Nem szabad leírni a Baját, de idehaza érvényesíteni kell a papírformát.
 
Az NB I/B Piros-csoportjában maradásért zajló pároscsata első mérkőzésén csapatunk hazai pályán látja vendégül az alapszakaszt nyeretlenül záró Bajai Bácska FKE együttesét. A városi sportcsarnokban szombaton 17 órakor kezdődő összecsapás felvezetésében Dániel Tamás klubmenedzser volt segítségünkre.
– Noha az alapszakasz egészében nyújtott teljesítményünkre vonatkoztatva nem teljesen helytálló, hogy minden jó, ha a vége jó, viszont kétségtelen, hogy a záró fordulóban, ráadásul egy nagyon fontos találkozón, megvillant valami abból a fajta játékfelfogásból, akarásból, amit a szezon nagy részében olyannyira hiányoltunk a gárdától. 
– A bajnokság elején persze elképzelhetetlennek tartottam, hogy nem veszünk részt a playoff-ban, hanem abból playout lesz és nem a bajnoki címért küzdhetünk a szezon végén, hanem a kiesés ellen. Igencsak fájó, de az egész évet tekintve nem úgy működtünk, ahogy kellett volna. Az elején nagyon rossz időszakunk volt, utána egyszer-egyszer beröffent a motor, de folyamatosan sohasem tudott szépen duruzsolni. Hacsak a legutóbbi mérkőzésünket, az alapszakasz utolsó összecsapását nézzük, akkor meg tényleg érthetetlen, hogy miért tartunk itt. Remek, összeszedett játékkal, határozott kosárlabdával, magabiztosan tudtuk verni a harmadik helyezettet, ezért azt gondolom, hogy amit többször elmondtam az év során, az valóban igaz: jó játékosaink vannak, akikből nem, vagy csak részlegesen tudtunk csapatot építeni. Hogy ennek mi az oka, azt még nyilván elemezni kell, mert azért abból lehet okosodni. A szörnyű az, hogy belegondolva a játékosállományba, gyakorlatilag szinte mindenkit örömmel látnék jövőre is itt, Salgótarjánban. Viszont meg kell találnunk a problémát, a bibit, a kavicsot a gépezetben, mert csak akkor lehetne megint ütőképes és akár a feljutásért is harcba szálló együttesünk. Az azonban a jövő, most még vannak olyan feladataink, amiket mindenképpen meg kell oldanunk.
– Az első és legfontosabb feladat a szombaton rajtoló, Baja elleni pároscsata, hiszen itt dől el, hogy a következő szezont is a Piros-csoportban kezdhetjük-e.
– Nagyon csalóka ez a párharc, mert még akkor is meg tudtuk verni a bajaiakat, amikor ősszel igen gyenge formát mutattunk, most legutóbb viszont már idegenben is közel negyven ponttal diadalmaskodtunk ellenük. Ide tartozik, hogy egész évben óriási anyagi problémákkal küzdöttek a bácskaiak, ami, úgy néz ki, meg is pecsételte a sorsukat. Sőt, valószínű, hogy bele is törődtek ebbe és minden bizonnyal már a jövő lépéseit tervezgetik. De ne legyenek illúzióink, hogyha bent tudnak maradni, akkor bent is fognak. Ehhez két győzelmet kell aratniuk ellenük, úgy, hogy mi vagyunk pályaelőnyben. Ezt azért már nehezen tudom elképzelni, de egyértelmű, hogy résen kell lennünk, s az elejétől fogva tudatosítani kell ellenfelünkben, hogy ebből a párharcból ők nem jöhetnek ki győztesen, el kell fogadtatni velük, hogy mi vagyunk a jobbak. Legutóbbi meccsünkön is lehetett látni, hogy tudunk keményen védekezni és tudunk pontosan támadni is. Ha fegyelmezettek leszünk, akkor nem lehet semmi probléma, de egy pillanatig sem kell félvállról vennünk a párharcot. Kötelessége a csapatnak megoldani ezt a feladatot, már csak azért is, mert erre tudunk majd építeni a következő szezontól. Úgy gondolom, az önkritikák ellenére, amivel azért nem fukarkodtam néha, én bíztam a csapatban, bízok benne most is, amire a legjobb példa, hogy nem kezdtünk el kapkodni, nem kezdtünk el játékosokat cserélgetni, hanem dolgoztunk és mentünk az általunk jónak vélt úton. Remélem legalább itt, a végén eredményesek leszünk és nem csak a bennmaradást tudjuk felmutatni, hanem a megszerezhető legjobb pozíciót, a kilencedik helyet.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .