A fő bajnokesélyes otthonában csak legjobbunkat nyújtva lehetünk partiban.
 
A masszív középcsapatnak számító Nagykőrösi Sólymok közel ötvenpontos kiütésével sikerült feledtetnie az NB I/B-s pontvadászat legutóbbi játéknapján a pár nappal korábbi, Cegléd elleni kínos hazai kupakudarcát együttesünknek, így Dániel Péter legénységének, a szezon során először, ötven százalékra javult a bajnoki mérlege. A folytatásban ugyanakkor a lehető legnehezebb feladat vár a gárdára, hiszen a Piros-csoport hétközi, hetedik fordulójában a mieink az előző idényben még az élvonalban szereplő, s a vágyott azonnali visszajutás felé hétmérföldes léptekkel haladó Pécsi VSK-Veolia (1., 6-0) vendégeként lépnek pályára. A PVSK NKA Csarnokban csütörtökön este hat órakor kezdődő összecsapás esélyesei természetesen az eddigi hat találkozójukat átlagosan közel harminchat (!) pontos különbségű sikerekkel abszolváló mecsekiek, csapatunk célja ezúttal elsősorban a tisztes helytállás és egy viszonylag szoros(abb) eredmény elérése lehet.
Dániel Péter vezetőedző: – A bajnoki cím egyik legfőbb várományosához utazunk csütörtökön. A PVSK-nál az A-csoportos búcsút követően a nyáron mindent megtettek annak érdekében, hogy olyan keretet alakítsanak ki, amely képes lehet a gárdát azonnal visszajuttatni az élvonalba. Így azután ellenfelünk minden poszton legalább két komoly első osztályú, sőt helyenként válogatott tapasztalattal rendelkezdő játékost tudhat a soraiban, s a Juhos Levente, Horti Bálint, Tóth Norbert, Halász Ákos és Bíró Olivér fémjelezte meglehetősen erős magyar magot Chase Harler személyében egy jó képességű amerikai bedobóval szilárdították meg. Azt gondolom, vannak olyan elemek, amelyekben mindenképpen jobbnak kell majd lennünk ahhoz, hogy megnehezítsük az eddigi akadályokon roppant magabiztosan túllépő rivális dolgát. Amennyiben mind támadásban, mind védekezésben a múlt szombati arcunkat tudjuk mutatni, akkor játszhatunk egy nyílt meccset Pécsett.

Következő mérkőzés

Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks

Salgótarjáni KSE

2024. december 4., szerda, 18.00 óra (Hepp Kupa)

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .