A legfontosabb, hogy az egész meccsen saját játékunkat tudjuk játszani.
 
A Jászberényben és a Vasas Akadémia otthonában elszenvedett vereségeket követően múlt vasárnap a BKG-Príma Akadémia vendégeként is alulmaradt csapatunk, így a mieink 5-7-es mérleggel várják a hasonló mutatóval álló Phoenix-Megyeri Tigrisek Fót elleni hétközi találkozót. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban rendhagyó időpontban, csütörtökön este hat órakor kezdődő összecsapás kapcsán Dániel Péter vezetőedzőjével beszélgettünk.
– Három idegenbeli fellépés, három különböző „karakterű” mérkőzés, de a végeredmény minden esetben ugyanaz: vereség. A vasárnapi, BKG elleni meccsre mintha egy kicsit az önbizalom is megcsappant volna...
– Néhány hete, amikor a Veszprém elleni meccs előtt arról beszélgettünk, hogy milyen hatással lesz a csapatra a szabad hétvége és a két hét „pihenő”, azt mondtam, hogy persze, akkor kellemes volt, azonban ez később még visszaüthet. Nos, visszaütött. Önbizalomhiányt nem észleltem a játékosokon, inkább azt láttam, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan megterhelő volt az elmúlt nyolc nap és a sorozat végére egy kicsit elfogytunk.
– A Vasas ellen a 67 kapott pont ellenére sem voltál különösebben elégedett a védekezéssel, most viszont 93-at szórt az ellenfél, míg legjobbjuk, Nagy Botond közel félszázig jutott. Ezen ment el a meccs?
– A BKG-Príma Akadémia védekezés szempontjából egy speciális csapat ebben a bajnokságban. Volt, amikor hosszú percekig jól meg tudtuk oldani a megbeszélt feladatokat és volt, amikor kicsit könnyelműek voltunk hátul. Azonban nem fognám a vereséget csak a védekezésre, hiszen egy-egy jobb szakaszt leszámítva támadásban sem igazán találtuk a ritmust a vasárnapi találkozón.
– Következő riválisuk újonc ugyan a Piros-csoportban, azonban játékosai korántsem számítanak rutintalannak ezen a szinten, sőt... Edzőjüket, Surmann Gábort szintén nem kell bemutatni Salgótarjánban, s jól ismerjük az ő megalkuvást nem tűrő mentalitását is, amit nyilván a csapatánál is igyekszik meghonosítani. Melyek a fótiak legfőbb erősségei és mivel lehet őket megfogni?
– Komplex csapat az ellenfelünk, hiszen a mezőnysorban és a palánk alatt is vannak meghatározó játékosaik. A legfontosabb az lesz, hogy a saját játékunkat ne csak percig tudjuk magabiztosan játszani, hanem az egész mérkőzés folyamán. Ez lehet a siker kulcsa. Sajnos a BKG ellen kiállított Joel Nshimba ezúttal nem léphet pályára, rajta kívül azonban mindenki rendelkezésre áll majd a csütörtöki találkozón.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .