Küzdelmes mérkőzésen vettek revánsot a mieink a ceglédi csapaton.
 
Becsületbeli kötelességének készült eleget tenni vasárnap este az SKSE együttese, hiszen Dániel Péter legénységét másfél héttel korábban saját közönsége előtt agyabugyálta el megszégyenítő módon, s búcsúztatta el a Hepp Kupa idei küzdelmeitől az ezúttal bajnoki mérkőzés keretében Salgótarjánba látogató Ceglédi KE. A mieink, támadásban legalábbis, ennek megfelelően is kezdtek, ugyanakkor a feldobás után a vendégek sem késlekedtek jelezni, hogy ők pedig nyilvánvalóan a hazai részről revánsért kiáltó „huszárcsínyük” megismétlésének szándékával érkeztek. Az első percek dobópárbajából, melyben leginkább Takács és Dragasevics, illetve Tóth és Kalassai villogott, végül a látogatók jöttek ki valamivel jobban: Siska János tanítványai négypontos előnyt is birtokoltak a nyitó negyed hajrájában. A kisszünet előtt azonban két csereemberük, a kispadról, mint általában, most is extra lendülettel és fontos kosarakkal beszálló Molnár Marcell, valamint a remek triplával beköszönő Geiger révén a piros-feketék is újra elkapták a fonalat, s kisemberei vezérletével a második felvonás közepére 28–24-re alakította a találkozó állását a tarjáni alakulat. S bár a ceglédiek a játékrész derekán egy tiszavirág-életű fordítást még bemutattak, a félidő utolsó öt percét egy 14–7-es futással abszolválva, Takácsék a nagyszünetre végül 44–38-as vezetéssel vonulhattak.
A térfélcserét követően eleinte váltott kosárszerzéssel lépegettek a felek, 48–42 után azonban Takács és Dragasevics gyors egymásutánban beszórt tripláival, pillatantok alatt megkétszerezte a két csapatot elválasztó távolságot az SKSE. A „kupaformájuktól” ezúttal messze járó látogatókat a folytatásban az övéi közül ezúttal magasan kiemelkedő Tóth Bence próbálta visszarángatni a meccsbe, s az előkészítésben és a befejezésben is jeleskedő irányítója vezetésével a ceglédi alakulatnak, némi játékvezetői segítséget is igénybe véve, a harmadik periódust végül sikerült döntetlenre mentenie. A 60–54-ről induló záró tíz perc elején azután ismét a Molnár-Geiger páros vette vállaira a tarjániakat, akik 9–3-as nyitányuk eredményeként a hajrához közeledve ismét megnyugtatóbb, tizenkét pontos előnyhöz jutottak. Bár a Geiger kiállítása körüli hercehurcát kihasználva a vendégek, Tóth és Csaba kosaraival, egy komolyabb felzárkózási kísérletet azért még tettek, a végjátékba fordulva Vas-Teplán és Dragasevics trojkái immár minden fontos kérdést eldöntöttek. A piros-feketék az inkább küzdelmes, mintsem színvonalas mérkőzésen végül tíz ponttal diadalmaskodtak, s megérdemelt sikerrel vágtak vissza fájó kupakudarcért riválisuknak.
 
NB I/B, Piros-csoport, férfiak, 8. forduló
Salgótarjáni KSE – Ceglédi KE 84–74 (23–22, 21–16, 16–16, 24–20)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 150 néző, vezette: Vida, Nepp, Bagi.
Salgótarján: Herendic 9, Vas-Teplán 7/3, DRAGASEVICS 15/9, Hargitai, TAKÁCS A. 14/6. Csere: MOLNÁR M. 20, Nshimba 5, Monye M. 2, GEIGER 10/3, Kuttor 2. Edző: Dániel Péter.
Cegléd: TÓTH B. 21/6, CSABA 14, Kalassai 9/3, Lógár 1, Karavdic 8. Csere: Kovács B. 8, Tóth Z. 6/3, Horváth K. 7/3, Berkics, Fodor M. Edző: Siska János.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–8, 8. perc: 16–18, 14. perc: 28–24, 18. perc: 36–32, 24. perc: 48–42, 28. perc: 58–50, 34. perc: 69–59, 38. perc: 81–71.
Kipontozódott: Csaba (40.). Kiállítva: Geiger (36.).
 
Dániel Péter: – Gratulálok a csapatomnak, egy nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk. Azt gondolom, hogy a támadójátékunkon két dolog látszott. Egyrészt egy picit görcsösek voltunk, ami leginkább arra vezethető vissza, hogy a másfél héttel ezelőtti kupatalálkozó miatt kicsit nagyobb nyomást helyeztünk a saját vállunkra, mint ami indokolt lett volna. Másrészt a lábakban benne maradtak a csütörtöki, pécsi meccs és a nyolcórás buszút fáradalmai. Ennek ellenére megmutattuk, hogy nem csak száz pontot szerezve, jó dobóteljesítménnyel tudunk győzni, hanem a fizikális, küzdősebb csatákat is meg tudjuk nyerni. Erre nagyon büszke vagyok. A Vasas elleni mérkőzésünk halasztása miatt most lesz egy nagyobb pihenőnk, legközelebb két hét múlva, szintén idehaza, a Veszprém ellen lépünk pályára.
Siska János: – Gratulálok a Salgótarján csapatának! Mi sajnos nem tudtuk megismételni a múlt heti Hepp Kupa mérkőzésen nyújtott teljesítményünket. Azt gondolom változásokra van szükség a csapatban, mert hozzáállásbeli problémákat látok. Sok sikert kívánok ellenfelünknek a továbbiakban!

Következő mérkőzés

Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks

Salgótarjáni KSE

2024. december 4., szerda, 18.00 óra (Hepp Kupa)

Salgótarjáni KSE (2024/2025)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .