Elsősorban dobóteljesítményün-kön kell javítaniuk a bajnokesélyes elleni bravúrhoz.
Az NB I/B-s pontvadászat Piros csoportjának legutóbbi fordulójában megszerezte szezonbeli első győzelmét Dániel Péter alakulata, amely a hét végi negyedik játéknapon a bajnokaspiráns NKA Pécs (2., 3-0) gárdáját fogadja. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban szombaton este hat órakor kezdődő összecsapás kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.
– Két vesztes találkozó után múlt szombaton végre két ponttal gazdagodott együttesünk. Milyen érzésekkel tekint vissza az Óbudai Kaszások salgótarjáni vendégjátékára?
– Ha nem is túl könnyen, de csak kiszenvedtük első bajnoki győzelmünket egy olyan csapat ellen, ahol ugyan vannak jó játékosok, de azért közel sem olyan a keretük, mint a miénk. Alapvetően végig kezünkben tartottuk a meccset, mi irányítottuk annak menetét, egy pillanatig sem éreztem, hogy gond lehet. De, ahogy Arkagyij Rajkin mondta néhány grimasz és csettintés kíséretében: ez még nem az igazi. Kétségtelen, hogy nagyon sokat fejlődtünk, minden játékosunk szintet lépett a saját teljesítményében, tehát mondhatom, hogy a Dániel Peti által megálmodott új style működőképes. Azonban, annak ellenére, hogy tényleg mind szakmailag, mind emberileg egy nagyon jó társaság verbuválódott össze, eléggé nagy hiányérzetem van. Nincs meg az a kohézió, nincs meg az az egymásra kacsintás, és főleg nem látom, hogy élveznénk a játékot. Lehet mondani, hogy a profizmus, meg ez valahol munka, meg kutya kötelesség teljesíteni, de valójában ez mégis csak egy játék. Ezeknek a fiúknak gyerekkorukban ez lett a hobbijuk, utána meg az életük. Én azt gondolom, hogy attól szerencsésebb ember nincs is, mint akinek a hobbija lesz a hivatása, a munkája. És a hobbit nyilván nem pejoratív értelemben gondolom, hanem ezáltal úgy kell tudni szórakoztatni és nyerni, sikert elérni, hogy közben fülig ér a szánk és vigyorgunk azon, hogy szívatjuk meg az ellenfelet. Mi annak idején pont ilyenekről poénkodtuk a meccsek után Fekete Lacinál. Láttad? Fölmutattam, elszállt, még arra is volt ideje, hogy három villanykörtét kicsavarjon, én meg befejeltem. Tudom, más világ van, egy csomó szarság került előtérbe és sok olyan dolgot elfelejtettünk, ami emberi, kedves, szívet melengető. Tehát a következő összecsapásunknak sem csak egy meccsnek kell lennie, hanem egy jó kis bulinak, ahol ugyan megszakadunk, de a végén olyan jó lesz pacsizni, ha kifújtuk az orrukat. Ennek az érzésnek pedig meg kell jönnie, mert a munka, a komoly felkészülés napról-napra megvan és ez adja meg a biztos alapot.
– Már korábban említette, hogy a bajnokaspiráns NKA Pécs elleni összecsapásra sem ígérkezik zökkenőmentesnek a felkészülés. Hogyan alakult a heti munka és milyen mérkőzésre számít szombat este?
– Már engem fáraszt, hogy állandóan perlekedjek, de csak jelzem, hogy egy igen nehéz és fontos hazai mérkőzés előtt szerdán, csütörtökön és pénteken sem tudunk bemenni a saját termünkbe. Értem én, hogy kell a bevétel, meg csak ez az egy rendezvényekre is alkalmas terem van, meg most tényleg nagyon nehéz, és kifejezetten hálásak vagyunk, hogy egyáltalán nyitva van még és működik a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, van világítás, van fűtés. Szörnyű egyébként 2022-ben kimondani ezt, de sok idióta megtett mindent önös érdekből azért, hogy ez így legyen. Ennek ellenére azért javaslom, hogy a későbbiekben ne egy Exceltáblázatból döntsünk a programokról, főleg akkor, ha a döntéshozó esetleg sok tornaóráról hiányzott, hanem előre beszéljük meg, keressük meg a legkevésbé fájdalmas megoldást, a legjobb lehetőségeket. Szóval a héten is Szécsénybe utazgattunk edzeni, úgyhogy köszönjük a lehetőséget és a nem túl ideális helyzet ellenére azért fölkészültnek érzem a társaságot egy ilyen jó csapattal szemben is. Már tavaly is kifejezetten markánsnak tűnt a Rátgéber Akadémia felnőtt együttese, de most talán még egy fokkal nehezebb falatnak ígérkeznek a pécsiek. Viszont az is igaz, hogy az elmúlt három bajnoki mérkőzésünkön mi átlag alatt teljesítettünk, s ha elérjük az átlagot, gondolok itt elsősorban a dobóteljesítményre, vagy esetleg picit jobbak is tudunk lenni annál, akkor fogunk tudni nyerni. Amennyiben azonban megint bizonytalanok, dekoncentráltak leszünk, akkor a végén nem mi fogunk örülni. Kétségtelen, hogy a támadásunkon kell javítani, a védekezés meg akarat kérdése. De remélhetőleg hétről-hétre jobbak vagyunk és ez látszani fog most szombaton is.