Nem lesz könnyű dolgunk a mezőny „legigazibb” csapata ellen.
 
Sokáig emlékezetes összecsapást vívtak az NB I/B-s pontvadászat legutóbbi fordulójában Dániel Péter tanítványai és csupán nüánszokon múlott, hogy együttesünknek nem sikerült az előző évi döntős, s idén is a mezőny első felét megcélzó jászberényi gárdát saját közönsége előtt megfricskázni. A mieink, a kimagasló egyéni produkciót bemutató, 48 pontját szinte hibátlan dobóteljesítménnyel összehozó Dragasevics Veljko vezetésével három negyeden keresztül egyértelműen uralták a múlt szombati meccset, aminek eredményeként a 31. percében már kerek húsz pont választotta el egymástól a két együttest (61–81). Csakhogy a siker kapujában csapatunk látványosan megtorpant, s hagyta feltápászkodni a padlóról a házigazdákat, akik a végjátékban egalizáltak. Miután az első ráadás szintén döntetlennel zárult, újabb öt percig birkóztak egymással a felek, s a gigászi csata végén – egy, a játékvezetők megítélése szerint a dudaszó előtt, ám a videofelvételek tanúsága alapján inkább azt követően esett találatnak köszönhetően – a jászberényiek örülhettek. Játékosaink nagyot küzdöttek, s a találkozó jelentős részében kimondottan jól is kosárlabdáztak, ezért érthető módon roppant csalódottan vették tudomásul a vereséget, a szoros menetrend azonban nem sok időt hagyott arra, hogy a történteken merengjenek. Máris itt van ugyanis az újabb feladat: kedden este 18.15 órás kezdéssel a tabella harmadik helyén álló Vasas Akadémia otthonául szolgáló Sport11 Sportközpontban folytatódik a túrasorozat.
Dániel Péter vezetőedző: – Naphosszat lehetne és természetesen fogjuk is elemezni a szombati találkozót, azonban nem most, hiszen a hét elején, rendhagyó időpontban, kedden este látogatunk a bombaformában lévő Vasashoz. Nagyon fontos, hogy semmilyen szinten nem foglalkozhatunk már a jászberényi meccsel, sem a jó, sem a rossz dolgokkal, hiszen embert próbáló feladat előtt állunk. Azt gondolom, fizikálisan vagyunk olyan állapotban, hogy ne érződjön rajtunk a testi fáradtság és több olyan játékosunk is van, akik sokszor bizonyították már idén is és karrierjük korábbi szakaszában is, hogy nem csak a kosárlabdához szükséges fizikumuk van meg, hanem az ilyen nehézségek kiheveréséhez szükséges mentális erejük is méltó egy igazi profi, győztes sportemberhez. A Vasas a csoport talán „legigazibb” csapata, a piros-kékek úgy állnak jelenleg dobogós helyen, hogy egyetlen játékosuk sem átlagol 12 pont felett. A gárda magja évek óta együtt játszik, s ez több mindenen, így a pontok elosztásán, a szinte tökéletesen működő csapatvédekezésen és az évek alatt nagyon jól felépített szakmai koncepción is meglátszik. A kulcs éppen ezért az lesz, hogy mennyire tudjuk majd megbontani a védekezésünkkel ezt az egységet, illetve mennyire tudjuk a mi támadójátékunkat rájuk erőltetni, a saját tempókban játszani. Amit a hárommeccses idegenbeli túra előtt mondtam, most is tartom: sehova nem megyünk feltett kézzel!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .