Abszolút méltó ellenfele volt csapatunk a listavezető PVSK együttesének.
A tisztes helytállás reményében utazott a mezőny immár egyetlen veretlen csapatának otthonába a Salgótarjáni KSE együttese, ám a csütörtök esti összecsapás első perceiben úgy tűnt Dániel Péter alakulatának is az egyértelműen az élvonalba jutást megcélzó, s a nyáron ennek megfelelő erősségű és mélységű játékoskeretet összeverbuváló PVSK korábbi „áldozatainak” sorsa lesz az osztályrésze. Az ellenfeleiket az első hat fordulóban átlagosan közel harminchat pontos okításban részesítő pécsiek ugyanis az amerikai Harler kinti-, valamint a magassági fölényét a palánk alatt rendre könnyed kosarakra váltó Horti-Juhos centerpáros benti találataival villámgyorsan 11–2-re elléptek, s bár a folytatásban azért a mieink is kezdték levetkezni kezdeti megilletődöttségüket, a nyitó negyed hajrájában a házigazdák már tizennyolc egységgel is vezettek (30–12). A folytatásban viszont a támadásban jócskán-, s védekezésben szintén valamelyest feljavuló piros-feketéknek sikerült teljesen kiegyenlítetté tenniük a meccset, s Dragasevics, valamint Molnár Marcell vezérletével, korábbi hátrányuk csaknem felét ledolgozva, a félidőre 53–43-ra közelítették meg ellenfelüket.
A fordulást követően egyszer-egyszer már tíz alá is bekukkantó piros-feketék a harmadik negyedben sem hagyták végzetesen leszakítani magukat, s ha időközönként nőtt is a különbség (a 28. percben például a maximumot jelentő huszonegy pontra), a remekül játszó Herendic és társai újra és újra a magasba emelték lehanyatlani látszó zászlajukat. Az utolsó kisszünetet például egy, Dragasevics és Molnár Marcell tripláira, valamint Monye Martin és Geiger szemfüles labdaszerzésre épített, 13–4-es tarjáni roham foglalta keretbe, amivel az SKSE együttese a feleket elválasztó távolságot a finishez közeledve ismét egyszámjegyűre csökkentette. Sőt, a mieinknek 86–77 után többször megvolt a lehetőségük arra is, hogy még nagyobb nyomást helyezzenek a hasonlóan komoly ellenállással idén még nem nagyon találkozó riválisra, ám vendégoldalon mindig a legrosszabbkor csúszott be egy-egy bosszantó, ki nem kényszerített hiba. Ezeket pedig az extra napot kifogó Harler a hajrában rendre meg is büntette, így a listavezető győzelmét igazán komoly veszély végső soron nem fenyegette. A Dániel-legénységének mindazonáltal összességében sem a mutatott játéka, sem pedig az elért eredmény miatt nem kell szégyenkeznie, s hasonló produkcióval a Cegléd elleni vasárnapi találkozón jó eséllyel pályázhat majd a sikerre.
NB I/B, Piros-csoport, 7. forduló
Pécsi VSK-Veolia – Salgótarjáni KSE 100–83 (30–16, 23–27, 28–24, 19–16)
Pécs, Szamosi Nándor Sportcsarnok, 300 néző, vezette: Vida, Gaál I., Nagy B.
PVSK: HALÁSZ 8, Molnár Mátyás 7/3, HARLER 36/15, Juhos 11, HORTI 16. Csere: Bíró O. 13/6, Tóth N. 4, Antóni 3/3, Bíró L. 2, Németh A. Edző: Juhász Olivér.
Salgótarján: HERENDIC 19/3, Vas-Teplán 3/3, DRAGASEVICS 17/6, Hargitai 12/6, Takács A. 4. Csere: Molnár Marcell 12/3, Nshimba 7/3, Monye M. 4, Kuttor 2, Geiger 3/3. Edző: Dániel Péter.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 11–2, 6. perc: 18–12, 12. perc: 35–18, 18. perc: 46–36, 22. perc: 57–49, 27. perc: 72–55, 32. perc: 81–67, 36. perc: 86–77.
Juhász Olivér: – Nagyon örülök, hogy a hetedik bajnoki mérkőzésünkön is sikerült győznünk. A támadójátékunk ma is jól működött, hiszen újra szereztünk száz pontot, a védekezésünket viszont próbára tették a salgótarjániak a sok kinti kísérletükkel, okozott némi nehézséget, hogy a vendégek hét hárompontosdobó játékosára odaérjünk. Meg tudtuk nyerni a mérkőzést koncentráltabb periódusokkal, gratulálok a salgótarjáni csapatnak!
Dániel Péter: – Azt gondolom, hogy ha egy kicsit határozottabban és magabiztosabban kezdjük az első negyedet, akkor még szorosabb meccset tudtunk volna játszani a PVSK csapatával. Megmutattuk, hogy akaratban, támadásban és küzdeni tudásban fel tudjuk venni a harcot a legjobb csapatokkal szemben is, ám az ilyen meccseken nagyon alacsonyan van a hibahatár. Összességében azonban büszke vagyok a csapatomra, hiszen helyt tudtunk állni a bajnokság egyik fő esélyesével szemben. A következő két-három napban kipihenjük magunkat és a lehető legjobban felkészülünk a számunkra nagyon fontos Cegléd elleni hazai találkozóra.