Szoros meccsen, fájó hazai vereséggel kezdte az új szezont együttesünk.
 
Bár újoncgárdát látott vendégül az idénynyitón az előző évinél lényegesen jobb bajnoki szereplésben reménykedő tarjáni gárda, a vezetőedzőként hivatalos mérkőzésen ezalkalommal debütáló Dániel Péter legénysége egyáltalán nem számíthatott könnyű összecsapásra. Hogy mást ne mondjunk, egyetlen előszezonbeli vereségüket épp a debreceni fiatalok mérték a piros-feketékre, akik mindazonáltal az egy héttel korábbi, balul sikerült főpróba tapasztalataival felvértezve, és a sérülésből visszatérő Geigerrel kiegészülve, egyértelműen győzelemre készültek péntek este.
Nem is kezdte rosszul a találkozót a meglehetősen formabontó, világoskék-rózsaszín szerelésben pályára lépő SKSE, Takács közeli nyitókosarát ugyanis kisvártatva Hargitai és Dragasevics egy-egy szép triplája és a visszatérő Herendic bravúros, kettő plusz egyes akciója követte. Sajnálatos módon azonban a tarjániak védekezésben már korántsem voltak hasonlóan hatékonyak, így Neuwirth és Kenéz gyakorlatilag minden találatra azonnal válaszolni tudtak. A nyitó negyed második felére ráadásul támadásban is kezdett megállni a mieink tudománya, amit kihasználva az ekkortájt főként a langaléta Fábián centergóljaival lépegető cívis gárda a játékrészt egy 9–2-es etappal és 18–13-as vezetéssel zárta. A rövid pihenőt követően nem sokkal pedig immár nyolc pontra hízott a DEAC előnye, amikor végre-valahára a Dániel-alakulat is újra megérkezett a meccsbe. A hazai feltámadás egyik kulcsfigurája a remekül beszálló Monye Martin volt, aki hat ponttal segítette a félidő hajrájára fordítást eredményező, 13–4-es SKSE-rohamot. Ámde a legvégén még egyszer fordult a kocka, s a remelkő Gáspár sorozatos kosarainak köszönhetően végül 34–35-ös állásnál vonulhatott az öltözőbe a két gárda.
A harmadik felvonást viszont kimondottan reménykeltően kezdték a tarjániak, akik az első bő öt percben csupán két kosarat engedélyeztek riválisuknak, s feljavuló védekezésüknek, valamint a közelről és távolról egyaránt eredményes Takács találatainak hála, a negyed derekára máris az addigi legnagyobb különbségű, 45–39-es vezetésüket mutatta az eredményjelző tábla. Csakhogy, miként a korábbiakban, a felfelé ívelő szakaszt hazai oldalon ezúttal is egy immár menetrendszerűnek mondható hullámvölgy követte, amit kihasználva a gyors egymásutánban két triplát értékesítő Neuwirth a folytatásban csapata hátrányát gyakorlatilag pillantok alatt eltüntette. Sőt, az utolsó rövid pihenőre az SKSE immár ismét szívósan küzdő ellenfele hátát bámulhatta, s jó időbe beletelt, míg Takács, újabb hármasával, csapatát ismét minimális előnyhöz juttatta (62–61). Eme kései fordulat azonban egyáltalán nem bizonyult tartósnak, olyannyira, hogy a Mandics-tanítványok, Neuwirth újabb hajszálpontos távoli dobásával, Kenéz két egymást követő kettő plusz egyes játékával és Hőgye kulcsfontosságú villanásával, az utolsó perc kezdetén már biztos győztesnek látszottak (66–73). S bár úgy tűnt, Geigerék a hátralévő nyúlfarknyi időben még megragadhatják a veszett fejsze nyelét, Fortuna és a játékvezetői hármas a legvégén nem fogadták kegyeikbe Dániel Péter együttesét.
 
NB I/B, Piros-csoport, 1. forduló
Salgótarjáni KSE – Debreceni EAC U23 72–74 (13–18, 21–17, 19–19, 19–20)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 150 néző, vezette: Balog Gy., Hervay, Sentényi.
Salgótarján: HERENDIC 19/3, Vas-Teplán, Dragasevics 10/3, Hargitai 3/3, TAKÁCS A. 18/6. Csere: Nshimba 6, Molnár M. 7, Monye M. 6, Geiger 3/3, Kuttor. Edző: Dániel Péter.
Debrecen: KENÉZ 20/3, NEUWIRTH 23/15, Balázsi 4, GÁSPÁR M. 11/3, Fábián 12. Csere: Hőgye 3/3, Hegedűs B., Várszegi, Kiss K. 1. Edző: Andjelko Mandics.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–7, 8. perc: 13–18, 13. perc: 22–23, 18. perc: 29–30, 23. perc: 40–35, 28. perc: 47–49, 35. perc: 62–61, 38. perc: 63–67.
Kipontozódott: Herendic (39.).
 
Dániel Péter: – Azt gondolom, kicsit elaltattuk magunkat a felkészülés során azzal, hogy szinte csak Zöld csoportos csapatokkal játszottunk edzőmeccseket. Ez most sajnos így jött össze, le kell vonnunk a tanulságokat és az elkövetkezendőkben másként kell összeállítanunk a menetrendet. Első bajnoki találkozónkon máris kaptunk némi ízelítőt abból, hogy azért jócskán van különbség a két csoport között, itt jóval nagyobb az intenzitás, gyorsabb a játék és sokkal agresszívabbak a játékosok. Mindezeknek betudhatóan nagyon gyengén, mindössze harmincöt százalékkal dobtunk mezőnyből, ilyen mutatóval pedig sehol, semmilyen védekezéssel nem fogunk tudni nyerni a későbbiekben sem. A jobb eredményekhez ezt mihamarabb orvosolnunk kell!
Andjelko Mandics: – Gratulálok ellenfelünknek és saját együttesemnek is, jó mérkőzés volt, mindkét csapat nagyot küzdött. Talán mi egy picivel kevesebbet hibáztunk, és igazság szerint egyes időszakokban szerencsénk is volt. A srácok maximálisan odatették magukat, büszke vagyok rájuk, a salgótarjániaknak pedig a további találkozóikra sok sikert kívánok!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .