Korábbi játékosunk, Dániel Péter vezetésével készül az új idényre felnőtt együttesünk.
 
Noha harmatos alapszakaszbeli produkcióját egy hibátlan rájátszásbeli meneteléssel valamelyest feledtette, összességében, az előzetes várakozásoktól elmaradva, csupán kilencedikként zárta az NB I/B-s pontvadászat Piros csoportjának 2021/2022-es küzdelemsorozatát a Salgótarjáni KSE felnőtt együttese. A szeptember utolsó hétvégéjén rajtoló új idényre immár több mint két hete megkezdte felkészülését az értékei megtartása mellett a holtszezonban néhány fontos játékoscserét is végrehajtó gárda, melynek munkáját immár a korábbi SKSE-kosaras, a távozó Király Márió helyébe lépő, Dániel Péter irányítja. A vezetőedzőként meglehetősen fiatalnak számító, huszonhét esztendős trénert kértük fel egy „székfoglaló” beszélgetésre.  
– Korod alapján akár még játékosként is erősíthetnéd a csapatot, amelyben korábban hosszú éveken át szerepeltél. Mi az oka, hogy ilyen fiatalon edzőnek álltál?
– A válaszom talán közhelyes lesz, de sajnos sérülés miatt kellett felhagynom a profi sportolói pályafutással: 2016 és 2019 között négy térdműtéten és egy fémeltávolító beavatkozáson estem át, s bár az utolsó operációt követően becsületesen megcsináltam a közel egy évig tartó rehabilitációt, a koronavírus miatt félbemaradt szezon után úgy döntöttem, nem folytatom tovább a játékot. A kosárlabdától azonban nem szerettem és nem is tudtam volna elszakadni, ezért a parkettről az oldalvonal mellé „költöztem”, s 2020 szeptemberében beiratkoztam a Testnevelési Egyetem által indított MSc kosárlabdaszakedző-képzésre, amit idén júniusban sikeresen el is végeztem.
 
DP
 
– Az utánpótlásvonalon szerzett gyakorlatot követően most először irányítasz majd felnőttegyüttest. Milyen érzésekkel vágtál bele a munkába?
– Nagyon szeretem a kihívásokat és miután biztossá vált, hogy én leszek a vezetőedző, hatalmas energiával kezdtem meg az előkészítő munkát, gondolok itt elsősorban a játékoskeret összeállítására, illetve az alapozás, a szezon terveinek kidolgozására. Érdekes lesz, hiszen a jelenlegi felnőttkeretből három játékos is idősebb nálam, én azonban azt gondolom, egy edző szakmai felkészültsége, a munkához való hozzáállása és a kosárlabda iránti alázata fontosabb, mint a kora.
– Mit szeretnél megvalósítani játékban, eredményességben, meglátásod szerint miben kell leginkább előbbre lépni a tavalyinál jobb szerepléshez?
– A nyáron volt időm kielemezni az NB I/B Piros csoportjának tavalyi idényét. Kiderült, hogy a mezőnyből mi értékesítettük a harmadik legkevesebb hárompontost – ráadásul a negyedik legrosszabb hatékonysággal – és meccsenként mi osztottuk ki a harmadik legkevesebb gólpasszt. Azt gondolom, hogy a mai kosárlabdában mindkét fent említett statisztikai mutató kulcsfontossággal bír, ezért megpróbáltunk úgy változtatni a kereten, hogy a játéknak ebben a két szegmensében előre tudjunk lépni. E mellett, reményeim szerint, védekezésben is jócskán tudunk majd fejlődni, s így egy rendkívül agresszív, sokat mozgó, nagyon „kaparó” együttes fog kifutni a parkettre a szeptember végi bajnoki rajton.
– Említetted, hogy tudatosan kerestétek a fenti elképzelésekhez illeszkedő játékosokat. Milyen változások történtek a nyáron a csapatban, kik távoztak és kik csatlakoztak a kerethez?
– A távozók névsora rövid, mindössze Karanfilovszki Valentino és Steve Rosemond szerepel rajta. A hátvédsorba érkezett Geiger Bálint, akinek remekül sikerült a tavalyi éve mind egyénileg, mind csapatszinten, Győrben, míg a hasonló poszton bevethető Vas-Teplán Miklóst a fiatalkontingens megerősítése érdekében igazoltuk át az Óbudai Kaszások csapatától. Mindketten beleillenek abba a rendszerbe, amit képviselni szeretnénk majd az előttünk álló szezonban. Külön öröm számomra és azt gondolom a salgótarjáni kosárlabda kedvelői számára is nagyszerű hír, hogy egy szezon után visszatér hozzánk Ceglédről a horvát irányító, Dominik Herendic. Véleményem szerint őt nem kell különösebben bemutatni senkinek, aki a korábbiakban figyelemmel kísérte az SKSE mérkőzéseit. Már tavaly is több salgótarjáni tehetség kapott helyet a felnőttkeretben, s az ő foglalkoztatásukat az idén még inkább fókuszba helyeztük, így az augusztusi felkészülést elkezdő tizenöt játékos közül hatan is helyi fiatalok. A már tavaly is több-kevesebb lehetőséghez jutó Monye Martin-Monye Jonatán-Kiss Áron trió kiegészült három tinédzserrel, akik tavaly az U16-os bajnokság országos főtábláján, majd később a felsőházi rájátszásban bontogatták a szárnyaikat, név szerint Cserényi Marcellel, Cserényi Martinnal és Balázs Mártonnal. Bízom benne, hogy a jövőben már egy megszokott tendencia lesz, hogy egyre több saját nevelésű kosárlabdázó kap szerepet felnőtt csapatunkban.
 
DH 
– Mennyire tekinthető véglegesnek a jelenlegi keret?
– A keret végleges, a fiatalokon és az új igazolásokon kívül továbbra is a csapatunkat erősíti Molnár Marcell, Dragasevics Veljko, Nshimba Joel, Hargitai Krisztián, Takács András és Kuttor Gergő is.
– Két hete dolgoztok együtt, milyenek az első benyomásaid a srácokról? Hogyan értékeled az eddig elvégzett munkát?
– Az első benyomások teljes mértékben pozitívak, mind egyénileg, mind csapatszinten elégedett vagyok a hozzáállással, az elvégzett munkával. Az első két hétben minden a tervek szerint haladt, a srácok tényleg valamennyi edzést maximális odaadással és nagyon jó energiával teljesítették. A felkészülés harmadik hetébe fordulva pedig lassan megkezdjük a finomhangolásokat és az edzőmeccsek sorozatát is.
– Miként alakul a csapat programja a szeptember végi bajnoki rajtig?
– Már számos edzőmérkőzést sikerült lekötnünk, azonban a program még nem tekinthető teljesnek. A Honvéd U18 elleni, múlt pénteki ráhangoló találkozót követően most csütörtökön a Pénzügyőr csapatához látogatunk, majd szeptember 2-án, pénteken 17 órától hazai pályán játszunk a Tiszaújváros ellen. Szintén biztosnak tűnik, hogy szeptember 7-én Miskolcra, 13-án pedig Dunaharasztiba látogatunk, majd 16-17-én Tiszaújvárosban veszünk részt egy négycsapatos felkészülési tornán, ahol ellenfeleink a házigazdák mellett a Miskolc és a DEAC U23 együttesei lesznek. A következő hét végén pedig már bajnoki mérkőzés vár ránk, hazai pályán a debreceni fiatalokat látjuk majd vendégül. 

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .