Közvetlen vetélytársnak vághatunk vissza és ismét előrébb léphetünk a tabellán.
 
Múlt hét végi, fontos idegenbeli sikerét követően szerdán ismét egy közvetlen riválisával, az Óbudai Kaszások (11., 4-9) együttesével csap össze csapatunk. A városi sportcsarnokban este hat órakor kezdődő találkozó esélylatolgatásában Dániel Tamás klubmenedzser volt segítségünkre.
– Mondhatni a legjobbkor törte meg idegenbeli nyeretlenségi sorozatát Király Márió legénysége. Miként tekint vissza az alsóházi vetélytárs, Pápa elleni vasárnapi mérkőzésre?  
– Természetesen nagyon örülünk az idegenbeli sikernek, annál is inkább, mert ebben a pillanatban ez még egy duplaszorzós meccs volt. Elrúgtuk magunkat a rajtkőről az újévben, csobbantunk, de még van néhány karcsapás. Persze hozzátartozik a történethez, hogy ez a Pápa is ott szerénykedik, ahol mi, tehát ez valahol kötelező győzelem volt. Dicséret illeti a srácokat, hogy végig kézben tudták tartani a találkozót, nem estek ki a szerepükből és azt is mondhatom, hogy magabiztosan gyűjtöttük be a két pontot. Örülök annak is, hogy volt egy-két remek egyéni teljesítmény, de azt gondolom, maradt még bőven tartalékunk, mert több olyan játékos is kevesebb szerepet kapott, akikre részben alapozni fogunk az elkövetkezendőkben. Egy kicsit úgy tűnt nekem, mint amikor beszerezzük a legfinomabb alapanyagokat, húsokat, aztán főzünk egy gyenge kis zöldséglevest. Én nem vagyok vega, én zabálni akarok, ha lehet. Ha van mit a fazékba dobni, dobjuk bele! De nyilván ez gyorsan ki kell, hogy alakuljon, mert futószalagon jönnek a meccsek és pont most van itt az ideje, hogy a tabellán fölmásszunk a helyünkre, vagy legalábbis annak a környékére.
– Hétközi találkozónk megnyerésével mindenesetre egy újabb előzést mutathatnánk be. Mi lehet a siker kulcsa a jelenleg hozzánk hasonlóan négy győzelmet számláló Óbudai Kaszások ellen?
– Ha az előző találkozónk duplaszorzós volt, akkor itt háromszoros a tét, mert egy igen fájó vereséget szenvedtünk ősszel, hisz hosszabbításban kaptunk ki a Kaszások otthonában. De most itt a lehetőség, hogy revánsot vegyünk, egy közvetlen vetélytársunkat verjük meg és ismét léphessünk egyet a tabellán. Természetesen most sem egy világverő ellenfélről van szó, de megtapasztaltuk, hogy tudnak kellemetlenkedni, vannak nagyon jó játékosaik, jó kezűek, tehát észnél kell lennünk. Nem kaphatunk könnyű gólokat sem kintről, sem pedig indításból, ezért a kulcs ismét a szigorú védekezés lesz. Mivel minden játékosunk hadra fogható, ezért mély a merítési lehetőség, nem kell kímélni magunkat, amíg valaki a pályán van, addig adjon ki magából száz százalékot. Kemények, határozottak lehetünk, mert abból tudunk majd indulni és ötletes támadásokat vezetni. A győzelmen kívül igazán azt szeretném ettől a meccstől, hogy még inkább csapat kinézetünk legyen és mindenki a tudásának, formájának, hozzáállásának megfelelően kapjon lehetőséget. Én bízom benne, hogy ez egy elég érthető elképzelés, amivel mindenki azonosulni fog. Amennyiben így lesz, akkor megszerezzük idei második győzelmünket is.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .