Máris visszavághat együttesünk a ceglédieknek, a csúfos kupavereségért.
 
A Nagykőrös elleni fölényes diadalát követően a hét közben a listavezető PVSK otthonában is dicséretesen helyt álló együttesünk az NB I/B-s pontvadászat Piros-csoportjának nyolcadik fordulójában, vasárnap este hat órától, a Ceglédi KE (12., 2-5) csapatát látja vendégül. Mint ismeretes néhány napja, a Hepp Kupa keretében, már összecsapott egymással hasonló felállásban a két gárda, s az a mérkőzés bizony finoman szólva sem sikerült túl fényesen a mieink számára. A 89–64-es vendéggyőzelemmel zárult találkozót követően Dániel Tamás emlékezetes kirohanást intézett a játékosok irányába, s bár az azóta lejátszott két meccsén jócskán javult a csapat teljesítménye és hozzáállása, mint az az alábbi villáminterjúból is kitűnik, klubmenedzserünk szerint a csúfos kupakudarcra igazán hatásos gyógyírt csak a bajnokságban eddig azért korántsem brillírozó Siska-legénység elleni reváns adhatna.
– Úgy tűnik a kupameccs utáni „dorgálása” hatott, hiszen az utóbbi két meccsen komoly formajavulást produkáltak fiúk…
– Minden bizonnyal én nagyon hiszékeny ember vagyok, mert pillanatnyilag úgy látom, hogy a múlt hét szerdai sokkot követően talán minden játékosunk magába szállt egy kicsit. De lehet, hogy ezt csak én gondolom így, ami viszont tény, hogy alaposan elintéztük a Nagykőröst, kifejezetten meggyőző, látványos, közönségszórakoztató negyven perc alatt és ugyanígy nem bírt velünk a toronymagas bajnokesélyes PVSK sem, legalábbis nem tudta hozni azt a meggyőző fölényt, amit minden eddigi találkozóján mutatott. Volt tartása a társaságnak, nagyobb hátrányból is föl tudott állni, így egy pillanatig sem dőlhetett hátra a házigazda. Azt gondolom, kevesen lesznek, akik otthonukban így tudnak tapadni pécsiekre, mint mi, ráadásul említsük meg, hogy az idegenlégiósuk kifejezetten extra teljesítménye is kellett ahhoz, hogy győzni tudjanak. Amit leginkább problémának látok, hogy viszonylag súlytalanok vagyunk a palánk alatt, ezért a kisembereknek kell a hátukon vinni a csapatot. Remélem az elkövetkezendő hetek továbbra is következetes munkája majd segít ebben, de más megoldáson is törjük a fejünket.
– Meglehetősen pikáns párosítással folytatódik számunkra a pontvadászat. Milyen mérkőzésre számít vasárnap?
– Azt gondolom eljött az igazság pillanata, most meg lehet mutatni, hogy a megalázó kupavereség csak egy kisiklás, egy pillanatnyi rossz forma, egy szerencsétlen véletlen volt. A fiúknak is elmondtam, hogy elvárom tőlük egyrészt a Pécs elleni helytállást, ami megvolt, és azt, hogy a Ceglédet ugyanolyan magabiztosan és kompromisszumot nem ismerő játékkal verjük meg a bajnokin, mint tettük azt a Nagykőrös ellen. Nyilván nehéz helyzetünk lesz, mert sikerült felébreszteni az étvágyukat, hisz' könnyűszerrel vertek minket másfél héttel ezelőtt, ráadásul hazai pályán. De ezzel a hendikeppel is számolva és minden rossz előjel ellenére, ha törik, ha szakad, nyernünk kell. Nem gondolom, hogy fáradtak lennénk a csütörtöki idegenbeli mérkőzés miatt, volt idő regenerálódni, volt idő összerakni magunkat, úgyhogy kutya kötelességünk helytállni és győzni vasárnap.

Következő mérkőzés

Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks

Salgótarjáni KSE

2024. december 4., szerda, 18.00 óra (Hepp Kupa)

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .