A mieink pénteken máris visszavághatnak a debreceni fiataloknak.
 
Múlt hét végén Tiszaújvárosban, a hagyományos Phoenix Kupán zárta felkészülési mérkőzéseinek sorát együttesünk. Első találkozójukon Dragasevicsék az NB I/B Zöld-csoportjában vitézkedő MEAFC alakulatával csaptak össze, s 22–4-es villámkezdésükre alapozva, végül fölényes, 86–67-es sikerrel biztosították helyüket a másnapi döntőben. A fináléban a Piros-csoportba idén feljutott DEAC U23 csapata várt a Dániel-legénységre, melynek ezúttal finoman szólva sem sikerült jó rajtot vennie. Az agilis debreceni fiatalok a nyitó negyed végén már tizennégy ponttal is elléptek, a félidő hajrájára viszont Takácsék is alaposan összekapták magukat, s – többek között egy 23–2-es záró futásnak köszönhetően – a nagyszünetben 45–35-re már ők vezettek. A fordulás után eleinte állandósulni látszott a táv felére kialakult különbség a felek között, ám a harmadik felvonás második felében a remeklő Kenéz vezette hajdúsági gárda hosszú hajrát nyitott, s a tarjáni részről rengeteg hibával tarkított végjátékban fordítani tudott, végeredményben pedig 85–80-ra győzött. Noha az nem állítható, hogy félvállról vették volna az összecsapást, az mindenképpen érezhető volt, hogy a mieink azért nem játszották ki bajnoki riválisukkal szemben minden kártyájukat, ám a látottak alapján megállapítható, hogy a Mandics-csapat a pénteki idénynyitón sem lesz együttesünk számára könnyű falat.
 
Elődöntő
Miskolci EAFC – Salgótarjáni KSE 67–86 (11–26, 19–17, 17–26, 20–17)
Tiszaújváros, vezette: Sörlei, Gergely, Domán. Miskolc: Kozák M. 5, Tóth B. 5/3, Csák 3/3, Ragályi 1, Lippai 7. Csere: Pintér 8/3, Szögi 13/9, Gerőcs 22/9, Kozák B. 3, Cseh, Nyíri. Edző: Váczi Péter. Salgótarján: Herendic 16/6, Vas-Teplán 8/6, Dragasevics 17/12, Hargitai 12/6, Takács A. 13. Csere: Molnár M. 8, Nshimba 6, Monye M. 2, Kuttor 2, Cserényi Martin 2. Edző: Dániel Péter.
 
Döntő
Salgótarjáni KSE – Debreceni EAC U23 80–85 (13–27, 32–8, 15–24, 20–26)
Tiszaújváros, vezette: Sörlei, Domán, Marton. Salgótarján: Molnár M. 8/3, Vas-Teplán 3/3, Monye M., Nshimba 8, Takács A. 19/9. Csere: Herendic 10, Dragasevics 19/15, Hargitai 9/6, Kuttor 4, Cserényi Martin, Monye J. Edző: Dániel Péter. Debrecen: Kenéz 39/6, Neuwirth 23/12, Balázsi 13, Hegedűs B. 2, Fábián 8. Csere: Várszegi, Czermann, Kiss K., Hibján. Edző: Andjelko Mandics.
 
A Phoenix Kupa végeredménye: 1. Debreceni EAC U23, 2. Salgótarjáni KSE, 3. Miskolci EAFC, 4. Tiszaújvárosi Phoenix KK.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Phoenix-Megyeri Tigrisek Fót

2022. december 8., csütörtök, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2022/2023)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .