszprém elleni mérkőzés óta, kisebb sérülések hátráltattak minket, aminek az első következménye a Vasastól elszenvedett vereség volt. Éppen ezért kicsit aggódtunk is amiatt, hogy ha a Salgótarján erősödni tudna játékosállományban, akkor ezen a meccsen is gondjaink lehetnek. Szerencsére nem így lett, s nagyon boldog vagyok, hogy a csapat ennyit ki tudott hozni magából. Sok sikert kívánok a folytatásban a tarjániaknak, szerintem szebb jövő áll előttük.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .