Vesztes fővárosi rangadójukat követően hazai pályán javítani tudtak fiataljaink.
 
Felemás sikerrel zárta az országos kadettbajnokság C-csoportjának legutóbbi, kétmeccses etapját U16-os együttesünk. Dániel Péter tanítványai a MAFC elleni idegenbeli derbin gyengécske támadójátékot bemutatva viszonylag simán elbuktak, a másik főtáblás vereségükért „felelős” pécsieknek ugyanakkor, jó teljesítményt nyújtva, magabiztosan vágtak vissza.
 
MAFC/A – Beszterce KK-SKSE 68–42 (12–8, 10–10, 22–9, 24–15)
Gabányi Sportcsarnok, vezette: Rózsavölgyi A., Szentpáli-Gavallér Cs. BKK-SKSE: Szabó D. 1, Somoskői Z. 8, Cserényi Marcell 1, Holló L. 12, Hajdú J. 1. Csere: Cserényi Martin 12, Balázs M. 3, Oravecz O. 4, Pádár B. Edző: Dániel Péter.
 
Dániel Péter: – A mérkőzés első húsz percében nagyon fizikálisan játszott mindkét csapat, mind a periméteren, mind a palánkok alatt. A második félidő elején ellenfelünknek volt egy jobb időszaka, sikerült meglépniük 12 ponttal, amit már nem tudtunk ledolgozni és csak futottunk az eredmény után. A héten betegségek, hiányzások hátráltattak minket, ami rányomta a bélyegét az edzések minőségére is. Gratulálok a MAFC-nak, megérdemelten nyertek, egy nagyon jó szerkezetű, agresszív, tudatos kosárlabdát játszó csapattól kaptunk ki!
 
Beszterce KK-SKSE – PVSK NKA/A 81–68 (21–13, 27–18, 21–25, 12–12)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, vezette: Sersovszky G., Szundy G. BKK-SKSE: Balázs M. 14, Szabó D. 9/3, Cserényi Marcell 11, Holló L. 5, Hajdú J. Csere: Somoskői Z. 18, Cserényi Martin 18/3, Oravecz O. 6/6, Csonka A., Kiss-Csitári Á., Pádár B. Edző: Dániel Péter.
 
Dániel Péter: – Már a hétfői edzésen érződött a srácokon, hogy megváltozott a hangulat a vasárnapi vereséget követően. Egész héten magas volt a koncentráció és megfelelő a sebesség, intenzitás. A mérkőzés kezdeti perceiben kicsit pontatlanok voltunk, onnantól viszont hamar magunkhoz ragadtuk a vezetést, amit nagyon magabiztosan tartottunk a meccs végéig. A csapat erejét és tartását mutatja, hogy két kulcsjátékosunk is kiesett a harmadik negyedben, ennek ellenére nem estünk szét. Nagyon büszke vagyok, hogy megint sikerült jól reagálnunk egy pofonra, már nem először ebben a szezonban. Örülök, hogy egyre több néző látogat ki a hazai mérkőzéseinkre és hétről-hétre jobb hangulatot is teremtenek!
 
A csoport állása: 1. MAFC/A (9-2), 2. Beszterce KK-SKSE (8-2), 3. Újpest-Megyeri Tigrisek/A (7-4), 4. Pécsi VSK NKA/A (7-4), 5. Dunaharaszti MTK/A (6-5), 6. Debreceni EAC KA/B (2-8), 7. Miskolci EAFC/A (1-7), 8. Félegyházi TSI (1-9).
 
Következik: Beszterce KK-SKSE – Debreceni EAC KA/B, 2022. január 8., szombat, 11 óra.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .