„Észnél kell lennünk, nem szabad félvállról vennünk ezt a meccset sem!”
 
Kiütéses, 150–79-es sikerrel zárta az NB I/B Piros-csoportjában maradásért vívott párharc múlt szombati, első felvonását csapatunk, s szerdán Bajára is egyértelműen a győzelem, s ezáltal a sorozat lezárásának reményében utazunk. A Német Művelődési Központ tornacsarnokában este fél hatkor kezdődő összecsapás kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.
– Miként élte meg a párharc első mérkőzését?
– Végtelenül szomorú vagyok, hogy ilyen állapotban kellett látnom a Baja csapatát. Számomra megdöbbentő, hogy egy ekkora városban, ilyen hagyományokkal rendelkező sportág reprezentánsa kénytelen így szenvedni egy egész szezonon keresztül. Pedig voltak nekünk azért jobb csatáink, hisz már kétszer játszottunk egymás ellen bajnoki döntőt is. A nagyot, melynek tétje az A-csoportba kerülés volt, 2012-ben mi nyertük, a Zöld-csoportosat, nem oly rég, ők, így 2019-ben együtt kezdhettük a szereplést a Pirosban. Az élet tréfája, hogy most egyikünknek búcsúznia kell ettől az osztálytól és ugye, a szombati mérkőzésből kiindulva, nagy valószínűséggel nem mi leszünk azok. Magáról a találkozóról sok mindent nem érdemes mondani, talán csak annyit, hogy a fiúk azért megtisztelték azzal a vendégeket, hogy amennyire lehetett, annyira verték meg őket. Soha ennyi pontot nem dobtunk még bajnoki mérkőzésen, ez klubrekord, amire egyáltalán nem vagyunk most büszkék. Kitartást és sok erőt kívánok Hosszú Pista barátomnak és mindazoknak, akik újjá fogják építeni a Bajai Bácskát. Mert azt egy pillanatig nem gondolom, hogy itt vége szakadna a bajai kosárlabdaéletnek az NB I-ben.
– A fentiek fényében milyen mérkőzésre számít szerdán?
– Két győztes mérkőzésig tart a csata, egy-nullra vezetünk, ezért azt gondolom, hogy ezt a párharcot most le kell zárnunk, mivel azért vannak még feladataink erre a szezonra is, illetve mi is elkezdtük a jövő évi építkezést. Persze azért azt megjegyzem, hogy észnél kell lennünk, nem szabad félvállról vennünk ezt a meccset sem, mert egyrészt így sportszerű, másrészt nehogy valami kellemetlen meglepetés érjen minket. Szombaton padlóra küldtük a Baját, nehogy innen felálljon, aztán kapjunk egy nem várt fülest, oszt’ olyan meglepetten ülünk majd mi is a sarokban, mint annak idején Kovács Kokó, amikor az ismeretlen, lesajnált Chachón gambán verte. Szóval a szokásos energiával, elszántsággal kellett készülnünk, ugyanúgy kell pályára lépnünk, így le tudjuk zárni ezt a párosítást, ezek után pedig megküzdhetünk a kilencedik helyért. Merthogy nyilván ez a terv, ez a minimum, amit egy ilyen hektikus bajnoki szereplés után el kell érnünk, mert a képességeinket egyáltalán nem tükrözi a pillanatnyi helyzetünk a tabellán. Lépésről lépésre haladunk, most Baján kell nyernünk.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Nagykőrösi Sólymok KE

2022. május 11., szerda, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2021/2022)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .